Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Grammy: Lady Gagával játszott a Metallica, végre nyert a Megadeth

Helyi idő szerint vasárnap este, a Los Angeles-i Staples Centerben tartották az idei Grammy-gálát, amely már az ötvenkilencedik volt a sorban. A gálán jelölt keményebb kötésű előadók közül végül egyedül a Megadeth vihetett haza díjat, az este egyik leginkább várt attrakcióját pedig a Metallica és Lady Gaga közös performansza jelentette.

0213metgaga

Tizenegy eredménytelen jelölést követően, tizenkettedszerre végül Grammy-díjjal térhetett haza a legrangosabb könnyűzenei díjátadóról Dave Mustaine és a Megadeth. A csapat a tavaly megjelent Dystopia album címadó daláért részesült elismerésben a legjobb metalelőadás kategóriájában. Némi furcsaságtól ugyanakkor még így sem volt mentes az átadás, mivel a gálán játszó házizenekar valamiért a Master Of Puppetsot játszotta, miközben a csapat a színpad felé tartott, pedig erről még maga Mustaine sem állította soha, hogy ő írta volna…

A főnök mindenesetre oldottnak és elégedettnek tűnt, amikor a zenekar átvette a díjat. „Fantasztikus! Mindössze tizenkét próbálkozásba telt elnyerni ezt itt”, mondta a színpadon Dave. „Amikor legutóbb itt jártunk, Kenny G-vel beszélgettünk, aki megkérdezte, hányadszorra jöttünk, aztán azt mondta: hát, a tizenegy nem is olyan rossz. És amikor megkérdeztem, neki mennyi időbe telt, azt felelte: huszonegyedszerre kapta meg a díjat. Én meg: istenem, azt sem tudom, megérném-e azt! Most pedig szeretnék köszönetet mondani Jézus Krisztusnak, a feleségemnek, a gyermekeimnek, a zenekar összes feleségének és gyermekeinek, a menedzsmentünknek, a kiadónknak, az ügynökünknek, az ügyvédünknek, a stábunknak, és nektek, különösen a metalközösségnek. Kicsit furcsa, hogy pont hatvankilencedik kategóriaként végeztük, de valakinek van némi humora…”

Mint az alábbi felvételen is látható, a metal-Grammy évek óta meglehetősen sokadrangú díjnak számít, a tévéközvetítésben hosszú ideje nem is mutatják, és átadására sem a ceremónia főtermében kerül sor – az erőteljesen foghíjas széksorok is ennek köszönhetők. Az esemény másik metal-vonatkozású megmozdulását ugyanakkor természetesen kiemelt érdeklődés figyelte, hiszen a Metallica és Lady Gaga közös előadását azóta várta kíváncsian mindenki, hogy a hét elején bejelentették. A zenekar és az énekesnő végül nem valamelyik régi klasszikust vezette elő közösen a színpadon, hanem James Hetfieldék tavalyi Hardwired... To Self-Destruct albumának egyik számát, a Moth Into Flame-et (amelyről egyelőre még az élvezhetetlen videókat is folyamatosan törlik a YouTube-ról, de bizonyosan lesz róla hamarosan hivatalos is, amivel majd frissítjük a cikket, addig is érje be mindenki az alábbiakkal). Hetfield mikrofonjával közben ugyanakkor bizonyos technikai problémák is akadtak, a frontember kimondottan dühösnek látszott, nemcsak az állványt rúgta fel a végén, de még a gitárját is elhajította.

A Metallica végül egyébként nem váltotta díjra újabb idei jelölését a Hardwired dalért, amelyet a legjobb rockdal kategóriájában nomináltak, itt posztumusz jelleggel David Bowie kapta az elismerést a Blackstar album címadójáért. Utóbbi dal a legjobb rockelőadás trófeáját is elnyerte.

 

Hozzászólások 

 
+1 #16 a75 2017-02-14 07:43
Kezdem azt érezni, hogy ez a mikrofon hiba szándékos cici-villantás volt.
Idézet
 
 
+3 #15 Lantis 74 2017-02-14 07:27
Majomparádé... Emlékszem még annak idején tinédzser koromban (nyolcvanas/kilencvenes évek) egymást köpködték a diszkósok meg a rockerek/metálosok. Akkor még a zenei csatornákon csak úgymond " megtűrt személy " volt a rock-metál zene.Most meg mit látni, együtt egy gálán parádéznak. Jól írták itt kicsit lejjebb, kéne egy könnyűzenei Grammy megy rock/metál Grammy. Ahogy mondani szokták, suszter maradjon a kaptafánál...
Idézet
 
 
+2 #14 Vanishpower 2017-02-13 23:00
Mintha egy kissé pontatlan lenne az eleje... nem csoda, hogy James mérges lett
Idézet
 
 
-4 #13 LiliMiciPanniSári 2017-02-13 17:17
szerintetek ki érzi jól magát a szerepében?
Idézet
 
 
-1 #12 LiliMiciPanniSári 2017-02-13 14:13
micsoda baromság
Idézet
 
 
+40 #11 bélféregtámadás 2017-02-13 13:09
Bele fostak a metálba s a multjukba hiszen nem azért vertük a sok "discós-t" hogy utánna meg adják magukat nekik akor mi a faszér törtem be a fejét anak a depesesnek én hiszek bene hogy rockernek leni élet forma s nem csicskulsz be ezeknek a kiss geciknek akik a Face Bok előt verik a faszuik,at s cotonba basznak meg havi száz ezer lejt keresnek mig nékem cigit is az ukránoktol kel venem!
Idézet
 
 
+7 #10 spanom_gyurma 2017-02-13 12:53
Azt kell mondjam, Gagának jól áll a riff. A helyében hagynám a szólókarriert, pénze már van, inkább összeraknék egy menő zenekart.
Idézet
 
 
+8 #9 Keptön 2017-02-13 12:39
Sejtettük hogy ez nagyon kínos és szánalmas lesz, de hogy ennyire??
Idézet
 
 
+19 #8 valarmorgulisz 2017-02-13 12:26
A megadeth a master of puppetsre vette át a díjat, míg Hetfield mikrofonjának kábelét elrágta a reklámszünet közben Dave.

NIncs itt kérem semmi látni (de hallani)való. Minden úgy, mint 85környékén. :D
Idézet
 
 
+31 #7 Gazdag Illés 2017-02-13 11:29
Elatták magukat, csak a pénz érdekli őket!! Ez már nem Metallica, mióta Paul Di'annót kirugták!
Idézet
 
 
+20 #6 kóborló 2017-02-13 11:22
Nem tudom eldönteni,hogy a videók láttán sírjak-e vagy nevessek.Baki,baki hátán.Olyan ,mint egy szánalmas tehetségkutató válogatója.A Megadeth ,azért megérdemelte.
Idézet
 
 
+15 #5 Toti 2017-02-13 10:38
Elnézve ezeket a felvételeket, az ember rájön, hogy a metalnak semmi keresnivalója ezen a rendezvényen. Csak azért ne legyen metal kategória, hogy ezzel megnyugtassanak egy réteget, és még X ember nézze, mert fellép a Metallica vagy az Iron Maiden.
Ha van Latin Grammy, akkor lehetne Metal Grammy is, vagy hívjuk akárhogy, ahol több fellépő is lehetne, és nem tartana 8 óráig, amíg minden díjat kiosztanak.
Idézet
 
 
+6 #4 Codename333 2017-02-13 10:06
Már nem azért de van még oylan zenész jeleneleg (mustaine-t kivéve aki msot biztos nagy királynak hiszi magát) aki még komolyan veszi ezt az egész grammy gálát??Évről évre egyre nagyobb vicc...Beyoncé rock kategróia? és jövő kit fognak jelölni ez év metal albumáért?Adele-t?.....a másik meg az hogy ahogy néem a hangmérnök sme volt a helyzet magaslatán....XD Poén az egész
Idézet
 
 
-13 #3 Barbar19851 2017-02-13 09:54
Avokadot is kapot Megadave???
Idézet
 
 
+5 #2 m.h. 2017-02-13 09:40
Nagyon szurkoltam a Gojira-nak . Meg érdemelték volna. A Megadeth utóbbi munkái és Dave mindenkori viselkedése miatt meg nem .
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.