Shock!

január 22.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

GN’R: Slash miatt csúszhat a film, új album jöhet jövőre

0424gnrMájus 21-től ismét Las Vegasban rezidenciázik a kilenc koncertes No Trickery! An Evening Of Destruction sorozat keretében a Guns N’ Roses, és Richard Fortus bízik benne, hogy a zenekar a közeljövőben átütő tempóban halad majd az új zenékkel. A gitáros szerint mindebből jövőre akár lemez is lehet, és a legszebb, hogy nem röhögte el magát, amikor ilyeneket nyilatkozott.

„Dolgozunk a zenéken, és remélhetőleg nagyon hamar ki is hozzuk ezeket”, mondta Fortus az AP-nek a szerdai Revolver Golden Gods díjátadón, ahol a Guns N’ Roses volt a fő fellépő. „Mondjuk jövőre. A jövő hónaptól ismét együtt leszünk Vegasban, szóval akkor remélhetőleg képesek leszünk bevenni magunkat egy helyiségbe, és további ötleteket megvitatni.” A Guns hangszeresei persze a legutóbbi, 2012 őszi vegasi különleges koncertsorozat előtt is arról ábrándoztak, hogy közben majd haladnak a következő albummal, végül azonban semmi sem történt, noha mindenki elismeri: a zenekarnál egyaránt hegyekben állnak a szinte teljesen kész, kompletten rögzített dalok, illetve a friss ötletek is, amiket be kellene fejezni. Fortus kijelentése azért más egy kicsit, mert eddig a banda két nagy nyilatkozója, Ron „Bumblefoot” Thal, illetve DJ Ashba sem bocsátkozott hasonló konkrétumokba azt illetően, mikor lehet mindennek kézzelfogható eredménye: sőt, Thal inkább abba az irányba haladt, hogy inkább később, mint előbb.

A Revolver Golden Gods gálán a Guns soraiban egyébként ismét Duff McKagan játszott Tommy Stinson helyén, aki az ehavi dél-amerikai turné kapcsán keveredett vissza a csapatba szigorúan kisegítőként. W. Axl Rose-t a díjátadón Ronnie James Dióról elnevezett életműdíjjal honorálták.

A csapathoz kapcsolódó hír, hogy szokás szerint minden különösebb indok nélkül elhalasztották az Appetite For Democracy című 3D-s mozi áprilisra tervezett bemutatóját, amelyet 2012 őszén rögzítettek Las Vegasban, az említett Residency koncertsorozat bulijain. Egyes, hivatalos forrásból természetesen meg nem erősített pletykák szerint a csúszás hátterében Slash áll, aki bekeményített, és több jogdíjra tart igényt a filmben felhangzó szerzeményei után – mivel az első vegasi kör apropóját elsősorban az Appetite For Destruction huszonöt éves születésnapja adta, ilyenből elég sok akad a moziban… Az Appetite For Democracy mindenesetre elvileg még idén kijön majd otthoni nézésre is, méghozzá négy különböző formátumban. Ezek közül mindegyik gerincét a 167 perces koncert képezi, de lesz még egy rakás extra interjú és bónusz is emellett. A film hivatalos oldalán egyelőre semmiféle premier- vagy megjelenési dátum nem szerepel.

 

Hozzászólások 

 
+2 #6 mrataxi 2014-04-28 07:52
Idézet - frotniers:
Idézet - kamikaze:
Idézet - frotniers:
Nem értem mit vonz ez az ócska tribute banda az emberekben.

A legenda.

és a legenda minden igényességet képes felülírni? ugyanmár!
attól, hogy egyszer valami jó volt, még nincs kőbe vésve, hogy az jó is marad.


mégis úgy tűnik, hogy a múlt miatt marad az érdeklődés, lásd még metallica
Idézet
 
 
+1 #5 frotniers 2014-04-27 05:59
Idézet - kamikaze:
Idézet - frotniers:
Nem értem mit vonz ez az ócska tribute banda az emberekben.

A legenda.

és a legenda minden igényességet képes felülírni? ugyanmár!
attól, hogy egyszer valami jó volt, még nincs kőbe vésve, hogy az jó is marad.
Idézet
 
 
+3 #4 kamikaze 2014-04-26 07:19
Idézet - frotniers:
Nem értem mit vonz ez az ócska tribute banda az emberekben.

A legenda.
Idézet
 
 
#3 frotniers 2014-04-26 04:59
Én azt nem értem, ki az akinek a mai G'N'R bejön és elmegy a koncertre, a zene Slash nélkül botrány, Axl hangjáról, már ne is beszéljek. Én Jovis vagyok és tavaly lett volna lehetőségem kimenni Bécsbe megnézni őket, de nekem Mr. Sambo az Isten és nélküle nekem a Bon Jovi nem ugyanaz. Nem értem mit vonz ez az ócska tribute banda az emberekben.
Idézet
 
 
+9 #2 kamikaze 2014-04-25 08:50
De csinálni fogják. Akkora pénz van benne még mindig, olyan sokan élnek belőle nagyon jól, hogy mindenképpen rábeszélik Axl-t a folytatásra, ha esetleg nem akarná. De úgy tűnik, hogy ő is akarja. Amíg ez nem változik, addig így folytatódik a történet. Akkor lesz igazán kínos, ha már látszik rajta, hogy kényszerből csinálja.
Sajnos egyébként ez elég gyakori jelenség a zene világában (is), hogy amikor már nincs igazán motiváció, akkor is művészi önmegvalósításk ént indokolják a működést. Természetesen tagadják, hogy nagyrészt a pénzről szól az egész, de mi más lenne pl. ez a Las Vegasi buli? Ennek ismeretében érdemes szemlélni a dolgokat, a zene viszont ettől függetlenül akár még jó is lehet.
Idézet
 
 
+6 #1 Szőlő 2014-04-25 05:43
Végtelen történet. Ha nem megy, ne csinálják. Metallica 2.0.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.