Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Forró hangulat a fagyban: együtt turnézik a Depresszió és a Road

Még javában tart a dermesztő téli hideg, máris tizenhét állomásos turnéra indult a Depresszió és a Road, hogy együtt feledtessék minden koncertlátogatóval a fagyos hétköznapokat. A két rock 'n' roll banda baráti kapcsolata nem új keletű, hiszen számtalan közös koncerten és turnén vannak túl, tehát a jó hangulat garantált.

A Depresszió tavaly ősszel kiadott, Vízválasztó című lemezének bemutató turnéját eddig közel 10 ezer rajongó látta tizenegy koncerten. A zenekar történetének eddigi legsikeresebb albuma a Mahasz lista első helyén nyitott, és azt követően is hetekig a Top 10-ben szerepelt. A lemez első videoklipje a Te vagy a szerem című dalhoz készült, amit öt hónap alatt 150 ezren láttak.

A zenekar most sem pihen, már előkészületben van a második klip forgatása, ami biztos, hogy meglepetés lesz a nagyközönség számára, hiszen egy teljesen más hangulatú, lírai dalt választottak ki, a Jön a reggelt. A Vízválasztó album leghatásosabb és legnépszerűbb tétele már a megjelenés után kivívta a kritikusok elismerését, és az elmúlt 11 év egyik legelőremutatóbb Depresszió felvételnek tartják. A tervek szerint egy vérbeli thriller-t készít majd a Pixel Film stábja a dalhoz, amivel tartalmilag és minőségileg is felül akarnak múlni minden eddigi Depresszió klipet.

Ami pedig a turnét illeti, jön a két hónapig tartó tombolás, az ország valamennyi régiójának népszerű koncerttermeiben. A Depresszió mellett a Road is folytatja legutóbbi, Emberteremtő című lemezének bemutatását és hamarosan egy külföldön forgatott klipre is lehet számítani tőlük. Az Ember-Választó Tour 2012. külön meglepetése, hogy az állandó vendégzenekar, a Csakazértis mellett, a nyíregyházi, hódmezővásárhelyi, és budapesti állomásokra az Alvin és a mókusok is csatlakozik a két főzenekarhoz.

A koncertsorozat február 10-én, Gödöllőn kezdődött, és április 14-én, a PeCsában ér véget.

Az Ember-Választó Tour 2012 még hátralévő állomásai:

02.18. Kiskunfélegyháza - Rocktár
02.24. Győr - Bridge Hallgatói Klub
02.25. Székesfehérvár - Fezen Klub
03.02. Tatabánya - Puskin Művelődési Ház
03.09. Nyíregyháza - Bujtosi Szabadidő Csarnok
03.10. Kazincbarcika - Egressy Béni Művelődési Központ
03.15. Keszthely - 512 Club
03.16. Kaposvár - Mtesz Székház
03.17. Szekszárd - Sportcsarnok
03.24. Hatvan - Vasutas Művház (Dali)
03.30. Sopron - Hangar Music Garden
03.31. Kecskemét – Technika Háza
04.06. Hódmezővásárhely – Hódtói Sportcsarnok
04.07. Szolnok - Metál Liget Fesztivál
04.14. Budapest - PeCsa

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.