Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Foggy Dew: még egy dal az új Jag Panzerről

Szeptember 29-én jelenik meg a Jag Panzer új albuma, a The Deviant Chord, amelyről most a Foggy Dew című dalt is bemutatták az amerikai power metalosok. A lemez ismét visszatérés, hiszen a csapat pár éve megint feloszlott.

0703jagpanzer

Az SPV/Steamhammer gondozásában jelenik meg ősszel a Jag Panzer visszatérő nagylemeze, amely az első lesz a sorban az US power metal egyik legjobb és legpatinásabb bandájától a 2011-es The Scourge Of The Light óta. Mint emlékezetes, tulajdonképpen már utóbbi is visszatérő albumnak számított, hiszen a csapat előtte utoljára 2004-ben, Casting The Stones címmel hozott ki friss dalokat, viszont most fel is oszlottak közben két évre. „Olyanok vagyunk, mint egy család”, ismeri el Mark Briody gitáros/főnök. „Mind hosszú évek óta nagyon jól ismerjük egymást. Akkoriban viszont ketten elmentek, és egyikünknek sem volt igazán hangulata ahhoz, hogy megint új embereket vegyünk fel, és az elejéről kezdjük az egészet. Kemény lett volna új arcokat bemutatni, így inkább úgy döntöttünk, feloszlunk. Viszont a korai lemezeink ma is sokakat érdekelnek, és mindenkiben tudatosult, hogy az emberek a mai napig hallgatják a Jag Panzert, a közönség még mindig ott van. Egyre gyakrabban beszéltünk egymással telefonon, aztán befutott néhány egészen kiváló koncertajánlat, ezért úgy döntöttünk: ismét összeállunk.”

jagpanzer_cA csapat mai tagságát Briody mellett Harry „The Tyrant” Conklin énekes, John Tetley basszer, Joey Tafolla gitáros és Rikard Stjernquist dobos alkotja, az új lemezt pedig hagyományos Jag Panzer-lemeznek ígérik. A dallista az alábbi lesz:

01. Born Of The Flame (4:00)
02. Far Beyond All Fear (3:49)
03. The Deviant Chord (5:37)
04. Blacklist (4:19)
05. Foggy Dew (3:20)
06. Divine Intervention (3:30)
07. Long Awaited Kiss (6:16)
08. Salacious Behavior (4:07)
09. Fire Of Our Spirit (4:37)
10. Dare (5:17)

A lemezről bemutatott első dal, a Far Beyond All Fear mellett máris meghallgatható a Foggy Dew című ír tradicionális téma feldolgozása.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.