Shock!

november 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

„Ez az ősz mindenképpen a Jinjer évszaka!”

Ape címmel új dalt mutatott be a Jinjer. A szám egy Micro című EP-n kap majd helyet, amely elvileg még idén megjelenik.

1020jinjer

Közzétett egy friss szerzeményt az ukrán Jinjer. „Két év telt el azóta, hogy új anyagot hoztunk ki, szóval bőven itt volt már az ideje, hogy letegyünk valamit az asztalra”, mondja a Jinjer basszusgitárosa, Eugene Abdiukhanov. „Tavaszra összegyűlt néhány zenei ötletünk, amelyeket mindenképpen dalokká akartunk formálni. Vagyis mindenképpen akadt mondanivalónk, és most itt a végeredmény. Ez az ősz mindenképpen a Jinjer évszaka!”

A zenekar jövő héttől a Devildriverrel és a Raven Blackkel indul neki az Egyesült Államoknak, az Ape-et pedig elvileg még az év vége előtt követi a sorban egy Micro című EP, rajta emellett három-négy további új dallal. Jövőre emellett egy teljes nagylemez is várható a csapattól a King Of Everything teljes értékű folytatásaként. Ha mindez nem lenne elég, a Magyarországra szinte hazajáró banda január 25-én ismét Budapesten koncertezik, ezúttal az Amorphis és a Soilwork közös turnéjának vendégeként. Részletek itt.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#1 én vagyok 2018-10-21 20:22
Engem inkább idegesít mint szórakoztat .
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.