Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elhunyt Timi Hansen

Meghalt Timi Hansen, a Mercyful Fate eredeti basszusgitárosa. A zenész rákos megbetegedéssel küzdött, ezért maradt ki a zenekar újjáalakulásából is.

0803timihansen

Pár nappal 61. születésnapját követően meghalt Timi „Grabber” Hansen, miután elveszítette harcát a rákkal szemben. „Most jutott tudomásomra, hogy elveszítettem egyik legkedvesebb barátomat, aki régóta küzdött hihetetlenül bátran a rákkal”, írta a tragédia kapcsán King Diamond. „Nemcsak a szobatársam volt a korai Mercyful Fate-turnék alkalmával, hanem egyben örök kedvenc basszusgitárosom is. Szerencsésnek érzem magam, amiért nemrég meglátogathattam az otthonában pár jóbaráttal közösen, és együtt tölthettünk egy kellemes délutánt, amit soha nem fogunk elfelejteni. Amikor legutóbb, október 24-én telefonon beszéltünk, már tudtam, hogy a helyzet nehezebb számára, mint valaha, de még akkor is azt mondta: tovább harcol. Nagyon sajnálom az egész családját, mélyen osztozom a fájdalmukban. Nyugodj békében, drága barátom!”

A Mercyful Fate-alapfelállás basszusgitárosának jellegzetes játéka annak idején a csapat klasszikus első minialbumán, illetve a Melissa és a Don't Break The Oath albumokon volt hallható, de a King Diamond zenekar kezdeti időszakának is aktív részese volt, szintén ő pengette a négyhúrost a Fatal Portrait, illetve az Abigail lemezeken. A Mercyful Fate első újjáalakulása annak idején őt is visszahozta, de az 1992-es In The Shadows nagylemez és az 1993-as The Bell Witch EP után vette a kalapját, és a turnékon részben már ekkoriban is későbbi utódja, Sharlee D’Angelo helyettesítette. A zenekar idén bejelentett visszatérésében már betegsége miatt nem tudott részt venni.

 

Hozzászólások 

 
#2 robàg 2019-11-05 12:40
Nyugodjuon békében. Hangszerének Mestere]
Idézet
 
 
#1 Tulus 2019-11-05 09:23
R.I.P. :(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.