Shock!

február 06.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ebben a lemezben minden megvan, és semmiképpen sem juthattunk volna jobb eredményre”

Január 31-én jelenik meg a The Night Flight Orchestra új albuma, a Give Us The Moon, amelyről most bemutatták a címadó szerzeményt. Björn „Speed” Stridék február 13-án a Dürer Kertben is fellépnek majd.

1021nfo

Meglehetősen kaotikus évek állnak a The Night Flight Orchestra mögött, hiszen elveszítették alapító gitárosukat, David Anderssont, ám a csapat végül rendezte sorait, és megérkezik a 2021-es Aeromantic II utódja. „Sosem dolgoztunk keményebben egyetlen albumunkon sem – mondja a csapat a január 31-én érkező Give Us The Moonról. – Úgy érezzük, ebben a lemezben minden megvan, és semmiképpen sem juthattunk volna ennél jobb eredményre. Robbanó érzelmek és filmszerű hangzásképek katapultálnak majd az űrbe, hogy utána lágyan érj földet és végig otthon érezd magad. Egyszerre menedék és nagy szökés ez az album, és őszintén reméljük, hogy a testetek és az elmétek minden sejtjével ugyanúgy rá tudtok majd kapcsolódni, akárcsak mi.”

thenightflightorchestra_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Final Call (Intro)
02. Stratus
03. Shooting Velvet
04. Like The Beating Of A Heart
05. Melbourne, May I?
06. Miraculous
07. Paloma
08. Cosmic Tide
09. Give Us The Moon
10. A Paris Point Of View
11. Runaways
12. Way To Spend The Night
13. Stewardess, Empress, Hot Mess (And The Captain Of Pain)

A Shooting Velvet és a Way To Spend The Night után most a címadó szerzemény is meghallgatható. Az album Moon Over Europe című turnéjának hazai állomása február 13-án lesz a Dürer Kertben, részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.