Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Csakazértis szakíts szét!

A 2001-ben alakult budapesti Csakazértis zenekar egy közel kétéves szünet után 2010-ben tért vissza a hazai rockéletbe. Azóta a Depresszió és Road vendégeként két országos turnén jutott túl a banda, amelynek 2012 áprilisában jelent meg a legújabb ötszámos kislemeze Csak játék címmel. A lemezhez most elkészült az első videoklip is.

A klipről a csapat az alábbiakat mesélte: "A klipet Szlovákiában, Nagyudvarnokon vettük fel egy roncstelepen, főszereplője pedig egy kislány, aki eltéved a roncsok között és próbál elbújni félelmetesnek vélt üldözője elől... A klip végére természetesen minden jóra fordul, amelyben a roncstelepen játszó zenekarnak is van némi szerepe. A videót egyébként az FX-Film készítette Bíró Máté vezetésével, és a klip július 31-én debütált a Music Channel – 1 like ROCK című műsorában. Ezt a videót terveink szerint ősszel egy másik klip követi majd az öt dalt tartalmazó új lemez talán leghúzósabb, Szakíts szét című nótájára, amelyet itt hallgathattok meg a lemez többi dalával együtt: http://soundcloud.com/csakazertiszenekar/sets/csakjatek/ Az őszi turnénk keretében élőben is találkozhattok velünk és az új EP dalaival; erről és minden más fontos eseményről a Facebook oldalunkon szerezhettek információt: http://www.facebook.com/csakazertis"

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.