Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Csak februárban jelenik meg a következő Vain

vain_cElőször áprilisra ígérték, majd júlisra, később szeptemberre tolták a Vain Rolling With The Punches című új albumának megjelenését. A közösségi finanszírozásban készülő lemez ugyanakkor most már biztosan nem jelenik meg idén.

Utoljára 2011-ben hozott ki új lemezt az észak-kaliforniai Vain, akik az 1989-es No Respect debüttel váltak a glam/sleaze-vonal egyik örök rajongói kedvencévé. A legutóbbi Enough Rope ráadásul számos olyan dalt is rejtett, amelyek még ebből a kezdeti érából maradtak meg Davy Vain énekes gyűjteményében, így nem csoda, hogy a szűk, de fanatikus tábor elképesztő lelkesedéssel fogadta a lemezt. A Rolling With The Punches című folytatást a zenekar egy PledgeMusic-kampánnyal támogatta meg, és már rég túlteljesítették a belőtt anyagi célt, de valami miatt még mindig nem készült el: Davy immáron a harmadik halasztást jelentette be, a következőre belőtt megjelenés 2017 februárja.

Az irányvonalról még nem tudni sokat, de vélhetően klasszikus Vain-vonalat visznek majd a dalok, amelyek közül az Inside Out és a Show Your Love már biztosan felkerül a lemezre.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.