Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Corabi nem sértődött meg Nikki Sixxre

0512mcMint ahogy várható volt, nálunk is vitákhoz vezettek Nikki Sixx a héten tett kijelentései, amelyekkel leszedte a keresztvizet a Mötley Crüe 1994-es Motley Crue albumáról, illetve személyesen az azt feléneklő John Corabiról is. Utóbbit viszont különösebben nem izgatják egykori zenésztársai mondatai…

„Miután e-mailben, üzenetekben és telefonon is elárasztott mindenki a témában, szeretnék nyilvánosan is reagálni erre az egészre”, tette közzé Corabi. „Köszönetet mondok a Mötley Crüe-nek azért az öt évért, amit együtt töltöttünk. Elképesztően büszke vagyok a lemezre, amit EGYÜTT vettünk fel. A telefonhívásotok pedig, amellyel elhívtatok a zenekarba, óriási mértékben segítette a karrieremet. Azóta mindent a saját elképzeléseim és elveim szerint csináltam, és büszke vagyok rá, hogy nem követtem semmiféle trendet, nem kötöttem magam egyetlen kiadóhoz sem, és alapvetően csakis önmagamat adtam. Vagyok, aki vagyok, úgy írok dalokat, ahogy írok, és nem is lehetnék boldogabb emiatt. Kizárólag őrületesen nagy tiszteletet érzek a Mötley iránt, beleértve ebbe természetesen Mr. Sixxet is. Csakis a legjobbakat kívánom mindnyájuknak a jövőbeli projektjeikhez. Ezt az egész nonszensz baromságot pedig tényleg leszarom! Ennyi, gyerekek… Legyen szép napotok!”

Corabi jelenleg is Mick Marsszal dolgozik a gitáros új lemezén. Megjelenésének huszadik évfordulója apropóján John az utóbbi években több koncerten is leporolta a ’94-es anyag dalait, és hamarosan egy élő DVD-t is kiad ezekről a bulikról.

 

Hozzászólások 

 
+2 #6 Draveczki-Ury Ádám 2016-04-26 08:56
Idézet - trollmagnet:
P..S. álljatok már át disqus-ra, mert ez a captcha picsa vérciki 2016-ban

Disqusra biztos lehetsz benne, hogy nem fogunk átállni. :) Ha regisztrálsz, nem kell captcha.
Idézet
 
 
#5 trollmagnet 2016-04-26 06:18
lolbazmeg, a 94-es lemez az egyetlen igazi lemezük ami gyakorlatilag elejétől a végéig üt és sikerült neki olyan megszólalást kreálni ami még mai is megállja a helyét és az ember nem szégyenkezik ha netalán valaki meghallja, hogy MC-t hallgat :D
Corabiban nincs meg a tűz? Vince-nek összesen nincs annyi tehetsége és hangja mint Corabi-nak a kisujjában
Igazából a Shout at the Devil lemez óta nem csináltak igazán kemény lemezt, a többi ma már inkább pop rocknak számít, mindegy, hogy mekkora slágerek...
Amúgy ebből a nyilatkozatból is látszik, hogy John Corabi mennyivel normálisabb emberileg is, mint az egész bagáázs együttvéve

P..S. álljatok már át disqus-ra, mert ez a captcha picsa vérciki 2016-ban
Idézet
 
 
+12 #4 notreadam 2016-04-24 15:52
John nagyon jól kezeli a dolgot,nagyon szimpatikus, ellenben kollégájával, akinek nem ez az első ilyen kirohanása. Nikki, itt a lehetőség, ugord meg vagy legalább közelítsd meg a SIXX A.M.-el a 94'-es lemezt, ha már úgyis te csináltál mindent(zeneile g,szövegileg) és akkor emelem kalapom!!!
Idézet
 
 
+25 #3 ddrum77 2016-04-24 10:28
hát na, az öreg hippi...
biztos nem a stressz meg infarktus viszi el =D
Idézet
 
 
+24 #2 Szöszö 2016-04-24 10:19
Jo arc!!
Idézet
 
 
+31 #1 RobertThorn 2016-04-24 09:57
Na, hát kérem így kell éretten, úriember módjára, rövid úton leszerelni az offenzív sajtónyilatkoza tokat :) Kalapemelés Johnnak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.