Shock!

január 22.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bullet For My Valentine: minden idők leggyorsabb visszakozását produkálták a Raising Hell dallal

Olyan tempóban táncolt vissza a rendkívül rossz szakmai és langyos kereskedelmi fogadtatású éveleji Temper Temper lemez után a súlyosabb vonalhoz a brit Bullet For My Valentine, ami leginkább a rekordok könyvébe passzolna: a csapat december 10-én hozza ki új single-jét Raising Hell címmel, amely a héten debütált, és egyértelműen az első két album riffesebb, zúzósabb vonalára passzol.

Sejthető volt, hogy záros határidőn belül megpróbálja kiköszörülni a csorbát az idei album után a Bullet For My Valentine, hiszen Matt Tuck énekes/gitáros után legutóbb már Michael Thomas dobos is azt emlegette, hogy a csapat visszakanyarodik az első két lemez irányvonalához. „A készülő új dalokkal mindenképpen az első két album irányába léptünk”, mondta Moose nemrég a Billboardnak. „Mindig próbálunk változtatni a lemezeken és a hangzásokon egymáshoz képest. Úgy gondolom, muszáj változnod, különben számodra és a rajongók számára is unalmassá válsz. Ha végigtekintünk a rocktörténelem legnagyobb csapatain, mind-mind változtak a lemezeiken, különösen a Metallica. Az albumok sosem voltak ugyanolyanok, mégis ők minden idők legnagyobb metal bandája. Szóval mi is fent akarjuk tartani ezt a változást, hogy minden egyes alkalommal újabb szintre érjünk általa.”

Arra azonban alighanem senki sem számított, hogy a banda már a decemberi brit arénaturnéhoz kapcsolva is kihoz egy új dalt Raising Hell címmel, amely úgy kanyarodik vissza az első két lemezük súlyosabb stílusához, mintha a Fever és Temper Temper anyagok meg sem születtek volna. A szám november 18-án debütált a BBC Radio 1-nál, és végre hivatalos streamje is van, noha valójában csak december 10-én jelenik meg. „A Raising Hell igazi vadállat, amely minden kétséget kizáróan megnyitja a Bullet történetének új fejezetét, és ismét egy intenzívebb, thrashesebb irány felé indított el minket”, mondja a számról Tuck. „Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel, főleg annak fényében, hogy mi magunk producereltük, és alig várjuk, hogy nekikezdhessünk a következő albumnak. Óriási lesz visszatérni a karcosabb, súlyosabb hangzáshoz!”

Az album producere valószínűleg Terry Date lesz, bár az eddigi egyre gyorsabb váltások alapján addig még akár azt is kitalálhatják, hogy igazából black metalt vagy gettó hardcore-t akarnak játszani, és ezekhez aligha ő lenne az ideális megfejtés...

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 Edward_Richtofen 2013-11-25 15:31
Annyira rossz, hogy ilyen otromba közhelyekkel támogatják meg a visszakanyarodá s okait... Változatosság, meg a rajongók, meg példálózás a Metallicával, persze. Sajnálom, mert amúgy jó zenészek, tudnak nagyon király dalokat írni, és eleinte emberileg is szimpatikusak voltak. Az első két albumuk szerintem ötcsillagos cucc volt, de tényleg, ennyire arcbamászó visszatáncolást ilyen szinten. Konkrétan jól arcbahányták a Fevert (ami még okés is volt), meg a Tempert (amire rá is fért).
Idézet
 
 
+1 #5 Vanishpower 2013-11-23 22:47
Hát én nem tudok hogy vagytok vele, de itt Matt hangja úgy szól mint egy kislányé, amikor üvölt akkor oké, de amúgy.... érdekes. Viszont a Temper Temper nevű borzalomhoz képest ez mennyie manna a füleimnek.
Idézet
 
 
+2 #4 kéjsóvár bohóc 2013-11-23 19:49
Black metált fognak nyomni csak még nem szerezték be a fordított kereszteket! D)
Idézet
 
 
+3 #3 revdav11 2013-11-23 12:37
Hát a szám tényleg nem rossz, de azért nem férne fel a The Poisonra, viszont végre egy együttes ami nem csak a száját jártatja, hanem látjuk az eredményt is.

Kiváncsi vagyok Matt hangja hogy fogja bírni megint a zúzást.
Idézet
 
 
+1 #2 Gyetvai Steve 2013-11-23 11:08
A nagy lófaszt, a Blabberen írták, hog Pytten lesz a producer, nem kell a púder a Dátum Terivel basszameg!
Idézet
 
 
+5 #1 Lord Iron 2013-11-23 10:33
Sosem szerettem ezeket. Ennek meg annyi köze van a thrash-hez,mint nekem a gordonkázáshoz! :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.