Shock!

június 18.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bullet For My Valentine: Fever

Akárcsak legutóbb, ezúttal is sokesélyes volt, merre indul tovább az utóbbi évtized legsikeresebb új brit metal csapata (összesen több mint 2 millió eladott példány két albumból – aligha kell magyarázni, mit jelent ez manapság), de a Bullet For My Valentine sajnos a legkiszámíthatóbb forgatókönyv szerint fordult rá a mindent eldöntő harmadik lemezre.

megjelenés:
2010
kiadó:
Jive
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A The Poison metalcore-os vonala után a kettes Scream Aim Fire-ön a fiatalok – a trendek változásával párhuzamosan – leginkább a thrashes irányt favorizálták. Néhol szakasztott olyanok voltak, mint egy Iron Maiden dalokat bethrashesítő Metallica egy héliumot szívott Hetfielddel a fronton, a jó dalok azonban simán megetették velem az albumot, még ha nyilvánvaló is volt, hogy itt-ott eléggé kiszámított a műsor. A Fevernél azonban a fenti összetevőkből elsősorban a kiszámítottság maradt meg, a dalok sajnos kevésbé meggyőzőek, mint eddig.

A csapat az előző két albumon melózó metalguru, Colin Richardson helyett ezúttal Don Gilmore producerrel vonult stúdióba, aki ugyan olyan remekül elsült anyagokon is dolgozott az elmúlt egy évtizedben, mint például Rob Zombie The Sinister Urge-e vagy az egyes Stereomud, többnyire azonban az amerikai nagyfogyasztóknak szánt kommersz pop/rock vizein lavírozott. Elég, ha csak annyit mondok, hogy olyan előadók multiplatina produkciói gördültek ki a kezei alól, mint a Linkin Park, a Good Charlotte vagy Avril Lavigne... Már az ő szerződtetése is elég egyértelmű üzenet azt illetően, hogy a zenekar – vagy a menedzsmentjük – ezúttal valami egész mást akart. Természetesen nem gondolom azt, hogy kizárólag Richardsonnal lehet jó lemezt készíteni, a Fever esetében azonban még a legjobb indulattal is felemás lett a végeredmény. A dalokat hallgatva egyértelmű, hogy habosabbá, rádióbarátabbá akarták tenni az egész összképet, ami önmagában nem feltétlenül probléma, hiszen ezt is lehet úgy csinálni, hogy közben megmaradjon egy zenekar leglényege. Hogy mást ne mondjak, a Bullet egyik legnagyobb istene, a Metallica is valami ilyesmit valósított meg a fekete albumon, de említhetném akár a Megadeth-t és a Countdown To Extinction lemezt is. Matt Tuckéknak azonban sajnos korántsem sikerült ilyen meggyőzően a nagy attrakció.

A Bullet For My Valentine továbbra is gitárcentrikus, riffes-szólós metalban utazik, de a metalcore és a thrash már inkább csak színesítésként bukkan fel a korábbiaknál lényegesen dallamosabb, egyenesebb szerkezetű témákban, és az igazi súlyossággal együtt sajnos egy kicsit az arcukat is elveszítették. Mivel a csapat továbbra is baromi jól zenél, egy igazán karakteres, kiugró énekes dallamai még így is simán megmenthetnék a lemezt, Matt azonban sajnos nem tartozik a fenti kategóriába. A nyilatkozatok szerint Gilmore szerződtetésére elsősorban azért került sor, hogy minél többet hozzon ki a stúdióban az énektémákból és a vokálokból, de a dolog nem egyszer sajnos éppen ezen a ponton vérzik el. Ezer és egy példát láttunk már arra, hogy nulla klasszikus értelemben vett énekhanggal is lehet jó dallamokat nyomatni, ha azonban valaki megpróbál túlterjeszkedni önnön korlátain, és ezt a stúdióban vele dolgozók is ráhagyják, az már baj. Tuck végig túl akarja énekelni eddigi önmagát, a végeredmény azonban egy szemmel sem meggyőzőbb, mint mondjuk a Scream Aim Fire melodikusabb pillanatai. A fogós refrének mellett színesítés gyanánt pár teljes dalban simán elmegy ez a hang, egy egész lemezt viszont képtelen elvinni a hátán, márpedig a cél hallhatóan ez lehetett. Így aztán szépen a padlóra esnek két szék között: a karcosabb zenékre gerjedőknek túlságosan ártalmatlan lesz a Fever, a nagyközönségnek meg túl metalos. Ez a kettősség korábban is megvolt a Bullet For My Valentine-ban, csak éppen egészséges arányokkal. Éppen ez az, amit most sikerült totálisan felborítani...

Nincs szó arról, hogy hallgathatatlan lenne az album, alapos, kidolgozott munkáról beszélünk, ahol most is akadnak gyorsan fülbemászó, erős dalok (The Last Fight, Pleasure And Pain, Alone, Begging For Mercy). Michael Paget és Matt ezúttal is nagyon jókat gitároznak, szép számmal fordulnak elő pofás riffek és ízes ikertémák is szinte mindenütt, de ezekből a szerzeményekből igenis többet lehetett volna kihozni. Igazi A-kategóriás húzóslágert például még annak ellenére sem találni itt, hogy több nótát hallhatóan ilyennek szántak. A legkeservesebb példa erre talán a Bittersweet Memories, amiben minden együtt van ahhoz, hogy korrekt power-ballada legyen, csupán egyetlen árnyalatnyival kellene ehhez kevésbé sziruposnak, közhelyesnek és kiszámíthatónak lennie. Így viszont 14 éves kor fölött elég nehezen élvezhető... A másik lassú, az A Place Where You Belong is hasonló ívású szerzemény, de szerencsére valamivel erősebb. Ezek mellett pedig kapunk egy egész sornyi se íze-se bűze tölteléket is (Breaking Out Breaking Down, Dignity, Pretty On The Outside), amik ugyan nem rosszak, de az ember mégsem érez késztetést arra, hogy újból és újból végighallgassa a lemezt.

Közhely, hogy minden rockbandánál alapvető jelentőséggel bír a harmadik soralbum, sokat is vártam a rokonszenves walesi srácoktól, de sajnos csalódnom kellett. Ahelyett, hogy elkészítették volna a maguk Number Of The Beastjét vagy Master Of Puppets-ét, a Bullet For My Valentine nekiállt felhígítani a zenéjét, és távolról sem jártak száz százalékos sikerrel. Nem szar, nem vállalhatatlan – semmilyen. Kár.

 

Hozzászólások 

 
+7 #1 matheusthemaggot 2011-12-29 11:16
Breaking Out Breaking Down, Dignity, Pretty On The Outside
Ezek töltelékek? Nemár... A Dignity például az egyik kedvencem az albumról. De a legjobb akkor is az Alone.:D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.