Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bullet For My Valentine: „riff és riff és riff és riff” az új dalokban

Ugyan a Bullet For My Valentine új lemeze, a Temper Temper csak az év elején jelent meg, a zenekar mintha maga is érezné, hogy az albummal finoman szólva sem sikerült maradandót alkotniuk. Matt Tuck énekes/gitáros friss nyilatkozatait legalábbis lehetetlen másként értelmezni, mint visszakozásként…

„Már a decemberi brit arénakoncertek előtt megkezdjük a munkát az új lemezen”, mondta Matt Tuck a Rock Soundnak. „Terry Date repül majd át hozzánk Amerikából: mi is szeretnénk vele dolgozni, és ő is velünk, szóval amolyan barátkozási célja is van ennek az egésznek. Írunk pár dalt, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle… Nem olyan producert keresünk, aki átveszi az irányítást, hanem valaki olyat, aki külső szemszögből képes nézni a zenénket, és ott erősít rá a dolgokra, ahol kell. Amikor Don Gilmore-ral dolgoztunk, ő elsősorban arra koncentrált, hogy kivágja a felesleges részeket és koncentrálttá tegye a nótákat, de most olyan emberre van szükségünk, mint Terry, aki korábban olyan bandákkal dolgozott, mint a Pantera meg a Deftones – és ahol ez a mentalitás nem is igazán jött szóba. Olyan ember kell, aki azt mondja: ez nem elég nagy, vagy ez nem elég metalos, és arra ösztönöz minket, hogy azt domborítsuk ki, amiben a lehető legjobbak vagyunk. Más nézőpontból akarunk kiindulni, és jól jön valaki, aki a jó irány felé terel minket.”

A Bullet For My Valentine-nak természetesen máris vannak friss dalötletei. „Négy-öt olyan témával rendelkezünk, amiket a turnén írtunk és rögzítettünk. Nem szeretném, ha az embereknek valami berögzülne a fejükbe annak alapján, amit most mondok, de az eddigi nótákban riff és riff és riff és riff követi egymást. A zenészi képességeink szem előtt tartásával születtek a témák, alaposan bemutatjuk, mit tudunk. Ebből egy kicsit visszavettünk az utolsó pár lemezen, de ha ezen a következőn Terry Date-tel dolgozunk, szerintem mindenféle megkötés nélkül mutatja majd meg, miről is szól ez a zenekar.”

Az mindenesetre megnyugtatónak tűnik, hogy a banda eszenciáját Matt szavai alapján akkor nem a Temper Temper mutatta meg...

 

Hozzászólások 

 
#1 revdav11 2013-10-23 10:02
Nem igazán tudok már nekik hinni, bár ez a nyilatkozat mutat valami fényt az alagút végén.
Azon viszont ez sem változtat, hogy Matt-nek már annyira szét van baszva a hangja, hogy még Justin Bieber is keményebben énekel nála. :S
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.