Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Broderick: „Dave egyértelműen csalódott volt”

Semmiféle drámáról nem tudott beszámolni a Megadeth kapcsán Chris Broderick gitáros, aki november végén jelentette be távozását a zenekarból Shawn Drover dobossal egyetemben. A páros a jövőben is dolgozik majd közösen.

„Nem tudok olyan izgalmasat mondani, mint amire mindenki vágyik”, indokolta döntését Broderick a SiriusXM-nek. „Nem volt semmiféle nagy dráma vagy bármi hasonló, egyszerűen csak elérkezett az idő. Hét évet töltöttem a zenekarban, és szerettem volna, ha kreatív szabadságban alkothatok: hogy azt írjak, amit akarok, és abba az irányba haladjak, amelyikbe én akarok. Olyan ez, mint amikor egy séf úgy dönt, hogy megnyitja a saját éttermét, vagy egy ügyvéd saját irodát alapít, vagy valami hasonló. És most pont megfelelőnek tűnt az időpont. Ahogy Shawnnal beszélgettünk, ő is éppen elérkezett ugyanerre a pontra. Beszélgettünk, átgondoltuk, és amikor kilépett, olyan volt ez az egész, hogy hűha, mi történt? Mármint ugye beszéltünk a dologról, ő azonban meg is lépte… Amint bejelentette a döntését, azonnal tudtam, hogy helyesen cselekedett.”

Chris ezután beszélt David Ellefsonnal és a Jackson gitárcéggel, akik mind támogatásukról biztosították, így ő is meghozta saját döntését a távozásról. Aminek a zenekar főnöke természetesen egyáltalán nem örült… „Dave egyértelműen csalódott volt. Biztosan nem akarta, hogy a dolgok így alakuljanak, viszont azt azért mindenkinek fontos tudnia, hogy mi itt alkalmazottak voltunk, szóval…”

Broderick most először egy szólóalbumon kezd el dolgozni, ám együttműködése nem szakad meg Droverrel sem: a dobos és a gitáros számtalan témával rendelkezik, amelyek az évek során születtek, de vagy nem passzoltak a Megadeth stílusához, vagy Mustaine nem volt vevő rájuk. A formációnak egyelőre még nincs neve, de a párosnak már az énekes személyéről is akadnak elképzelései.

 

Hozzászólások 

 
-2 #8 valarmorgulisz 2014-12-20 15:12
Idézet - Venomádi:
Manginit az Annihilatorba! Jeff Waterst a Megadethbe! Bélát a pártba!


ämen
Idézet
 
 
+2 #7 Venomádi 2014-12-19 22:54
Manginit az Annihilatorba! Jeff Waterst a Megadethbe! Bélát a pártba!
Idézet
 
 
+1 #6 RobertThorn 2014-12-19 21:35
Hát a Dream Theaterrel pont beletrafáltál.. :P

Próbálják Petrucciék ugyan 'teljes értékű zenekari tagként' sulykolni Mike Manginit kötelező jelleggel minden lehetséges fórumon, megadják neki a lehetőséget, hogy akár háromszor akkora dobszerkót cipeljen magával turnéra, mint az elődje, és még nyilatkozni is hagyják olykor-olykor, de attól még a lényeg nem változik meg:
Ő egy stúdiózenész, és a DTben az is fog maradni mindörökre. :PP
Idézet
 
 
-2 #5 nekem8 2014-12-19 21:09
Idézet - iLane:
A Megadeth felállása nem változott:
Dave Mustaine - guitar, vocals
Dave Ellefson - bass
+2 stúdiózenész

Ez egy kurva nagy baromság. Igaz, hogy alapvetően mustaine ír mindent, de pl az endgame-en brodrick és shawn is részt vett a dalírásban, meg brodrick szólókat is írt a lemezre.
A dream theater-be is az új dobos studiózenész? nézd meg a koncerteket, meg az új lemezen a játékát. nem azt mondom, hogy nincs igazad, csak a megfogalmazás volt nagyon durva...
a metallicába a basszeros is, meg kirk is studiózenész ez is tök egyértelmű....
Idézet
 
 
+6 #4 Nűnű 2014-12-19 14:25
Azt nem tudom, hogy a Jag Panzerben Chris írt-e dalokat, vagy ott nem. Mert ha igen, akkor én nem féltem őt, azok nagyon jó lemezek voltak, amiken játszott.
Idézet
 
 
+13 #3 Levike 2014-12-19 12:39
Vannak szerintem szarabb és kisebb ázsiójú dolgok is az életben, mint a Megadethben stúdiózenésznek lenni.. :D

Nem is tudom valahol olvastam mostanában egy interjút ahol pont az egyik hasonló csapatban nyilatkozott a főnök, hogy az van ezekkel, hogy megszokják a felhajtást majd egyénieskedni akarnak, persze nem jön be, hamarosan 3 ember előtt játszanak kicsi klubokban, majd mennének vissza, de már bezárult a kapu, mert a posztot be kell tölteni.
Idézet
 
 
+6 #2 conquer 2014-12-19 12:07
Attól én még várom az új Megadeth lemezt. +a két stúdiózenészre is kíváncsi vagyok:-)
Idézet
 
 
+16 #1 iLane 2014-12-19 10:42
A Megadeth felállása nem változott:
Dave Mustaine - guitar, vocals
Dave Ellefson - bass
+2 stúdiózenész
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.