Próbára bocsátással és kártérítéssel megúszta 2018-as ámokfutását Pat O’Brien. A Cannibal Corpse ex-gitárosának ügyében néhány héttel ezelőtt született ítélet, és most került nyilvánosságra a hír.
Rat Child címmel új EP-t jelentet meg nyár elején a Crobot. A kiadványon neves vendégek is felvonulnak, most Howard Jonesszal készített dalukat mutatták be.
Július 2-án jelenik meg az At The Gates új albuma. A The Nightmare Of Being már a harmadik soralbum a csapattól a visszatérés óta, és most megérkezett hozzá az első klip.
Újabb dalt mutatott be Udo Dirkschneider, amelyben két egykori acceptes kollégája, Peter Baltes és Stefan Kaufmann is szerepel. A projektnek már neve is van.
Május 21-én új albummal jelentkezik az old school rockban erős Jess And The Ancient Ones. A Vertigóról máris meghallgatható egy újabb előzetes szerzemény.
Ismét közösen zenél a Shadows Fall egykori két gitárosa, Jonathan Donais (Anthrax) és Matt Bachand (Act Of Defiance). Az újonnan alapított zenekar Living Wreckage néven fut, és most bemutatták első dalukat.
Új albummal jelentkezik a francia Fractal Universe. A The Impassable Horizon június 25-én jön ki a Metal Blade-nél, és máris meghallgatható róla az első dal.
Két kiváló énekes egyesítette erőit a Frontiers új projektjében: a Brother Against Brotherben Renan Zonta és Nando Fernandes énekel, két dal máris meghallgatható a júniusban esedékes albumról.