Shock!

augusztus 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bemutatta első új dalát a King's X

Three Sides Of One címmel jelenik meg a King’s X új albuma. A lemez szeptember 2-án érkezik az InsideOut kiadónál, és most az első dalt is bemutatták róla.

0510kingsx

Az InsideOuthoz szerződött a King’s X, akik végre tényleg megjelentetik az évek óta halogatott új albumot. Doug Pinnick, Ty Tabor és Jerry Gaskill legutóbbi stúdióalbuma a 2008-as XV volt, és ugyan zenekarként azóta is rendszeresen turnéztak, friss dalokat nem jelentettek meg.

Az őszre várható Three Sides Of One producere és hangmérnöke Michael Parnin (Rage Against The Machine, Missy Elliott, Barbra Streisand) volt. „Minden dal teljesen más, mint a többi, keverésben, hangzásban, mindenben – nyilatkozta az albumról még tavaly Pinnick. – Az összeshez a Beatles fehér albumát vettük alapul: leültünk, és azt mondtuk, akkor most kezdjünk velük azt, amit kell. Nem kell mindenáron ragaszkodni a saját karcos soundomhoz, ha Paul McCartney-féle tiszta hangzást igényel a nóta. Szerintem King’s X-esen szól a zene, de remélhetőleg mindenki úgy érzi majd, hogy sikerült megint előrelépnünk. Épp ez volt a lényeg: haladni, miközben azért hátrafelé nézünk. Sok minden van ezen a lemezen, ami teljesen King’s X-ízű, de szerintem ott van ezek mellett egy újfajta King’s X is.”

A dallista az alábbi:kingsx_c

01. Let It Rain 04:28
02. Flood Pt. 1 03:03
03. Nothing But The Truth 06:03
04. Give It Up 02:59
05. All God’s Children 05:32
06. Take The Time 03:45
07. Festival 03:30
08. Swipe Up 03:46
09. Holidays 03:22
10. Watcher 03:43
11. She Called Me Home 03:57
12. Every Everywhere 02:40

Az első előzetes szám máris meghallgatható. A zenekar a megjelenéssel párhuzamosan európai turnéra indul, de sajnos ezúttal sem jönnek túl közel Magyarországhoz, a legkönnyebben valamelyik német állomáson lehet elcsípni őket. A trióból idén Ty Tabor már kiadott egy szólólemezt Shades címmel.

 

Hozzászólások 

 
#5 shmonsta 2022-06-29 10:34
Ezen konkrétan minden részlet rosszul szól, ennél manapság az otthoni demók is többet tudnak. Fátyolos, aránytalan, fárasztó és néha mintha a kompresszor is megbolondulna kicsit. Doug Naked c. lemezének soundja sokban hasonló, félek, hogy ez valamiféle koncepció.
Idézet
 
 
#4 Nordmann 2022-06-27 11:29
Ezt majd 24-biten kell meghallgatni. De a lábdob tényleg soknak tűnik (DT 770 Pro 250 ohm).
Idézet
 
 
#3 GTJV82 2022-06-27 11:13
Nekem spec. nem tetszik. Az Ogre Tones / XV erőteljesebb megközelítése után nekem spec. csalódás ez a pszichedelia.
Ty gitárja szvsz szörnyű - mintha csak magának művészkedne.
És igen, "dobozos" a hangzás.
Idézet
 
 
#2 Matt Gabnai 2022-06-27 03:01
Idézet - Meszlényi Bálint:
Jó nóta, de mi ez a próbatermi sound?


Nekem a referencia cuccomon kifejezetten tetszik. Minden reszletet kihallok, basszus az arcunkba tolva, vokalok meg mindenek felett. Szerintem azt hallod hogy picit szaraz, felmerul bennem hogy esetleg ez egyszerre is lett feljatszva (legalabbis egy resze valoszinuleg), de erzesem szerint kifejezetten passzol a hangzas a dalhoz; nyers, elozene, de nincs az utban.
Arrol nem is szolva hogy ezt szinpadon reprezzentalni nem lesz a legnagyobb kihivas. Szerintem igen elmes valasztas ez a fajta keveres, nehez osszeteveszteni barmivel
Idézet
 
 
#1 Meszlényi Bálint 2022-06-25 17:48
Jó nóta, de mi ez a próbatermi sound?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

  • Préda
    Az első rész gyerekként egyenesen lenyűg...
  • Préda
    "Valóban nem a wokeness miatt hulladék a...
  • Machine Head: The Burning Red
    Nálam ugyanaz a helyzet ennél a lemeznél...
  • Préda
    13-14 évesen láttam először havernál cs...
  • Préda
    Zseniális volt, nem láttunk hasonlót se...
  • Préda
    Valóban nem a wokeness miatt hulladék a...
  • Préda
    Szerintem az alapján, amit én a Prédába...
  • Préda
    Szerintem is teljesen oké a Nimródos, n...
  • Préda
    Nem tudom, a Prey rendelkezik-e azzal a ...
  • Préda
    Nem tudom, mi az az Army of the Dead, d...
  • Préda
    A kérdés az volt, hogy femináci-e a fil...
  • Préda
    Dehogy jogos. Az elsőben nem voltak mes...
  • Préda
    Nem azt állítottam, hogy tényleges alap...

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.