A koncertfelvételekről már ismert két új szám után egy stúdiós dalt is közzétett a Sanctuary a közelgő új albumról. A seattle-i power metalosok visszatérő nagylemeze október 6-án érkezik The Year The Sun Died címmel – mi már hallottuk, és nagyon jó!
„Most, hogy fagy a pokolban, és kék hó esik, végre büszkén mondhatom: a lemez elkészült”, mondta az anyagról korábban Warrel Dane énekes. „Egy olyan lemez, amiről senki sem gondolta volna, hogy elkészülhet… És igen, vannak rajta sikolyok! Óriási volt a producerünkkel, Zeuss-szal dolgozni, tényleg a lehető legjobb teljesítményre sarkallt bennünket. Ez egy roppant modern megszólalású album, amelynek a gyökerei ugyanakkor az old school, hathúros metalban keresendők, és ez jelentős mértékben az ő érdeme is.”
Az albumra az alábbi dalok kerülnek fel:
01. Arise And Purify
02. Let The Serpent Follow Me
03. Exitium (Anthem Of The Living)
04. Question Existence Fading
05. I Am Low
06. Frozen
07. One Final Day (Sworn To Believe)
08. The World Is Wired
09. The Dying Age
10. Ad Vitam Aeternam
11. The Year The Sun Died
A The Year The Sun Died sorrendben a harmadik Sanctuary-lemez lesz az 1988-as Refuge Denied és az 1990-es Into The Mirror Black után. A zenekar eredetileg csak pár koncert erejéig állt össze 2010-ben, ám a soraiban négy eredeti taggal – Dane és Sheppard mellett Lenny Rutledge gitárossal és Dave Budbill dobossal – újjáalakult banda olyan jól érezte magát, hogy végül a tartós folytatás mellett döntöttek, miután pedig a következő évben a Nevermore szétrobbant, teljes fordulatszámra kapcsoltak. Az újraegyesülésből kimaradt Sean Blosl gitáros helyén Brad Hull tette teljessé a felállást.
A frissen közzétett Arise And Purify mellett a csapat korábbi fesztiválokon két dalt is játszott már az anyagról, ezek felvétele alább szintén megtekinthető.
Hozzászólások
Ez mondjuk valahol igaz. Azt viszont szeretem benne, hogy -mondjuk úgy - minden stagnálása ellenére is, külön hangulata van. Csak egy példa: az And The Maiden Spoke verzéjének igencsak intenzív riffelése és sodrása, vagy a címadó kétlábdobos, szintén intenzíven sodrós része, több dalra is jellemző a lemezen, és ez az a majdnem sajátossága az Obsidian-nak, amivel be szoktam azonosítani (magamban). Persze, a többi album is intenzív és némelyiken még hasonló sodrású dolgok is vannak, de itt az egész hangulat is más ugye. Nem beszélve a borítóról és a booklet-ről. (Mondjuk ahol a borító egy kicsivel többet határoz meg nekem hangulati szinten, (és talán még) önmagában is, az a This Godless Endeavor.
Idézet - Wendiii:
Milyen igaz. Mondom rákérdezek, mert a Klasszikushock-ban nem találtam Nevermore lemezt, de a Dreaming Neon Black jubilálása nem is volt előttem. Khm, szerintem várjuk szeretettel... persze, ha az időd engedi majd.:) De az Enemies Of Reality-ért is nagy remegésben leszek (és persze, ha úgy alakul, valamennyi Nevermore albumért :). Bár, ha jól emlékszem, Ádám egy St. Anger-ös válaszában azt írta, hogy a 2000 utáni lemezek majd "csak" a jövő évtől várhatóak a Klasszikushockb an).
A Dreaming Neon Black idén volt évfordulós, az az én saram még. :)
Tulajdonképpen nekem sincs olyan nagy bajom az Obsidian-nal, csak a korábbi albumaik szintjét nem éri el. Más lemezekhez (nagyon sokhoz) képest persze még így is toronymagasan a legjobb
Igen, ez nagyjából lehetetlen. Amúgy pont azt figyeltem Warrel hangjában, hogy a tónusa már az Obsidian-on is ilyen volt. Egyébként szerintem is jó dal, de (a két első albumot is ide véve) nekem Jeff riffelése, szólózása és csavarintásai jobban tetszenek, ízesebbnek és karakteresebbne k tartom azokat. Van dobolása is színesebb, még az Obsidian-on is (amúgy én azt az albumot is szeretem). Bár ez még csak egy új dal, úgyhogy ennyit a kukacoskodásról . A lényeg, hogy azért jó lesz újra egy házon belül és új dalokban hallani Warrel-t és Jim-et. (De azért az ábrándozás marad "a bűvös négyest" illetően.:))
Mmmm, ha már Nevermore: terveztek majd egy Klasszikushock "bővítést"?:) Csak érdeklődöm.