Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Anthrax: teljes Among The Living az Exodusszal közös turnén

Ismét sárgulhatunk az irigységtől egy amerikai turné felállása láttán: a 2013 márciusában startoló és egészen áprilisig tartó Metal Alliance Tour keretében az Anthrax egyesítette erőit az Exodusszal, a Municipal Waste-tel és a Holy Graillel, de még további fellépők bejelentése is várható. Scott Ianék ráadásul elejétől végéig eljátsszák a koncerteken pályafutásuk legfontosabb nagylemezét.

A Metal Alliance Tourt harmadszorra rendezik meg, de az idei felállás überelhetetlennek tűnik, hiszen a headliner Anthrax mellett már biztosan ott lesz rajta az Exodus, a Municipal Waste és a Holy Grail, de ez még korántsem a teljes névsor, hamarosan további bandákat is bejelentenek. A jövő évi Grammyre is jelölt Anthrax a bulikon ráadásul kompletten játssza majd az 1987-es Among The Livinget, minden idők egyik legmeghatározóbb és egyik legjobb thrash albumát.

Ami a másik húzónevet, az Exodust illeti, egyelőre nem tudni, milyen leosztásban vágnak majd neki a körnek, hiszen a Bay Area thrasherek az utóbbi két év nagyrészét főnökük, Gary Holt nélkül töltötték, az idei nyári turnén így a régi gitáros, Rick Hunolt ugrott be Lee Altus mellé. Holt a Slayerben segít ki a még mindig lábadozó Jeff Hanneman helyén, és mivel 2013-ban Tom Arayáék is mozogni akarnak, jelenleg még kérdéses, hogyan lehet majd egyeztetni az időbeosztásokat.

 

Hozzászólások 

 
#6 Soo85 2013-01-05 18:39
Idézet - Palinkas Vince:
Bennem az fogalmazódott most meg, hogy igazából kezd baromi unalmassá válni ez a teljes album egyben előadva hullám. Pláne, hogy az Anthrax az utolsó lemezével sokmindent lealázott a saját életművéből is.
Főleg hogy az Among esetében kb. 4 szám van, amit NEM játszottak nagyon eddig, a többi folyamatosan műsoron volt az elmúlt 25 évben,


Erről beszélek! Csináltak egy profi erős jó lemezt, miért nem játsszák azt teljes hosszában?! Miért állandóan a nosztalgiázás megy! Nem csak náluk, minden metal banda ezt csinálja! De míg a metallica az első öt lemezét mozgatja élőben, és elég vegyesen játszik is róluk, addig egy anthrax koncert gerincét mindig ez az album dalai jelentik! Amivel nekem azt sugallják, hogy azóta nem tudtak jobbat csinálni! Nem azzal van baj hogy büszkék rá, de 2013-at írunk! 2011 kiadtak egy kurva ó lemezt, de én úgy érzékeltem, hogy az Among-hoz képest, keveset játszanak róla! Mert átmentek közönség kiszolgáló üzemmódba! Nem a lemezzel van bajom, hanem azzal hogy miért ezen lovagolnak 1987 óta?
Idézet
 
 
+8 #5 Equinox 2012-12-18 17:53
Amongból sosem elég. Örök thrash top 10 nálam, szóval hajrá. Én csak 1x láttam őket egy Big Four bulin, 2-3-4 Among nótát láttam, még jó h tetszik a "teljes lemez egészben" ötlet. Esetleg nem számsorrendben, hanem szétszórva, vagy mondjuk visszafelé ahogy a Metallica csinálta a Feketével Belgrádban. Unalmas a "legjobb lemezünk egészben" tendencia, igen, de Anthrax rajongóként ezt most mégis támogatom. Az Among meg a legjobb lemezük szerintem, mese nélkül. Nagyrészét imádom az életműnek, de ezt a süllyedő hajóról a fogaim között tartva is kimenteném kb.
Idézet
 
 
+4 #4 Palinkas Vince 2012-12-18 15:56
Bennem az fogalmazódott most meg, hogy igazából kezd baromi unalmassá válni ez a teljes album egyben előadva hullám. Pláne, hogy az Anthrax az utolsó lemezével sokmindent lealázott a saját életművéből is.
Főleg hogy az Among esetében kb. 4 szám van, amit NEM játszottak nagyon eddig, a többi folyamatosan műsoron volt az elmúlt 25 évben,
Idézet
 
 
+4 #3 tschaby 2012-12-18 15:12
Nyilván nem vagyunk egyformák, nekem sem az Among a kedvenc Anthrax albumom (a Spreading az!), de nekik talán az volt a legsikeresebb. Az általad felsorolt zenekarok közül pl. nekem az Anthrax ezerszer többet jelent a Metallicánál, ahogy a Spreading és az Among is többet jelent a Ride-Master párosnál. De ez már egyéni preferencia kérdése.
Idézet
 
 
-2 #2 Soo85 2012-12-18 14:14
Nem akarom senki jó érzéseit bántani, de csak nekem tűnt fel hogy az Anthrax 1987 óta az Among The Living-ből él? Akármilyen lemez hoznak ki, akárhol játszanak, mögöttük a vászon is általában Among The Living-es, erről a lemezről játsszák a legtöbb számot is. Szerintem egy nosztalgia banda. De mondhatnám a Megadeth-et, vagy a Metallica-t is! Max Cavalera-ról nem is beszélve! Ezzel nekem mindig azt sugallják, hogy az a legjobb! És amit azóta csináltak, az is jó, de nem ennyire! Ez milyen már? Nem tartom rossznak ezt a lemezt, sőt! De nem tartom akkora klasszikusnak, mint a Master Of Puppets-et vagy a Megadeth Rust In Peace vagy a Slayer Seasons In The Abyss lemezét! A Reign In Blood-ról nem is beszélve!
Idézet
 
 
+7 #1 tschaby 2012-12-18 10:43
Csapják hozzá a komplett Spreadinget, pár Persistence-es dallal és a világ végéig megyek a buliért! Az Exodus és a Municipial Waste a kellemes ráadás része a dolognak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.