Új dalt mutatott be az Angus McSix, akiknél március 16-án jelenik meg az új album. A csapat október 2-án, azaz holnap Budapesten is fellép a Wind Rose és az Orden Ogan társaságában.

2023-ban jelent meg a Gloryhammerből távozott Thomas Winkler énekes és az Orden Oganból ismert Seeb Levermann gitáros alapította Angus McSix első lemeze. Az Angus McSix And The Sword Of Power kifejezetten sikeresnek bizonyult, még a német Top 10-be is bekerült, így némiképp meglepő lehet, hogy nem sokkal utána két tagcsere is történt a zenekarban. A második anyagon már Ork Zero, azaz Gerit Lamm dobol majd Manu „Skaw” Lotter posztján, a leglátványosabb változás azonban, hogy a névadó Angus McSix, azaz Winkler mikrofonját a Manimalből ismerős Sam Nyman, azaz Adam McSix vette át. Thomas több időt szeretett volna tölteni a családjával, ezért lép hátra az aktív turnézástól. Friss hír, hogy a bandában új gitáros is debütál The Dwarf, azaz Jasmin Pabst személyében.
A kosztümös csapat sztorija szerint Angus McSixet egy hordányi ork elrabolta és lefagyasztotta, ám telepatikusan még sikerült értesítenie erről öccsét, Adamet. Innen startol majd a következő album sztorija, amiről év elején a 6666 című dal debütált először, most pedig a második tételt is közzétették The Fire Of Yore címmel. Ebben a Németországban közismertnek számító színész, Uwe Ochsenknecht is szerepel. További részletek az albumról hamarosan.
Az Angus McSix október 2-án Budapesten, a Barba Negrában lép fel a Wind Rose és az Orden Ogan társaságában. Részletek itt.


