Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Angra: itt az új klip, pénteken jön az Ømni album, áprilisban magyar koncert

Február 16-án jelenik meg a brazil Angra új, Ømni című nagylemeze, amelyről most bemutatták a War Horns című videót. A zenekar tavasszal, karrierje során első ízben végre Budapesten is fellép.

0904angra

Az earMUSIC gondozásában jelenik meg e hét pénteken az Angra kilencedik stúdióalbuma, amelyet – akárcsak a legutóbbi The Secret Gardent – ezúttal is Jens Bogren producerkedése mellett rögzített Rafael Bittencourt gitáros, Felipe Andreoli basszer, Fabio Lione énekes, Marcelo Barbosa gitáros és Bruno Valverde dobos. Az Ømni nagyszabású konceptlemez lett, amely időben egyszerre, de más helyeken történő sci-fi sztorikat mesél el minden egyes dallal: a dalfüzér gerincét az az ötlet alkotja, hogy 2046-ban egy mesterséges intelligenciarendszer megváltoztatja az emberi érzékelést és észlelést, és lehetővé teszi a kommunikációt a jelen és a jövő emberi lényei között. Mindez egyben több korábbi albumuk, így a Holy Land, a Rebirth és a Temple Of Shadows koncepcióit is összekapcsolja.

angra_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Light Of Transcendence
02. Travelers Of Time
03. Black Widow's Web
04. Insania
05. The Bottom Of My Soul
06. War Horns
07. Caveman
08. Magic Mirror
09. Always More
10. Ømni - Silence Inside
11. Ømni - Infinite Nothing

A Travelers Of Time című szám már ismert, most a War Horns is meghallgatható. Az Angra április 10-én Budapesten koncertezik Geoff Tate zenekara, az Operation: Mindcrime társaságában. Február 28-ig 6500, március 1-től 7500 forintot kóstál a belépő. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 Montsegur 2018-02-14 10:22
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Montsegur:
Miért nem lehet megnézni a Secret Garden kritikát?

Rosszul volt beszúrva a link, már működik!


Köszi, ez gyors volt! :)
Idézet
 
 
+2 #2 Draveczki-Ury Ádám 2018-02-14 10:11
Idézet - Montsegur:
Miért nem lehet megnézni a Secret Garden kritikát?

Rosszul volt beszúrva a link, már működik!
Idézet
 
 
+1 #1 Montsegur 2018-02-14 09:49
Miért nem lehet megnézni a Secret Garden kritikát?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.