Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A metal el fog tűnni, ha a közönség nem barátkozik meg a streaminggel”

Közhelyszámba menő megállapítás, hogy a fizikai hanghordozóknak leáldozott, és ugyan egy fanatikus réteg ma is vásárolja a CD-ket meg a vinylt, mindez már tényleg csak elenyésző arányt jelent a piacon. Robb Flynn szerint a metalszíntér ragaszkodása a fizikai hordozókhoz mára már az előadók érdekeivel is ellentétes.

0106robb

A The Wall Street Journal friss összeállításából kiderült: az Egyesült Államokban a hip-hop számít a legnépszerűbb zenei stílusnak az összesített zenefogyasztási adatokból, beleértve ebbe a streaminget, a letöltéseket és a fizikai eladásokat is. Az irányzat hallgatottsági aránya 28 százalék, szemben a rock 20 és a pop 14 százalékos tortaszeletével. A tengerentúlon ma már a zenefogyasztás 82 százaléka, tehát túlnyomó többsége a streaming-felületeken keresztül történik.

A Kerrang!-nek nyilatkozva a témában Robb Flynn úgy vélekedett: a maga részéről kevésbé érti, miért elutasító utóbbiakkal szemben a metalközönség jelentős hányada. „Kibaszottul imádom a Spotifyt", mondta a Machine Head frontebere. „Mióta zenélek, ez az egyik legnagyobb változás a zeneiparban, és nem értem, miért utálják annyian a metalszíntérről. Frusztráló is a dolog, mert egy innovatív újításról van szó, ami tényleg mindent megváltoztatott, és elegen használják ahhoz, hogy ne valami múló divatról legyen szó. Körbenézel, és látod: a hip-hop – amely a történelem során először népszerűbb a rocknál Amerikában – teljesen magáévá tette és kihasználja a Spotifyt. A rockzenét pedig ma már a Coldplay meg a Mumford & Sons jelenti sokak számára, ami valójában nem rockzene. És hogy mi ennek az oka? Hát nagyrészt az, hogy ezek a zenekarok brutálisan erősek a streaming-felületeken."

Flynn szerint a régi beidegződéseken kívül semmi sem szól a streaming ellen. „Nézed a Netflixet, igaz? Hiányzik leugrani a Blockbusterbe (a fizikai hordozók haláláig gyakorlatilag egyeduralkodónak számító amerikai tékahálózat – a szerk.) és kivenni egy DVD-t? Mert nekem biztosan nem! Imádom, hogy választok valamit a Netflixen, és ott van. Itt ugyanez az ábra. Éppen ezért nem értem a nagy ellenállást a metalszíntéren. És mindezt olyan arcként mondom, aki vinyllel kezdte. Aztán a vinyl meghalt, és a kazetta vált meghatározóvá. Még emlékszem a nyolcsávos magnókra... Meg arra is, amikor megjelentek a CD-k, én pedig eleinte egy ideig ellenségesen tekintettem rájuk, mert kazettás magnóm volt. Utána jött az iTunes, ami már tökre tetszett. Majd visszatért a vinyl, ami teljesen bizarr, hiszen nem sokkal utána, hogy megjelent a CD, már azt gondoltam: ez bizony sokkal jobb, mint a vinyl volt!"

A frontember véleménye szerint a metal túléléséhez nélkülözhetetlen, hogy a közönség képes legyen váltani hordozók tekintetében is. „Ha az emberek azt szeretnék, hogy a metal túléljen, ez bizony idetartozik. Persze tök jó, ha sokan ma is meg akarják venni a CD-t meg a vinylt – ha így szeretsz zenét hallgatni, hát hallgasd így. Engem valójában semmilyen módon vagy formában nem támogatsz, ha megveszed a CD-met. A listás pozíciók sem ezen múlnak ma már, hanem összesítik a YouTube streameket, a Spotify streameket, az Apple streameket, a dalok iTunes-letöltéseit, a CD- és vinyl-eladásokat. Utóbbiak csak egy töredéket jelentenek. És ennyi. Tehát amikor XY rappernek négymilliós megtekintése van a YouTube-on, az szintén kurvára az ő listás helyezéseit erősíti. De amúgy értem: ez is egy változás, ami sokaknak nehéz. Számomra nem jelentett komoly váltást, hanem épphogy kurvára leegyszerűsítette az életemet. És én aztán nem vagyok az a fajta csávó, aki azt mondja, hogy ne lopd el a lemezemet! Dehogynem, bazmeg, lopd csak el! Mostanra eljutottunk odáig, hogy kibaszottul értelmetlen és időszerűtlen felmenni egy oldalra, és illegálisan letölteni onnan valamit, amikor ugyanennyi erővel a Spotify-on is azonnal meghallgathatod. Furcsa és egészségtelen az ellenkezés ezzel szemben a metalban, és szerintem a metal el fog tűnni, ha a közönség nem barátkozik meg a streaminggel, mert ma már annyira fontos ez az egész egy zenekar tartós működése szempontjából."

Ugyan Európában mutatóban még akadnak komolyabb CD-hálózatok, az Egyesült Államokban a formátum már gyakorlatilag halott. „Baszki, nem is tudom, hol lehetne Machine Head-CD-t venni! A Best Buyban szó szerint akkora a CD-részleg, mint egy dobfelszerelés: árulnak Taylor Swiftet, Foo Fighterst, Pavarottit és hasonlókat. Metalt nem. Persze elautózhatok Berkeley-be az Amoebába vagy a Rasputinba, ahol talán akadnak fasza dolgok, de most komolyan vezessek harminc mérföldet azért, hogy vegyek egy lemezt? Eszemben sincs. És hogy akarok-e magammal hurcolni a turnén egy CD-kkel teli bőröndöt? Dehogy akarok! Viszont szeretném, ha nagyon könnyen és gyorsan meghallgathatnám az új zenéket, így támogatva az előadót? Még szép!"

 

Hozzászólások 

 
#51 Montsegur 2020-03-09 17:24
Idézet - cápaidomár:
A metal már eltűnt. Ezt csak az nem látja be, aki nem akarja.


Nem tűnt el, csak szép lassan kikopott a mainstreamből. Rétegzeneként kezdte, most újra rétegzene lesz (mint a jazz), fanatikusok fogják játszani fanatikusoknak. Nekem ezzel semmi bajom, ebben a közegben nőttem fel :-) Ha eltűnnek majd a haknizó, már csak alibilemezeket gyártó nyugdíjasok meg a divatzenészek, jöhet az új Metallica meg az új Maiden, akiket szerencsés esetben egy újabb divathullám újra a csúcsra repít. A divat ciklusos és a már metal nem divatos. De lehet még az.

Engem csak az érdekel, hogy a zene jó legyen (és azt meg is fogom venni, CD-n, természetesen). Amíg olyan lemezek jönnek, mint most az új Psychotic Waltz, nincs miért aggódni.
Idézet
 
 
#50 Kerei Gusztáv 2020-03-09 16:29
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - Kerei Gusztáv:
Idézet - Igor Igorovics:
Amúgy a hiphopot le se szóltam, és a samplingelést is élvezhetőnek mondtam, csak a zenei értékét kérdőjeleztem meg. A vélemény általában szubjektív, ez is az.


Nem, azt kérdőjelezted meg, hogy a hiphop zene-e. Az. Ha a művészi értékéről beszéltél volna, hozzá sem szólok, mert azon nincs mit ragozni, vagy mond neked valamit, vagy nem. Nekem például nem sokat.

"Abban viszont egyetértek, hogy a LEGTÖBB Hiphop/rap előadót nem lehet zenének nevezni, lehet élvezni,..." Ezt írtam, tehát távolról sem az egész stílust szóltam le.


Értsd már meg, hogy nem leszólásról van szó. Felőlem leszólhatod ahogy akarod, sőt szerintem én jobban ódzkodom a hiphoptól, mint te, de attól még nem vonom kétségbe a _zene_ mivoltát, a kettő ugyanis nincs összefüggésben.
Idézet
 
 
#49 Igor Igorovics 2020-03-09 16:01
Idézet - Kerei Gusztáv:
Idézet - Igor Igorovics:
Amúgy a hiphopot le se szóltam, és a samplingelést is élvezhetőnek mondtam, csak a zenei értékét kérdőjeleztem meg. A vélemény általában szubjektív, ez is az.


Nem, azt kérdőjelezted meg, hogy a hiphop zene-e. Az. Ha a művészi értékéről beszéltél volna, hozzá sem szólok, mert azon nincs mit ragozni, vagy mond neked valamit, vagy nem. Nekem például nem sokat.

"Abban viszont egyetértek, hogy a LEGTÖBB Hiphop/rap előadót nem lehet zenének nevezni, lehet élvezni,..." Ezt írtam, tehát távolról sem az egész stílust szóltam le.
Idézet
 
 
#48 Marci 2020-03-09 12:01
Idézet - Sinka Péter:
Egyfelől ha a net ingyen is elérhető (cégnél vagy wifiről) akkor miért fizessek azon belül külön bármilyen tartalomért

Taps! Sok eszed van.
Idézet
 
 
#47 Sinka Péter 2020-03-09 11:43
Kiegészítés az előző hozzászólásomho z: nálam még az is hozzájön, hogy elég elutasító vagyok az újabb fajta megoldásokkal szemben. Egyfelől ha a net ingyen is elérhető (cégnél vagy wifiről) akkor miért fizessek azon belül külön bármilyen tartalomért, másfelől pedig nekem nincs okostelefonom - és nem is akarom, hogy legyen - az offline napszakokban pedig még mindig jobb a fizikai hanghordozó, vagy a letöltött zene.

Abban viszont Rob Flynn-nek nagyon igaza van, hogy úgy egyre kevésbé lehet lemezeket kapni, mint korábban... ugyanolyan szubkulturális dologgá alakult át ez is, amit a nagy boltok csak nagyon szőr mentén szolgálnak ki - már ha egyáltalán - erre szakosodott üzlet pedig nem akad akárhol. Tehát ez is sokkal inkább egyfajta hobbi lett - úgy, mint a modellezés, a sci-fi, a fantasy, vagy éppen a vonatok iránti rajongás - a mindennapok része helyett.
Idézet
 
 
#46 Sinka Péter 2020-03-09 11:43
Idézet - Kerei Gusztáv:
Én szeretem birtokolni a zenét, és nem feltétlenül fizikai formában, de jobb, ha a gépemen van, mert amit feltettek Spotify-ra, azt ugyanúgy, akármelyik pillanatban le is vehetik (lásd az alant említett példákat). Ezért én igyekszem mindent letölteni a lehető legnagyobb felbontásban meg amúgy is csak otthon hallgatok zenét, utazáshoz, utcára sosem. A fizikai hordozó a borítóval, booklettel, magával a létezésével nagyon is képes hozzáadni a zenéhez, a vinyl pedig sok szempontból is más élmény, mint spotin benyomni egy végtelen playlistet.


Idézet - Adam:
Pszichésen nekem picit nehezen viselhető el a streaming, pont a birtoklási vágy miatt. Én is szeretem, ha a fizikailag van meg valami.A bookletet lapozni meg külön élmény zene közben, ha igényesen van elkészítve.


Ezzel a két hozzászólással én is maximálisan egyetértek.
Idézet
 
 
#45 Bólogató kutya 2020-03-09 01:24
Folyt.:
Röviden: szerintem a hallgatottság-alapú értékesítés a könnyebb emészthetőség felé terelhet minden zenészt, ami művészi szempontból hátrányos.
A pénzért letölthető formátumok inkább kiválthatják a cd-t, persze a fizikai formátum ugyanúgy hiányozni fog annak, akinek ez fontos, de ez a fajta értékesítés összevethető a cd/vinyl/kazetta vonallal.
De nem vitatom, amit írtál, abban tényleg igazad van! Az arányok is kijöhetnek úgy, hogy mindenki jobban jár, de a zenefogyasztási szokásokat összességében figyelembe véve szerintem ez nincs így, és ez a szubjektív vélemény, a számok pontos ismerete nélkül találgatás :) :) :)
Idézet
 
 
#44 Bólogató kutya 2020-03-09 01:23
JR:
:) igen, ez jogos. Matematikailag jól is kijöhet a számtan.
A pontos hallgatottsági számok és arányok ismerete nélkül, pl. youtube megtekintések alapján a pop műfajt többen, és gyakrabban hallgatnak az emberek (értsd: ugyanazt a dalt többször) mint a rock/metal stílustban, vagy bármelyik másik rétegstílust is vehetjük, a lényeg, hogy ezek jellegükben különböző számú napi hallgatottságot is képviselnek, miközben az értékesített termék művészileg ugyanaz (1-1 dal), üzletileg annak a hallgatottsága. Ha a zenehallgatók számát azonosnak veszem a populáris vs rock/metal oldalon, ez a műfaji jellegből fakadó torzítás aránytalanságot eredményez végül pénzügyi oldalon.
A műfajok sem egyformán népszerűek, de ettől a hatástól - zenehallgatók eltérő száma - most az egyszerűség kedvéért tekintsünk el.
(Folyt.köv)
Idézet
 
 
#43 cápaidomár 2020-03-08 23:13
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - Kerei Gusztáv:
Jó látni a magabiztos esztétákat, akik egy mondattal eldöntik, hogy mi a zene és mi nem az.

Gúnyolódhatsz itt bmeg, de ha lenne fogalmad arról, hogy mit jelent egy hangszeren játszani (akármilyen szinten) és mit jelent egy zeneszerkesztő programban egy már meglévő samplingnek alátolni egy hiphop alapot, majd rászövegelni vmit, akkor nem esztétáznál itt összevissza. egyébként nem azt mondom, hogy ahhoz nem kell tudás, hogy vki összerakjon egy hiphop albumot, de a keverős arc az nem zenész. Értenie kell a hangtechnikához , nem is kérdés, de az, hogy vkitől lenyúlnak vagy licenszelnek egy zenét majd arra rászövegelnek, ha szerinted ez zene, jó legyen ez a véleményed, szerintem ez akkor sem az, slussz.

Lazíts, cimbora! Nem neked van igazad.
Idézet
 
 
#42 JR 2020-03-08 22:45
Idézet - Bólogató kutya:
Kényelmi szempontok említ, amik lehetnek jogosak.
A Spotify üzleti modelljéről azt olvastam viszont, hogy a havi díjak 30%-át leveszi a Spotify, a maradék 70% pedig hallgatottság arányában oszlik minden platformon jelenlévő művész között.
Ha ez igaz, akkor az általam hallgatottaknak jutó összegek a teljes streaming teljesítménytől függnek, nem csak az adott előadó hallgatottságát ól. Tehát a ki&@$%0tt Justin Bieber is részesül az én havi díjam nagyobb részéből akkor is, ha egész hónapban csak Gojirát meg Toolt hallgattam.
Nekem ez így nem oké, sosem fogok megbarátkozni vele.
Biztos vagyok benne, hogy ezzel nem én leszek a metal hóhérja.
Várok egy ütős új lemezt tőletek, Robb!


Oké, de az ugye megvan, hogy ebben a modellben a sokmillió
Justin Bieber-rajongó is fizet a Toolnak és a Gojirának? :D
Idézet
 
 
#41 cápaidomár 2020-03-08 21:55
A metal már eltűnt. Ezt csak az nem látja be, aki nem akarja.
Idézet
 
 
#40 Montsegur 2020-03-08 18:00
"de most komolyan vezessek harminc mérföldet azért, hogy vegyek egy lemezt?"

Nem vagyunk egyformák, én annak idején elmentem Bécsbe a Slipknot Vol3-ért. Debrecenből.
Idézet
 
 
#39 Zsolti 2020-03-08 11:46
Érdekes dolog ami a fizikai formatumokkal zajlik. 2007ben a lemezbolt, ahol dolgoztam, 99 Ft-ért arusitotta ki a kazettakeszlete t, ma meg ha megjelenik valami kazettán, gyűjtői darabkent, belekerul 5000 Ft-ba is. 13 éve a kazetta hulladék volt, ma meg menő hipszter-dolog, az egykori ár otvenszereseert .
Emlékszem, 2003ban volt egy kazi ami 2600 ftba került és extrém drágának tűnt az átlag kétezres árhoz képest. Sose gondoltam volna, hogy 17 évvel később nemhogy nem olcsóbb, de dupla annyiba fog kerulni és ritkaság lesz a kazetta.
Idézet
 
 
#38 George 2020-03-08 09:54
EGyűjtő vagyok, imádom nézegetni a borítót,olvasni a szövegeket.Megveszem az új zenéket,a kocsiban is CD lejátszó van,nálam van hely a kesztyűtartóban ..ha soha nem adnak ki zenét az ilyen figurák mint Flynn is lesz mit venni a 80-as,90-es évekből, nekem ez elég...Már akkor tudtam,hogy közeleg a vég,mikor az első letöltések(szám omra szimpla lopás,tisztelet len a zenészekkel szemben) megindult...
Idézet
 
 
#37 Kerei Gusztáv 2020-03-08 08:48
Idézet - Igor Igorovics:
Amúgy a hiphopot le se szóltam, és a samplingelést is élvezhetőnek mondtam, csak a zenei értékét kérdőjeleztem meg. A vélemény általában szubjektív, ez is az.


Nem, azt kérdőjelezted meg, hogy a hiphop zene-e. Az. Ha a művészi értékéről beszéltél volna, hozzá sem szólok, mert azon nincs mit ragozni, vagy mond neked valamit, vagy nem. Nekem például nem sokat.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.