Shock!

április 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Beatrice pozitívan folytatja - jön a Vidámság és Rockandroll

Elő a pöttyös kendőkkel! – tizenkét év szünet után új lemezt jelentetett meg Nagy Feró és a Beatrice a Universal Music gondozásában. Október 8-án a Kisstadionban a csapat a frontember egész pályafutását áttekintő koncertet ad számos vendéggel, többek között Wolf Kati az X-faktorból is a meghívottak között lesz.

A 65 éves Nagy Feró szerint az új koronggal bebizonyítják, hogy nem nosztalgiazenekarként működnek. „Talán még mi is elhittük magunkról, hogy nosztalgiazenekar vagyunk, de most nagyon sok kínlódás után szerintem olyan anyagot tettünk le az asztalra, ami miatt a fiatal zenekarok egyfajta váratlan vetélytársat látnak majd bennünk", fogalmazott az énekes-szövegíró a lemez szerdai budapesti bemutatóján.

A Nagy Feró-féle baboskendős, punkos Beatrice 1978-ban alakult, de annak idején betiltották a zenekart és az ősfelállásnak nem lehetett lemeze. A kivételt az 1980-ban megjelent, az LGT-vel és az Omegával közös Kisstadion-beli koncert anyaga jelentette, rajta három Beatrice-dallal. A zenekar 1987-ben újraalakult, azóta sok régi és új felvételük megjelenhetett, számos tagcsere történt, az állandóságot Feró jelenti.

A Vidámság és rock & roll tizenkét évvel követi a legutóbbi stúdióalbumot, az 1999-ben kiadott Vakaroma című lemezt; az új anyagon Magasvári Viktor gitározik, Laczik Ferenc basszusgitározik és a frontember fia, Nagy Hunor Attila dobol. „Kicsit öncélúak lettek a szövegek, olyan értelemben, hogy sok belső titkot elárulok abból, miként érzem magam a világban. Ezen az alapon a cím lehetett volna Kollektív elhülyülés is, ami az egyik szám címe, de végül a pozitív üzenet mellett döntöttünk" - mondta Nagy Feró.

A Vidámság és rock & rollra négy régi szerzemény is felkerült új köntösben: a Katicabogárka, a Kifakult sztár, a Nagy árat fizettünk, valamint a Mielőtt elmegyek. „Három-négy évvel ezelőtt valaki megkérdezte tőlem, miért nem játsszuk azokat a régi dalokat, amelyeket az évtizedek során szövegíróként más együtteseknek készítettem. A Mielőtt elmegyek című számot például 1985-ben írtam a Bikininek, mindenki D. Nagy Lajossal ismeri, de az új albumunkra megcsináltuk a mi verziónkat az én énekemmel. Mit mondjak, alaposan átdolgoztuk, akárcsak a Katicabogárkát, amelyet már több mint három évtizede játszunk" - fejtette ki Feró.

Nagy Feró és a Beatrice október 8-án a Körcsarnokban nagyszabású koncertet ad, amelyen az énekes valamennyi korszakából (például ős-Beatrice, ős-Bikini, a Pokolgép Átkozott nemzedékének ricsés verziója, valamint az István, a király rockopera) játszani fognak, méghozzá meghívott vendégekkel. Nagy Feró közölte: a koncertre meghívta Wolf Katit is, aki Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte.

Arra a kérdésre, szerinte a rajongóknak „belefér-e", hogy egy Beatrice-lemez egyik számában - a Kollektív elhülyülés című dal televíziós verziójában - Geszti Péter rappel, Nagy Feró arról beszélt, a műfajokat ma már nem lehet szétválasztani egymástól, és ami tetszik nekik, azt nyugodtan bevállalhatják. „A Kollektív elhülyülés című dal egyébként elsősorban az internetes fórumozókról szól, vagyis arról, hogy az emberek manapság mindenkinél mindent jobban tudnak, és megmondják még azt is, miként élj", kommentálta a dalt Feró.

2008-as Nagy Feró interjúnkért ide kattints. Az alábbiakban pedig minden idők egyik legjobb magyar lemezéről egy klasszikus:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.