Shock!

január 19.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Zierler: ESC

1014zierlercProgresszív vonalon ha túl sok meglepetéssel nem is szolgált a tavalyi esztendő, panaszra azért egyáltalán nem adott okot, hiszen a nagy nevek szinte mindannyian hozták a kötelezően magas minőséget. A súlyosabb területen a Symphony X, a Between The Buried And Me, a hagyományosabb progrockban utazók közül pedig Neal Morse és a Spock's Beard mellett a Von Hertzen Brothers, illetve a Lonely Robot alkotott számomra kiemelkedő anyagokat, azonban az egykori Beyond Twilight billentyűmágusának, Finn Zierlernek évek óta készülgető szólóanyaga mellett sem mehetünk csak úgy el szó nélkül. Már csak azért sem, mert itt most bizony ismét dobálózhatunk az oly sokak által kedvelt szupergroup kifejezéssel. A billentyűs által megálmodott elmebeteg zenei utazás alapjait nem más, mint Bobby Jarzombek (Fates Warning, Riot, Halford, Sebastian Bach) ütötte fel, akit ugye senkinek sem kell különösebben bemutatni, a Scar Symmetry és a Kaipa gitárosa, Per Nilsson pedig valószínűleg mindenre nyitott, amit a beteg és hisztérikus jelzővel illetnek.

megjelenés:
2015
kiadó:
Vanity
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Ha nem is nevezhetjük a műfaj alapköveinek a dán Beyond Twilight három lemezét, azért mindenképpen kiemelkedő alkotásokként kell kezelnünk ezeket, még ha mindhárom művet más frontember is énekelte fel. Véleményem szerint a bemutatkozó, horror metalként is csúfolt, The Devil's Hall Of Fame a teljes progmetal-mezőny egyik legtökéletesebb debütálása volt annak idején, amelyen a félelmetes muzsika mellé még az orkánerejű hanggal megáldott Jorn Landét is sikerült leigazolnia a billentyűsnek, akitől az ott nyújtotthoz fogható teljesítményt talán csak az Ark és a Millenium zenekarban hallhattunk. Zierler legújabb anyagán viszont a stand-up comedybe való névvel megáldott Kelly Sundown Carpentert hallhatjuk, egy másik korábbi Beyond Twilight-vokalistát hallhatunk, akit az ugyancsak felejthetetlen Section X-en ismertünk meg. A félelmetes hanggal megáldott pali jelenléte miatt akár még friss Beyond Twilight-albumként is aposztrofálható ez az anyag, bár talán mégis inkább szerencsésebb lenne (vagy inkább ne erőltessem?) szupergroupnak nevezni a formációt. Érdekesség még, hogy a norvég Circus Maximus jelenlegi dobosa, Truls Haugen is besegít a vokalizálásba néhány odaillő visítozással és basszusgitározással.

Na, de nézzük is, milyen muzsika hallható itt, ami a BT-fanatikusoknak vélhetően már nem okoz majd oltári nagy meglepetést, azonban mindenkit biztosíthatok, hogy csalódni sem kell az anyagban. Ha el tudunk valamelyest vonatkoztatni a korábbi mesterművektől, akkor itt is működni fog minden, kábé úgy, ahogy a tíz évvel ezelőtti For The Love Of Art And The Making albumon. Abban is biztosak lehetünk, hogy lesz egy érzékeny lelkületű trve-rokker-réteg, akik a „mi ez a lélektelen szar?" felkiáltással hajítják ki nagyívben az ablakon ezt a „matekleckét", vagy éppen brúúúszlííít meghazudtoló gyorsasággal nyúlnak a shift/delete/enter billentyűkombináció felé, de ez senkit ne zavarjon. Ezt a zenét is ugyanúgy a helyén kell kezelni, mint ahogy a több ezer másikat, és aki alapból szereti a misztikus, sötét és egyedi atmoszférát megteremtő muzsikusok munkáit, úgyis örömöt lel majd benne. Arról nem is beszélve, hogy abszolút zenekari alkotást hallhatunk ego-problémák villogtatása helyett, és Zierler lesújtó véleménye a mai mechanikus, gépies és lélektelen lemezekről szintén kíváncsivá teszi az embert. A billentyűsnek az ESC-re is sikerült egy olyan félelmetesen tehetséges gárdát összecsődítenie, hogy amit az anyagon hallunk, az valóban e zsenik editálás nélküli munkája, és állítólag a felvételek is csak azért tartottak ilyen sokáig, mert nem vették igénybe a technológia adta extra lehetőségeket.

Alapvetően nekem sem a szívem csücske ez a teátrális, musicales és áriázós vokálokkal fűszerezett, nehezen emészthető muzsika, de a komponista életművében valahogy mindig megfogott valami egyedi, beazonosíthatatlan hangulat, amely minduntalan előidézi azt a bizonyos borzongató érzést. Az ábécésorrendbe rakosgatott dalcímek alapból különlegességet sugároznak, és a zenei anyag is több helyen modernebb, djentesebb irányba kacsingat, de szerencsére a billentyűknek és a többdimenziós éneknek köszönhetően sokkal muzikálisabb az összkép, mint mondjuk a Periphery esetében. Súlyosságban persze így sincs hiány, hiszen Per Nilsson zsére hangolt gitárjának húrjai kábé úgy lógnak, mint a cerkák egy négymenetes swinger-parti után, és a monumentális, többszólamú vokálok alá odapakolt billentyűszőnyegek sem ülepítik le a sokszor nyomasztó atmoszférát. Carpenter pedig mindjárt az elsőnek érkező, visszafogott A New Beginningben hallható karakteres és queenes vokálokkal bemutatja a metal éneklés magasiskoláját, aztán az Agrezzorral olyan kakofonikus zenei orgiát szabadítanak ránk, hogy abból tényleg csak pislogásra futja.

A tömény és hisztérikus alapokat persze nagyszerűen higítják AOR-ba forduló melodikus dallamokkal, mint ahogyan a Darkness Delightban is hallhatjuk, de a Dark To the Bone-ban is inkább a hangulat megteremtése az elsődleges cél. Az Evil Spirit pedig már-már kingdiamondi magasságokba „emelkedik/zuhan", amelyet szintén horrorfilmekbe illő atmoszférával érnek el, és ezt az attitűdöt még egy pszichopata musicalbe ágyazott gondolataival is fokozzák a Married To The Cause-ban, ahol a gitár és a zongora játéka leginkább egy bedrogozott és megbomlott elméjű Paganinire emlékeztet. Az előzetesen megjelentetett, erősen futurisztikus hangulatú No Chorus viszont attól válik érdekessé, hogy itt hallható az egyik legpofásabb „refrén", amely a szerző szerint pont a zenei értelemben vett normákat akarja áthidalni. A kissé izgalommentes Rainheart és a megadallamokat sem nélkülöző You Can't Fix Me No More után következő Waterbe még némi kornos szövegköpködés is belefért, bár amit a muzsikusok ezután művelnek, arra Jonathan Davisék alighanem akkor sem lennének képesek, ha egész hátralévő életükben szemük dülledéséig skáláznának görcsösen. De hát ott ugye nem is erről szól a játék.

A sűrű, kapaszkodó nélküli, nyolc perc fölé nyúló Whisper végkimenetele után pedig döntse el mindenki, hogy ez most lényegében mi is volt: hiteles művészkedés, vagy csupán absztrakt parasztvakítás, ami nehezen állja majd ki az idő próbáját. Egy biztos; a muzsikusok ördögien tehetségesek, az ESC pedig igazi mazochistáknak való, elborult, sötét és beteg valami, amit a BT-rajongók vélhetően sűrűn fognak benyomni hangulatkeltés céljából. A többiek pedig válasszák inkább a menekülési útvonalat. Tehát nyomjanak ők is egy ESC-et.

 

Hozzászólások 

 
+3 #6 Anomander 2016-01-19 19:24
Vártam már az ismertetőt, jó lett, köszi! Nekem bejön a zene, nem egyszerű, nagyon tömény de mégis szívesen hallgatom. Ne felejtsük el megemlíteni Kelly másik közreműködését a legutóbbi Darkology lemezen, az is nagyon ott van. Erős hang, kellően elborult a zenéhez :)
Idézet
 
 
+1 #5 garael 2016-01-19 17:28
Feri, a kritika tetszik, még akkor is, ha én a "parasztvakítás" oldalán állok, lásd:
http://dionysosrising.blog.hu/2015/11/30/zierler_esc
Abban mindenképpen igazat adok neked, hogy alapvetően beállítódás kérdése a lemez befogadási képessége, illetve az, hogy ki, mit vár el egy adott zenei alkotástól. Az album mindenesetre megosztó, de valszeg ez is szerepelt a szerző "stratégiai célkitűzéseiben " :).
Idézet
 
 
+1 #4 Cseke Feri 2016-01-19 11:17
Sőt számos vendég is szerepel még a lemezen Peavy Wagnertől (Rage) kezdve Marek Arnoldig (Flaming Row),
akiktől ezúton is elnézést kérek, hogy nem említettem meg őket.:)
Idézet
 
 
+1 #3 Cseke Feri 2016-01-19 11:07
Idézet - lambertkoma:
Kedves Feri!

A FB-n publikált infok alapján: Truls Haugen csak énekel a lemezen, nem basszusozik. A bőgőt Per játszotta fel, Truls nemcsak vísit, hörög hanem tisztán énekel rengeteg helyen.


Igen köszi, Truls csak élőben segíti ki őket basszuson.

Idézet - iLane:
A zs-re hangolt gitárral tudnék kötözködni (hangolásnál a ABC-ben előre haladva a magasabb hangok vannak) de értem én a poént és a lógó cerkák egyből helyretették a szitut. :)


A lényeg, hogy nincsenek pattanásig feszítve a húrok!:)
Idézet
 
 
#2 iLane 2016-01-19 10:32
A zs-re hangolt gitárral tudnék kötözködni (hangolásnál a ABC-ben előre haladva a magasabb hangok vannak) de értem én a poént és a lógó cerkák egyből helyretették a szitut. :)
Idézet
 
 
#1 lambertkoma 2016-01-19 10:09
Kedves Feri!

A FB-n publikált infok alapján: Truls Haugen csak énekel a lemezen, nem basszusozik. A bőgőt Per játszotta fel, Truls nemcsak vísit, hörög hanem tisztán énekel rengeteg helyen.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.