Shock!

június 17.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Zandelle: Vengeance Rising

Átböngésztem, miféléket írtam anno a Zandelle-ről, midőn korábbi, Twilight on Humanity albumuk került sorra a lejátszómban. Hát... nem roptam törzsi örömtáncot, az tény. Ennek ellenére természetesen előítéletek, elvárások nélkül (legfeljebb titkos reményt dédelgetve) ültem neki az aktuális produkciójuknak.
Ami a stílust illeti: a banda nem váltott sem szigorúbb, sem lágyabb ösvényre. 2006-ban is a jól bejáratott, klasszikus heavy metalt reszelik elszántan.
megjelenés:
2006
kiadó:
LMP
pontszám:
6,5 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

A New York-i kvartettnek ez alkalommal egy se íze-se bűze nótával sikerült elindítania a korongot, amitől máris horgad lefelé a kedvem. Az hagyján, hogy a muzsika nagyjából olyan hangulatban szólal meg, mintha egy nyolcvanas évekbeli anyagot hallgatnánk, ám a némileg kappanhangú dalnok helyett sem sikerült karcosabb, dögösebb torkot találniuk – felteszem, nem is állt szándékukban a csere. A hervasztó kezdés után én lepődtem meg legjobban, amikor a lendületes, pofásabban csengő Dragons Hoard előzörömbölt a fülhallgatókból. Nem tudom, az a capella Invitationben a srácok zengedeznek-e ily szépen, ám ha igen, akkor gratulálok hozzá. Miért nem teszik ezt gyakrabban? A Queen Anne's Revenge ismét kissé jellegtelen és uncsi számomra, a The Final Hour pedig csak azért kellemesebb egy fokkal, mert itt legalább tempót fogtak a srácok.

Úgy tűnik, a trilógiák napját élem. Nincs két órája, hogy a Dragonland három felvonásos filmzene-fantáziáját méltattam, most pedig itt egy újabb triptichon, amely a The Beowulf Trilogy nevet kapta a keresztségben. (Feltehetnénk szavazós kérdésnek, vajh melyik az ütősebb, és okkal hiszem, hogy a svédek messze elhúznának...) E koncepciós rész középső darabja az album címadó szerzeménye, ami sajnos a legcsekélyebb hatással sincs rám, bármennyire igyekszem is beleélni magam a meglehetősen szárazon megszólaló muzsikába.

Az Ancient Tale of Valor ismét tempósabb szösszenet s mint ilyen, némileg jobban ül a helyén, mint mélább társai. A so-so, vagyis elfogadható kategóriában kalibráló Cry for Vengeance-t leginkább az énekes szerény (hm...) teljesítménye nyomorítja meg. Nem elég, hogy az énekkel is hadilábon áll, még sikoltozni sem restell. Vérbeli trappban közlekedik a Prophecy, ami azért üdítő pontja az albumnak, mert egy jószerivel instrumentális szerzeményről van szó, csupán némi narráció hallható benne. A méreten túlira szabott, záró Necromancernek akadnak jó pillanatai, valamint egy élvezetes melódiája, aminek a srácok annyira örülnek, hogy perceken keresztül, végkimerülésig nyomatják újra és újra...

Szép-szép, hogy vannak bandák, akik ragaszkodnak az old school dolgokhoz, ha heavy metalról van szó, de attól még lehetnének kicsit ötletesebbek, izgalmasabbak. És tényleg kereshetnének egy rátermettebb frontembert, hisz aki stúdióban sincs igazán a topon a feladatkörében, az színpadon alighanem még ennél is gyászosabb teljesítményt nyújthat...

Felhívnám a figyelmet a CD borítójára, mert elég rémületesre sikeredett. Az még hagyján, hogy a nyakunkba kapunk egy karmos-pikkelyes, vámpírfogú, zöld szörnyet, valamint egy vele tusakodó, lobogó hajú testépítő fazont, de hogy ezt a küzdelmet a háttérbe odarajzolt, ököllengető-hujjogó banda bámulja, az már kicsit betette a kaput...
Ahogy elnézem, kész csoda, hogy egy alapvetően gyenge albumról ennyit tudtam regélni.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.