Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Wisdom: Wisdom

Ha jól emlékszem, a Hammerworld egyik első ingyenes cd melléklete volt a Wisdom multimédiás EP-je, mely így igen sok emberhez eljutott pillanatok alatt. Talán már a kanyarban az első lemez (bár erről igazság szerint fogalmam sincs), de még nem írtunk erről az EP-ről: pont itt az ideje.

megjelenés:
2004
kiadó:
Music Works / HMP
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Négy dalt került a cd-re, ami teljesen jól bemutatja a csapat által jelzett irányt: heavy metal, inkább az Iron Maiden által is járt ösvényen. Bár az első dal inkább germános. Meg az utolsó is. Szóval mégsem annyira maidenes.

Trappolnak, meg speedelnek, kórusvokáloznak - nem is az én világom, az tény, de a hazai csapatok közül tán még ők a legexportképesebbek, ami főleg az énekesüknek, Nachladal Istvánnak köszönhető. Abszolút erre a zenére született, szép, nagyívű dallamokra képes, erős, tiszta a hangja, műfajában nem nagyon hallottam itthon hasonlót. Egy dolog viszont nagyon orvosolandó: István angolja valami rettenetes, most azonnal bezárnám egy anyanyelvi tanárral egy szobába, és addig nem engedném, amíg legalább elfogadhatóan nem ejtené a szavakat. Fazonilag is nagyon rendben van a srác, meg úgy általában az egész csapat úgy néz ki, ahogy egy ilyesféle metal zenekarnak illik kinéznie.

A gitárosok is jól teljesítenek, klassz gitárszólók, korrekt dalszerkezet, semmi túlzott virga, helyén van minden. Most mondhatnám azt, hogy próbáljanak meg elszakadni a kliséktől, de ebben a stílusban ez nehéz mutatvány lenne, az tény. Talán kicsit még refréncentrikusabb megközelítés nem ártana, a húzós részeket meg kidolgozottabban kellene megírni. Szívem szerint én a germános vonalat hanyagolnám, van abból annyi csapat szerte a világon, mint bélrendszerben a baktérium. A hangzás lehetne húsosabb, elég gyér az itt hallható sound, de majd a lemezen, ha. A cd-n még egy klip is található más érdekesség mellett, a honlapjuk is nagyon ízléses és áttekinthető (ajánlom általában a zenekarok figyelmébe).

Nem titok, hogy nem vagyok nagy híve ennek a műfajnak, de a Wisdomot ennek ellenére bátran ajánlom az érdeklődőknek. Tonnaszám ontják a külföldi hazai true zenekarok is a lemezeket, azt mondom, nem ártana, ha a Wisdom is előrukkolna valamivel, aztán meglátjuk mi lesz belőlük.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.