Shock!

január 25.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Wilderun: Veil Of Imagination

wilderun_cA Shock! csapatában viszonylag kevés olyan embert találsz, aki manapság nem biggyeszti le a száját a folk- illetve a szimfonikus metal kifejezések hallatán/olvasatán, és ha már itt tartunk, igazából már az én szívem sem dobban akkorát mostanában, ha az idézett stílus képviselőivel találom szemben magam. Az okokba szerintem felesleges is belemászni, a lényeg, hogy kivételek márpedig a mai napig is léteznek, s amelyekre az egyik legjobb példa lehet az idén új albummal jelentkező, bostoni szimfo-death-progresszív metalban utazó Wilderun.

Az a cseppnyi kis vonzalom persze a jó öreg „progresszív" titulusban keresendő, amely miatt jómagam is szorosabb barátságot kötöttem az egyébként abszolút underground körökben mozgó, kiadó nélkül tengődő zenekarral. Utóbbi állapot már csak azért is fura, mert a csapat által megteremtett minőségi muzsika egyébként sokkal többre lenne hivatott, még ha ez túlságosan elcsépeltnek is tűnik így, százezredik olvasatra. A 2008-ban lefektetett alapok ugyan csak 2012-re forrták ki magukat hivatalosan működő zenekarrá, amelyet akkoriban az alapító gitáros-billentyűs-vokalista Evan Anderson Berry mellett Jonathan Teachey dobos, Daniel Müller basszer és a ma már csak a nagyzenekari dolgokért felelős Wayne Ingram billentyűs-gitáros alkotta. A leosztás nagyjából a Veil Of Imaginationön is hasonlóan néz ki, annyi különbséggel, hogy három éve már egy szólógitáros, bizonyos Joe Gettler is része a vállalkozásnak, akiknek a friss anyaga immár a harmadik a sorban. Az előző kettő zenei utazáshoz sajnos eddig még nem volt szerencsém, de a friss mű ismeretében amint lehetséges, pótolni fogom ezt a mulasztásomat.

megjelenés:
2019
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Ha létezik még ember a földön, aki esetleg könyvborítók, filmtrailerek, neadjisten lemezborítók alapján is szokott ítéleteket hozni, azoknak első lépésként gyorsan el is pufogtatom e vásárinak tűnő reklámfogást: nagyjából ugyanazt a fajta, művészi igényességgel kidolgozott, avantgarde és milliónyi színekben pompázó, sokrétű muzsikát fogod hallani a lemezen is, mint amivel a frontképen szembesülsz. A zene befogadásához persze nagymértékű odaadás, odafigyelés és – ami manapság a legritkább kincs – idő kell, de biztosíthatlak: a Veil Of Imagination dalai már az első ismerkedéskor is hozzád fognak ragadni, és magukhoz fognak láncolni, pláne, ha a stílus elkötelezett hívének tartod magad. Egyrészt az anyag rétegzett mivolta ellenére is, valami bámulatosan gyönyörűen szól Dan Swanönek és Jens Bogrennek köszönhetően. A zenészek pedig folyamatosan fenntartják a figyelmedet, akiknek ráadásul még elsőrangú, ezernyi apró finomsággal teleszórt dalokat is sikerült komponálniuk. Megtalálható itt minden, ami általában jellemző a stílusra: bombasztikus kórusok, abszolút lélegző és élő nagyzenekari hangszerelés, örvénylő zenei alapok, monumentális, őserejű falbontások, finom akusztikus megoldások, dallamok, hörgés és mindenekelőtt egy olyan típusú zeneiség, ami az Opethre vagy akár az Amorphisra is jellemző. E merész hasonlatokat persze nem véletlenül hoztam fel, mert bizony van némi áthallás az említett skandináv csapatokkal, főleg igényességben, hangszerelésben és potenciálban. Sőt, ha már mindenáron viszonyítási pontokban gondolkodunk, akkor idesorolhatjuk a lokális folkban talán egy kissé gazdagabb, de szintén grandiózus pillanatokkal telített Orphaned Landet is.

A 14 és fél percbe sűrített lemeznyitó The Unimaginable Zero Summer fel is vonultatja a banda fegyverarzenálját a filmzenékbe illő momentumoktól kezdve a földrengető erejű kinyilatkoztatásokig, ahol a tiszta éneket felváltó hörgés néha még a régi Mikael Åkerfeldtet is eszembe juttatja. A csodás dallamokkal operáló, a ma már csupán önmaga árnyaként létező Elvenkinget eszembe juttató Far From Where Dreams Unfurllel sem estek bele a verze-refrén-szóló unalomig csépelt csapdájába, bár a néha már kommerszbe hajló melódiák itt akár ilyesmire is alkalmasak lennének. Az O Resolution! kezdő hangjai pedig még az egykor óriási albumokat készítő Therion szellemiségét is megidézik, azonban itt az összhatás mégis valahogy kerekebb, teltebb és többszörös szintugrást is jelent. A csúcspontok viszont egyértelműen a kibontogatós, epikus When The Fire And The Rose Were One-nal és a The Tyrrany Of Imaginationnel érkeznek el: letaglózó erejű, gazdagon hangszerelt, fortyogó tétel mindkettő, melyek közül utóbbi tipikus példája annak, hogyan is lehet reprodukálni az ős-Opethet úgy, hogy közben sikerül megőrizni valamit a saját hangból is. Mindezt egy olyan bizsergetően misztikus hangulatú levezetővel fejelik meg, amelyhez foghatót tényleg ritkán hall az ember.

Opeth, Therion és Amorphis-rajongóknak tehát erősen ajánlott zenekar a Wilderun, de ugyanígy tudom ajánlani természetközeli és szimfonikus zenék híveinek, sőt, nyitottabb szemléletű death- és black metal-fanoknak is. Meg persze azoknak, akik nem kaparják le egyből a bőrt az arcukról a folk elnevezés hallatán, bármennyire is tűnik mindez ellentmondásosnak egy olyan alakulattól, akik az Újvilágból származnak.

 

Hozzászólások 

 
#4 Xanadu 2020-01-03 19:22
Nagyon komoly album, de még sokat kell hallgatnom, csak mostanság jutott el hozzám. Ha már a hatásokat/hasonlóságokat keressük, nekem még eszembe jutott a Ne Obliviscaris, a Xanthochroid, a Black Crown Initiate és az Anciients is, de talán egyik sem annyira szimfonikus-filmzenés, mint a Wilderun. Toplistás lemez, mese nincs!
Idézet
 
 
#3 Anomander 2019-12-28 20:55
Idézet - Richter László:
folk??

Ja, folk. Idézek a saját Facebook oldalukról:
Stílus: Metal, Prog, Orchestral, Folk
Idézet
 
 
#2 Richter László 2019-12-28 18:02
folk??
Idézet
 
 
#1 Anomander 2019-12-27 23:52
Nahát egy Wilderun cikk itt! Nagyon kellemes évvégi meglepetés! :)
Én a Sleep at the Edge of the Earth lemezzel ismertem meg őket, az is melegen ajánlott hallgatnivaló.
Igen, folkos is meg nagyszabású is, de valahogy olyan jól csinálják, hogy nem bírom nem hallgatni.
Ez a mostani lemez kicsit filmzenésebb lett (maximálisan pozitív értelemben!), nagyon tetszik és tényleg tele van finomságokkal, sokáig fogom még hallgatni.
A 2020-as ProgPower-en fognak játszani Európában, remek lenne ha Magyarországra is eljutnának, bár őszintén szólva fogalmam sincs mennyien hallgathatják itt őket.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.