Shock!

július 01.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Whitesnake: Live In The Shadow Of The Blues

Lehet vitatkozni azon, hogy mennyire rajongóbarát húzás alig több mint fél évvel minden idők egyik legjobb rock/metal koncertvideója után kihozni egy dupla koncertlemezt, ami igazából jelentősen nem különbözik attól (súgok: semennyire, sőt, inkább a pofátlanság kategóriájába tartozik), de mivel a tényleg zseniális Live In The Still Of The Night DVD-t viszonylag nehéz lejátszani a kocsiban, a discmanben, az iPodban meg ki tudja még hol, végül is üsse kő...

megjelenés:
2006
kiadó:
SPV / Record Express
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Szóval itt egy újabb monstre live anyag a Whitesnake minden kétséget kizáróan legfantasztikusabb felállásától, rajta négy olyan klasszikussal, amik a DVD-n nem szerepeltek, illetve egy kis extra csalogatóként négy új stúdiónótával – 9 év óta az elsőkkel ezen a néven.

A 20 dalt a tavalyi és idei turnéállomásokon rögzítették a világon mindenfelé. A koncertanyagot illetően túl sok okosat nem tudok hozzátenni ahhoz, amit februárban már leírtam a Live In The Still Of The Nightról: megalázó, ahogy zenélnek az arcok, Doug Aldrich és Reb Beach gitározását kötelező tananyaggá tenném minden rockzenész számára, Tommy Aldridge szimplán egy állat, Timothy Drury billentyűkön nyújtott teljesítménye a cseppet sem tolakodó, mégis eszméletlenül nívós játék iskolapéldája, de a Marco Mendoza helyére érkezett Uriah Duffy is méltó társa ezeknek a csúcskategóriás muzsikusoknak. És persze az egész szupergroup élén ott áll David Coverdale, a legenda maga, a műfaj történetének egyik legjobb énekese és leglátványosabb frontembere, aki az eladott lemeztízmilliók ellenére is meg tudott maradni úriembernek.

A felvétel kissé talán fésületlenebb, koszosabb, mint a DVD-s volt, érezhetően David hangján is kevesebb volt az utómunka, de ez nem baj, elvégre mégis koncertanyagról beszélünk. A már a videón is szerepelt dalok friss verzióját mind ismerjük, ezek kivétel nélkül legalább 10 pontosak, legyen szó a Bad Boystól kezdve a Crying In The Rainen vagy a Purple-féle Burn / Stormbringer elegyen át a Take Me With You-ig. A négy plusz nóta közül szerintem a The Deeper The Love élő verziója üti a legnagyobbat – amúgy is nagyon szeretem ezt a számot, a Slip Of The Tongue egyik legjobbja volt – , de a Walking In The Shadow Of The Blues, a Slide It In és a Slow An' Easy is simán hozzák az elvárt szintet. Felesleges is szaporítani a szót, tényleg óriási veszteség, hogy augusztusban meghiúsult a magyar koncert.

Ami az új stúdiófelvételeket illeti, mind a négy Coverdale / Aldrich közös szerzemény. Általánosságban elmondható, hogy az ének mintha végig kicsit hátul lenne, amire egy idő után rááll a fül, de hát a Whitesnake azért David Coverdale-től Whitesnake, erre a jövőre esedékes lemeznél jobban oda kellene majd figyelniük. Ami magát a zenét illeti, nem rejthetem véka alá, hogy sokszor bizony inkább eszembe jut Doug valamelyik korábbi bandája, mint maga a klasszikus Whitesnake, de hát ez nem baj, hiszen ezek mind komolyan Whitesnake-befolyásolt csapatok voltak, legyen szó akár a Burning Rainről, akár a Bad Moon Risingról, akár a Lionról. Aldrichnak tényleg a kisujjában van ez a stílus, hangzása, játéka védjegyszerű.

A Ready To Rock egy tempós rock'n'roll, Covi hangját itt eleinte egy kicsit szokni kell, mert szinte végig magasan, urambocsá' plantesen hozza a dallamokat, éppen az ilyen frazírok miatt David Coverversionözte régen egy csomó mindenki. Maga a szám egyébként teljesen rendben van, bár klasszikusnak nem feltétlenül nevezném; a csúcspontot a szólóbetét és az alatta szóló marcona középtempós riff jelenti, ez abszolút védjegyszerű Doug Aldrich. Az If You Want Me vitathatatlanul a legjobb friss téma, igazi blues-alapú súlyos, tempós hard rock egy piszok jól eltalált refrénnel és egy újabb hatalmas szólóval. Baromi jól áll a Whitesnake-nek ez a vastag sound, remélem, ezen a vonalon haladnak majd az új lemezen. Az All I Want Is You egy kellemes lírai dal, nem egy Is This Love vagy Looking For Love, de simán vállalható. A kezdés a '80-as évek elejének 'snake albumaira üt, a refrén inkább a későbbi rádiós korszakra. A szólóbetét megint nagyon nagy, ebben a számban viszont egy kicsit zavaró, hogy David sávjai halkabbak a kelleténél. Stílusát tekintve a Dog idézi vissza leginkább az 1987-es anyag hangulatát, lendületes, gyors, jó a refrén és persze a szólórész is megint szakít.

E számok alapján egyértelműnek tűnik, hogy Doug Aldrich ugyanúgy új fazont szabhat majd a Whitesnake-nek, mint tette azt két évtizeddel ezelőtt John Sykes. A 2007 munkacímű album ennek megfelelően kellően rockosnak és erőteljesnek ígérkezik, és aligha lőtték el a legnagyobb patronjaikat ezzel a négy nótával... Pontozásnak nem látom különösebb értelmét, de ha valaki több mint két órányi minőségi hard rock zenét akar, kizárt, hogy mellényúljon a Live In The Shadow Of The Blues-zal.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.