Shock!

december 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Vicious Rumors: Electric Punishment

viciousrumors_cAddig kell ütni a vasat, amíg meleg, tartja a mondás, mindez pedig hatványozottan igaz a Vicious Rumors utóbbi pár évére. Amikor 2011 végén, a Razorback Killers turnéján nálunk jártak, Geoff Thorpe úgy nyilatkozott, hogy a zenekar hosszú idő óta legjobb időszakát éli, így hát nem is csoda, hogy igyekeznek kihasználni a kedvező széljárást. Ráadásul hosszú idő után végre a felállásuk is állandósulni látszik: Brian Allen zsinórban a második stúdiólemezen énekel a csapat frontján – ez a bravúr előtte mindössze csak a legendás Carl Albertnek sikerült –, és a többi tag is meglehetősen stabil 2006 óta, még akkor is, ha a Thorpe melletti gitáros posztját Thaen Rasmussen és Kiyoshi Morgan időről időre cserélgeti egymás között.

Meglehetősen magas fordulatszámon pörög tehát mostanában a VR gépezet, hiszen alig két év telt el a legutóbbi nagylemez megjelenése óta, és máris itt az új cucc. Mindez főleg annak tükrében gyors, hogy a Carl Albert halála és a Brian-éra között eltelt tizenhét év alatt mindössze négy stúdiókorongot szállítottak le. Annak elkerülése érdekében, hogy 2012-ben felüsse fejét az akut US power-hiány, még egy kissé sufnituning koncertlemez is megjelent, 2013 áprilisának végén pedig elérkezett az idő az elektromos büntetésre.

megjelenés:
2013
kiadó:
Steamhammer / SPV
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Nyilván mindenki számára egyértelmű, hogy a két lemez közti rövidke időnek köszönhetően stílusváltást fölösleges várni az Electric Punishmenttől, az viszont már joggal vetődik fel kérdésként, vajon sikerült-e megfelelő mennyiségű és minőségű új témát összegereblyézni. Főleg úgy, hogy gyakorlatilag az elmúlt éveket folyamatos turnézással töltötte a csapat... A válasz pedig nem is annyira egyértelmű. Egy dolog, hogy összesen kilenc új dal (plusz egy KISS feldolgi) került fel az anyagra, de ezek ráadásul valamicskével gyengébbnek is tűnnek, mint legutóbb. Nagy baj azért nincsen, de a Razorback Killerst egy hajszálnyival mégis erősebbnek érzem, annak ellenére is, hogy az elmúlt egy hónapban folyamatosan pörgettem az új cuccot.

Persze ez még mindig a Vicious Rumors, tehát sodró lendületű, energikus dalokban, feszes riffekben, őrületes szólókban és dobhártya-repesztő sikolyokban továbbra sincs hiány. Ellenben leszögezhető, hogy az a megalázóan könnyed, kifinomultan zenei és elegáns megközelítés, amely a Carl Albert által felénekelt korongokat jellemezte, már végképp a múlté. Carl tényleg pótolhatatlan hang és egyéniség volt, így talán nem is baj, hogy halála után Thorpe egy másfajta irányba fordította csapatát. A zorkóbb, sötétebb megközelítést az utóbbi években a nyilvánvalóan nem százas Briannel a mikrofon mögött egyértelműen ki is hangsúlyozták, tehát olyan slágeresebb témákat, mint a The Voice, a Thunder And Rain vagy a Children, ezúttal se keress náluk. Az epikus Escape (From Hell) visszahoz valamicskét ebből a hangulatból, a mérleg nyelve mégis egyértelműen az olyan pusztító, gyors tételek felé dől ezúttal is, mint a nyitó I Am The Gun, a Black X List vagy a D-Block, megfejelve őket némi középtempós súlyossággal, lásd például a címadót. Thorpe riffelése természetesen most is összekeverhetetlen, de Thaen is kitesz magáért a szólók terén, Brian teljesítménye pedig annak ellenére is rendben van, hogy egyértelműen az ő kvalitásai a leggyengébbek a banda lemezein valaha feltűnt énekesek közül. Thorpe csordavokálra született, bivaly torka azonban tökéletesen kiegészíti, így fikarcnyi hiányérzet sincs bennem a vokális oldallal kapcsolatban sem.

Egyetlen igazán gyenge pontja azért van a lemeznek, mégpedig a himnikusnak szánt, hetes sorszámmal induló, szörnyűséges Together We Unite. Annyira gyenge, hogy még B-oldalas, kiadatlan Manowar klisének sem menne el, így annak ellenére is léptetem minden egyes alkalommal, hogy egyébként szinte sosem csinálok ilyet. Ezt az egyet leszámítva azonban rendben vannak a dalok, így a záró és kissé fölösleges KISS feldolgozás helyett sokkal jobban örültem volna még néhány percnyi saját muzsikának.

Az Electric Punishment tehát pont olyan, amilyennek a Razorback Killers folytatását várná az ember: marcona, szőröstökű power bomba, se több, se kevesebb. Ha pedig ezúttal végre a hangzással is szerencséjük lesz, május 20-án tuti gyalulni fognak.

 

Hozzászólások 

 
+4 #4 zombee 2013-05-01 11:04
Akkor csak én vagyok úgy vele, hogy a Together hatalmas? Bitang 80-as évek utánérzés, pont most hallgatom a lemezt, muszáj voltam másodjára is benyomni vigyorogva ezt a dalt. Egy Bill és Ted, Ford Fairlane vagy Wayne világa soundtrack-re simán elférne.
Idézet
 
 
+4 #3 Palinkas Vince 2013-04-30 21:41
Jaj, ez a Together tényleg borzalmas. És félő, hogy játszani is fogják...
Idézet
 
 
+3 #2 tschaby 2013-04-28 19:29
Szerintem is jobb a Razorback-nél! Nálam erős nyolcas.
Idézet
 
 
+4 #1 Chris92 2013-04-26 12:05
Érdekes én pont ezt érzem egy hajszállal erősebbnek mint a Razorback-et, de hát nem vagyunk egyformák. :)
Mindenesetre erős anyag, erős dalokkal. 8.5/10
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.