Shock!

december 01.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Vicious Rumors: Celebration Decay

viciousrumors_cA kitartás szobrát Geoff Thorpe-ról lehetne mintázni. Bár a gitáros/zenekarvezető és csapata sosem heverte ki a klasszikus éra énekesének tragikus halálát (Carl Albert autóbalesetben hunyt el 1995-ben), a Vicious Rumors ma is itt van, és rendületlenül menetel előre. Dacára annak, hogy a banda körüli énekes- és tagcserék szinte már-már követhetetlenek (a poszt-Albert korszak csúcstartója eddig Brian Allen, aki két nagylemezt énekelt fel), igazán gyenge lemezük mégsem született eddig. Geoff és a rajta kívüli egyedüli konstans tényező, Larry Howe dobos valahogy mindig előásott egy megfelelő képességekkel rendelkező vokalistát, a dalszerzés meg egyértelműen jó helyen van az öreg Thorpe kezében.

Ezen kis bevezető után talán nem meglepő, hogy a 2016-os Concussion Protocolhoz képest megint új frontember van: a tizenharmadik nagylemez Celebration Decayen Nick Courtney áll a mikrofon mögött, de a mindössze 21 éves gitáros, Gunnar Dügrey is új arc a csapatban. Őket még a Digital Dictator harmincadik szülinapját ünneplő turnéra igazolta Thorpe (Gunnar épp csak nagykorú volt, amikor belépett a Rumorsba), és mindketten szilárdan meg is vetették a lábukat. Azon a turnén az alapvetően egyébként gitáros Cody Green is beugrott kisegíteni basszuson, a lemezen pedig két szólóval tünteti ki magát, míg a bőgőt az ex-testamentes Greg Christian kezeli, speciális vendégként. Greg felkérése csak a lemezre szólt, a turnén már Robin Utbult kezeli majd a négyhúrost.

megjelenés:
2020
kiadó:
Steamhammer / SPV
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Mint a fentiekből is kitűnik, a friss anyag a szokásos, meglehetősen komplikát VR-ügymenet szerint született, de az elmúlt évtizedek világosan bizonyították, hogy az ilyesmi a legkevésbé sem zavarja Thorpe mestert. A Celebration Decay ugyanis ismét csak egy bivaly lemez, ami még jobban is sikerült, mint elődje. A kiadói promóban idézett interjú során Geoff arról beszélt, hogy az eredetileg sokkal rövidebbre tervezett, de végül száznyolc állomásosra hízott Digital Dictator-emlékturné hatására a zenekar visszaásott kicsit a gyökereihez, és a régi idők old school Vicious-soundját igyekeztek kombinálni az energikus, modernebb megoldásokkal. És a jó Geoffnek ebben tökéletesen igaza is van, a Celebration Decay-en ugyanis egyértelműen ott van a régisulis, védjegyzett VR-riffelés, de elsősorban Nick Courtney hangja miatt a Cyberchrist, a Sadistic Symphony vagy a Warball hangulata is igen masszívan érezhető. Courtney szőrös, elődei közül egyértelműen Brian O'Connorhoz legközelebb álló torka gyökeresen eltér elődje, Nick Holleman magas karakterű hangjától, ami természetesen az egész lemezre rányomja a bélyegét. A kifejezetten klasszikus megközelítésű gitármunkával (ha őszinték akarunk lenni, Geoff néha még saját magát is „feldolgozta" itt-ott: lásd Any Last Words – Strange Behaviour) pedig mindez olyan elegyet alkot, amiben a régi és új idők Vicious Rumorsának erősségei is megtalálhatók.

A nyitó címadó például kapásból a James Riverával felvett, már említett Warballt juttatja eszembe: hideg, tüskés és kíméletlen, a kettes Pulse Of The Dead pedig szintén a modernebb megközelítésű darabok közül való. A galoppozós gitártémára épülő Arrival Of Desolation a lemez első, régisulis Vicious Rumors-slágere, amely egyértelmű főhajtás a Carl Albert fémjelezte korszakuk előtt, minden régi rajongó nyálcsorgatva fogja hallgatni, az tuti. A középtempón dohogó, súlyos Darkness Divine is jó, akárcsak a slágeres Long Way Home, a pörgős Collision Course Disaster vagy a záró Masquerade Of Good Intentions, a színvonal tehát végig egységesen magas.

Az utolsó nagylemez óta eltelt négy év szünet egyértelműen jót tett tehát Geoff Thorpe-nak és a zenekarnak: a Celebration Decay egy kiváló formában lévő Vicious Rumorst mutat.

 

Hozzászólások 

 
#9 Scarecrow 2020-09-03 11:11
"A Blacklight számomra minden idők egyik legjobb VR-dala, azzal próbálkozz szerintem."

Megnézem, már régen hallottam a Sadistic lemezt úgyis, lehet most már másképp állok hozzá. :)
Idézet
 
 
#8 Kiss Gábor (Shock!) 2020-09-03 05:39
Idézet - Scarecrow:
Idézet - Verebélyi Gábor:
Sziasztok!
Az egyik szemem sír, a másik nevet.

Egyfelől megsüvegelendő az a kitartás, amivel Geoff életben tartja a legendát; a kitartás szobrát valóban mintázhatnánk akár róla is.

Viszont a produktumot illetően sajnos itt sem lehet felfedezni egy épkézláb, valamirevaló dalt sem. Nem tudom mi az oka ennek, mert e sárgolyón tobzódnak a jobbnál-jobb énekesek és zenészek... Sőt, a mai fiatal generációnak ráadásul félelmetes technikai tudás van a birtokában.

A dalírási-komponálási képesség azonban mégiscsak isten adta ajándék. Pusztán technikai villantásokkal, lenyűgöző hangszerkezelés sel nem pótolható.

A korai, Carl Albert-féle klasszikus lemezek tobzódnak a kitörölhetetlen dallamoktól, a dalok felépítése is olyan, hogy a komplexebb témák is azonnal ragadtak a fülbe.

Tudom, ennyi idő után ez nagyon unalmas lehet nektek, de én akkori is ezeket a gondosan felépített dalokat, a fogós melódiákat hiányolom nagyon innen (ahogy sok más kedvencem mai munkásságánál is...). Mert tele ez az album is rengeteg jó hangszerelési ötlettel, dallamfoszlánny al, amiből a kevesebb néha több elvén lehetett volna akár egy egész pofás, méregerős dalokból álló lemezt is készíteni.

Részemről talán jobban örültem volna akár egy 35-40 perces, nyolc-kilenc tételből álló, tömény, kiérlelt, gondosan felépített VR esszenciának.

Nem tudom a megfejtést magam sem, mitől működnek igazán a melódiák, a témák mitől állnak össze kitörölhetetlen egésszé, de nagyon kevés a mai világban a kivételes komponálási készséggel megáldott muzsikus. Engem is talán valami elfajzott csodabogárnak tartotok a folyamatos elégedetlenkedé s miatt...

Magam részéről továbbra is inkább a régi lemezeket fogom hallgatni, ha Vicious Rumors zúzdára támad kedvem...

Mindezek ellenére is tényleg becsülendő a kitartás, az alkotási vágy, nem beszélve arról, hogy koncerten ma is bizonyára lehengerlőek.


Én a cikkben is említett Cyberchrist és Sadistic Simphony lemezekkel vagyok pont így, ha már Vicious. A 2 lemezen 1 dalba sem sikerült belekapaszkodno m, viszont ez az új anyag ezekhez képest kellően dallamos.. Persze aláírom, ég és föld a különbség a Carl Albert féle kifinomult lemezeikkel szemben, azok mintha más együttes dolgai lennének. Sokat durvultak később.


A Blacklight számomra minden idők egyik legjobb VR-dala, azzal próbálkozz szerintem.
Idézet
 
 
#7 Equinox 2020-09-02 21:52
Idézet - RobRock:
Az előző album totál elment mellettem, hiába erőltettem.....Ez szerintem annál sokkal jobb, egészen bejön!

Mondom ezt úgy, hogy a legendás '90-es album a kedvencem tőlük....

A frissebbek közül a Razorback killers az, ami nagyon tetszik, azt gyakran előveszem...

Szerintem....Mióta a Judas Priest megjelentette a Jugulator albumot.....azóta az US Power bandák némelyikének mintha egy új etalon lenne, és ennek a Priest albumnak a hatására durvulnak......


Lehet éppen, de a Something Burning pont nem, mert az megelőzte a Jugulatort.

VR fronton a Warball is nagyon erős, szerintem a Welcome to the Ball óta a legerősebb.
Idézet
 
 
#6 RobRock 2020-09-02 19:40
Az előző album totál elment mellettem, hiába erőltettem.....Ez szerintem annál sokkal jobb, egészen bejön!

Mondom ezt úgy, hogy a legendás '90-es album a kedvencem tőlük....

A frissebbek közül a Razorback killers az, ami nagyon tetszik, azt gyakran előveszem...

Szerintem....Mióta a Judas Priest megjelentette a Jugulator albumot.....azóta az US Power bandák némelyikének mintha egy új etalon lenne, és ennek a Priest albumnak a hatására durvulnak......
Idézet
 
 
#5 Equinox 2020-09-02 17:11
Jó volt ez elsőre, a közepén vagy 1-2 szám ültette le kicsit, de erre azért számítottam. Nem gondoltam, hogy végig színhús lesz (mint pl a Digital Dictator végig libabőr)
Idézet
 
 
#4 Carrast 2020-09-02 13:55
vicces rumorsz
Idézet
 
 
#3 Scarecrow 2020-09-02 09:47
Idézet - Verebélyi Gábor:
Sziasztok!
Az egyik szemem sír, a másik nevet.

Egyfelől megsüvegelendő az a kitartás, amivel Geoff életben tartja a legendát; a kitartás szobrát valóban mintázhatnánk akár róla is.

Viszont a produktumot illetően sajnos itt sem lehet felfedezni egy épkézláb, valamirevaló dalt sem. Nem tudom mi az oka ennek, mert e sárgolyón tobzódnak a jobbnál-jobb énekesek és zenészek... Sőt, a mai fiatal generációnak ráadásul félelmetes technikai tudás van a birtokában.

A dalírási-komponálási képesség azonban mégiscsak isten adta ajándék. Pusztán technikai villantásokkal, lenyűgöző hangszerkezelés sel nem pótolható.

A korai, Carl Albert-féle klasszikus lemezek tobzódnak a kitörölhetetlen dallamoktól, a dalok felépítése is olyan, hogy a komplexebb témák is azonnal ragadtak a fülbe.

Tudom, ennyi idő után ez nagyon unalmas lehet nektek, de én akkori is ezeket a gondosan felépített dalokat, a fogós melódiákat hiányolom nagyon innen (ahogy sok más kedvencem mai munkásságánál is...). Mert tele ez az album is rengeteg jó hangszerelési ötlettel, dallamfoszlánny al, amiből a kevesebb néha több elvén lehetett volna akár egy egész pofás, méregerős dalokból álló lemezt is készíteni.

Részemről talán jobban örültem volna akár egy 35-40 perces, nyolc-kilenc tételből álló, tömény, kiérlelt, gondosan felépített VR esszenciának.

Nem tudom a megfejtést magam sem, mitől működnek igazán a melódiák, a témák mitől állnak össze kitörölhetetlen egésszé, de nagyon kevés a mai világban a kivételes komponálási készséggel megáldott muzsikus. Engem is talán valami elfajzott csodabogárnak tartotok a folyamatos elégedetlenkedé s miatt...

Magam részéről továbbra is inkább a régi lemezeket fogom hallgatni, ha Vicious Rumors zúzdára támad kedvem...

Mindezek ellenére is tényleg becsülendő a kitartás, az alkotási vágy, nem beszélve arról, hogy koncerten ma is bizonyára lehengerlőek.


Én a cikkben is említett Cyberchrist és Sadistic Simphony lemezekkel vagyok pont így, ha már Vicious. A 2 lemezen 1 dalba sem sikerült belekapaszkodno m, viszont ez az új anyag ezekhez képest kellően dallamos.. Persze aláírom, ég és föld a különbség a Carl Albert féle kifinomult lemezeikkel szemben, azok mintha más együttes dolgai lennének. Sokat durvultak később.
Idézet
 
 
#2 Verebélyi Gábor 2020-09-02 08:30
Sziasztok!
Az egyik szemem sír, a másik nevet.

Egyfelől megsüvegelendő az a kitartás, amivel Geoff életben tartja a legendát; a kitartás szobrát valóban mintázhatnánk akár róla is.

Viszont a produktumot illetően sajnos itt sem lehet felfedezni egy épkézláb, valamirevaló dalt sem. Nem tudom mi az oka ennek, mert e sárgolyón tobzódnak a jobbnál-jobb énekesek és zenészek... Sőt, a mai fiatal generációnak ráadásul félelmetes technikai tudás van a birtokában.

A dalírási-komponálási képesség azonban mégiscsak isten adta ajándék. Pusztán technikai villantásokkal, lenyűgöző hangszerkezelés sel nem pótolható.

A korai, Carl Albert-féle klasszikus lemezek tobzódnak a kitörölhetetlen dallamoktól, a dalok felépítése is olyan, hogy a komplexebb témák is azonnal ragadtak a fülbe.

Tudom, ennyi idő után ez nagyon unalmas lehet nektek, de én akkori is ezeket a gondosan felépített dalokat, a fogós melódiákat hiányolom nagyon innen (ahogy sok más kedvencem mai munkásságánál is...). Mert tele ez az album is rengeteg jó hangszerelési ötlettel, dallamfoszlánny al, amiből a kevesebb néha több elvén lehetett volna akár egy egész pofás, méregerős dalokból álló lemezt is készíteni.

Részemről talán jobban örültem volna akár egy 35-40 perces, nyolc-kilenc tételből álló, tömény, kiérlelt, gondosan felépített VR esszenciának.

Nem tudom a megfejtést magam sem, mitől működnek igazán a melódiák, a témák mitől állnak össze kitörölhetetlen egésszé, de nagyon kevés a mai világban a kivételes komponálási készséggel megáldott muzsikus. Engem is talán valami elfajzott csodabogárnak tartotok a folyamatos elégedetlenkedé s miatt...

Magam részéről továbbra is inkább a régi lemezeket fogom hallgatni, ha Vicious Rumors zúzdára támad kedvem...

Mindezek ellenére is tényleg becsülendő a kitartás, az alkotási vágy, nem beszélve arról, hogy koncerten ma is bizonyára lehengerlőek.
Idézet
 
 
#1 Scarecrow 2020-09-02 05:58
Király lemez lett ez is! A megszokott Vicious hangzás, minőségi gitármunka és hol középtempós, hol gyorsabb döngölések.
Nick hangja erőteljes (egy picit több sikolyt elviseltem volna, mert tud a csávó, jól mutatja ezt a Gladius nevű ex bandájának egyetlen extrém lemeze) és képes Halfordot (nem a magasakat) is megidézni néhol.
A címadó mellett nekem nagy kedvenc a cammogós Asylum of Blood és persze a Death Eternal. A Long Way Home-al viszont még barátkoznom kell. :) Ajánlott, év egyik legjobbja. (nem nehéz, hiszen alig van ebben a stílusban sajnos új anyag)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.