Shock!

május 23.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Unearth: Extinction(s)

unearth_cHetedik albumát lökte ki magából az amerikai metalcore (ne menjünk bele bővebben a műfaj sztereotip megítélésébe és véleményezésébe, miután napjainkra olyan könnyedén átjárhatóak a határok, amilyen robbanásszerűen kiépültek valaha) egyik kultágyúja, az Unearth. Utoljára négy éve jelentettek meg anyagot, így éppen ideje volt valami frissítésnek, bár ez a szó talán nem a legjellemzőbb Trevor Phippsék munkásságára. A korrekt és megbízható annál inkább. Más zenekarok kapcsán már megpendítettem: attól, hogy egy zenekar „biztonságosan" dolgozik, még lehet jó. Nem fognak már megújítani semmit, de azok az anyagok, amelyeket néhány évente lepakolnak elénk, éppen beleesnek abba a kategóriába, amit nagyon szívesen meghallgat az ember párszor, aztán legközelebb egy év múlva jut eszébe elővenni újra. Nevezhetjük kiszámíthatónak vagy egyenletesnek, megbízhatónak vagy a szó legjobb értelmében vett panelzenének, az Unearth tényleg azt hozza, amit megszoktunk tőle. Az lenne a legnagyobb meglepetés, ha egy új albummal meglepetést okoznának.

megjelenés:
2018
kiadó:
Century Media
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A huszadik szülinapját új anyaggal bepezsgőző zenekar ezúttal sem okozott csalódást. Szemrebbenés nélkül fogadom el Phipps szövegét is a kezdeti súlyossághoz való visszakanyarodásról, bár a kétezresek közepének aranykora már jócskán a ködbe vész, az őszinteség a mai napig tagadhatatlan. Ez a fajta biztonsági zene ugyanis nem negatív értelemben biztonsági. Bár Trevor hangja számomra egy idő után iszonyúan egysíkú, az összteljesítményre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmas lenne. Ott van a helyén minden, nagyjából már az első hallgatáskor érezni, mikor mi következik, s éppen ez a meglepetés nélküli, de agyasan kitalált építkezés az, ami miatt az ember várja, de nem rágja tövig a körmét egy új Unearth érkezése előtt.

Az album követi a szépen kitaposott ösvényt, a groove-riffek szakítanak, a klasszikus hatások úgy köszönnek vissza, mint az előző albumokon, a finom svéd fűszerek pedig éppen úgy ízesítik be az amcsi steaket, hogy az embernek megjöjjön az étvágya, majd – amikor jól lakott vele – egy darabig ne kívánja. Technika van (külön kiemelném a szólók míves kidolgozottságát), agy, őrület, zúzás, energia, állati, zsigeri ösztön van, tényleg egy rossz szavunk nem lehet, s nincs is. Ahogy fentebb említettem, a biztonság nem egyenlő az unalommal, de nem is ad katarzis-közeli élményt. Így van ez az új anyag kapcsán is, s ahogy egy bölcs kínai mondta egykoron: ha nincsenek elvárásaid, csalódni sem tudsz.

Nem mennék sorra a dalokon, egyrészt uncsi lenne, másrészt ordító különbségek (szokás szerint) nincsenek. Bivalyerős kezdőnóta (Incinirate), fasza melódiákkal megpakolt folytatás (Dust, a kissé klisés, de teljesen rendben lévő The Hunt Begins, a gitárdallamban tocsogó, majd Metallicába és Slayerbe hajló No Reprisal) s éppen elegendő, mintegy 40 perces hossz. Nálam a favorit a Sidewinder, ami slipknotos hangzása mellett tényleg megmutatja, mit kellene csinálnia a Machine Headnek bohóckodás helyett.

Az Extinction(s) legnagyobb erőssége az, amit az Unearth mindig is vérprofi módon csinált, s amitől mindig is szerethető marad: megszokott, de lüktető és őszinte, rohadt profi és technikás zene. Nem Thor pörölye, inkább egy kisebb kalapács, ami azért rendesen fejen tudja baszarintani az embert. Izmos, hallgatható album, még akkor is, ha utána legközelebb újabb esztendeig eszünkbe sem jut a feledés homályából visszarángatni a fülünkbe. És ez sem baj. Az Unearth olyasmi, mint egy régi, meleg pulcsit felvenni: már észre sem vesszük, hogy időnként belebújunk, mert annyira hozzászoktunk.

Az Unearth március 31-én Budapesten, az A38 Hajón koncertezik a Darkest Hour, a Malevolence, a Misery Signals és a Left Behind társaságában. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#3 devilstrueface 2019-01-11 23:41
höhh!
nálam ez a top. mármint az unearth, meg az ő metalcore-juk. szóval én őket le se teszem soha, nincs olyan h x év múlva leporolom, megy ez folyamatosan, képtelen vagyok megunni bármelyik anyagukat.

"mit kellene csinálnia a Machine Headnek bohóckodás helyett"
így.
Idézet
 
 
#2 miso 2019-01-11 17:19
Az Oncoming Storm lemezük számomra no 1 MC kiadvány, amit ők maguk sem tudtak megfejelni.

Szerencsére a mostanság divatos nyáladzás, nyafogás továbbra is hiánycikk náluk, helyette zsigeri üvöltés van.
Korrekt lemez, semmi extra, de még így is jobbak mint a futó metalcore bandák 99%-a.
Idézet
 
 
#1 19EmpEroR75 2019-01-11 09:23
Nekem sem okoztak ezúttal sem csalódást. Iszonyat technikás, és mivel baromi őszintének tűnik a banda, így az ezredszerre hallott megoldások ellenére is élvezettel hallgatom az anyagaikat.
Én pont a kontraszt miatt viselem el a tényleg egysíkú üvöltözést. Itt nincs a metalcore-ban megszokott üvöltő verze/tiszta ének, szívet tépő refrén kettőssége. Ehelyett az egyszerre baromi technikás, brutális, többrétegű, sokszor dallamos zenei alapra kapunk egy palit, aki 40 percen keresztül üvölti bele a dühét a pofánkba.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.