Shock!

A kiadó már hónapok óta potyogtatja aktuális üdvöskéjének dalait ilyen-olyan maxikon, tehát nagyon jól is tudtam mire számíthatok a teljes lemezen. Punkos, kicsit nu metalos, modernkedős formáció, három csaj plusz egy dobos srác, halvány énekhanggal, erőltetett üvöltéssel.

A riffeket ezerszer hallottuk aktuális menő bandáknál, a refrének oly unalmasak, hogy a lavórban megfagyott a lábvizem unalmában. 13 dalcsoda került a lemezre, nem is tudom melyiket elemezzem, talán a maxiról már megismert, de itt is a képünkbe mászó britni szpírsz feldolgozást? Ha a Fábry Show dizájn centerében lenne zenékről is összeállítás, a Sugarcoma tökéletes kiállítási darab lehetne. Komolyan mondom kezdem egyre kevésbé érteni a világot, a butaság erőszakos terjesztése nem ismer határokat. Ettől a zenétől még egy kanos viziló is lekókadna.

Istenem, miért adnak gitárt valakinek a kezébe csak azért, mert szőke?! Colin Richardson meg eláshatja magát - ugyanis ő volt a producer -, de legalábbis a szégyentáblára került a neve, hogy ezt a produkciót elvállalta. Ráadásul még csak nem is szól jól, puha a hangzás, akár egy fél éve lejárt camembert sajt. A borító is vérgagyi.

A kettő pontot azért kapják, mert három riffet azért mégiscsak megtanultak a gitáron játszani és abból nem true metal dalokat gyártottak.