Shock!

szeptember 16.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Spineshank: Self-Destructive Pattern

Tudjátok, milyen hervasztó, ha az ember elkezd hallgatni egy olyan lemezt, amire kíváncsi, amitől várja, hogy egy picikét megszaggassa az arcát, erre az első öt másodpercben lehalkul a zene, és valaki bemondja a lemezcímet és mikor fog megjelenni a lemez. És a szám végénél ismétlődik ugyanez. És minden dalban ismétlődik ugyanez.

megjelenés:
2003
kiadó:
Roadrunner / Record Express
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

Nos, elég hervasztó így hallgatni bármit is, pláne kritikát írni róla, mert mittomén, én ideges leszek ettől, és a legszívesebben falhoz csapkodnám a kicsiny ezüst korongot vagy orrbavágnám a kiadótól azt, aki ezt a remek letöltés elleni trükköt kitalálta. Ez különösen idegesítő akkor, mikor mindezen hangalámondás minden dal végén és kövdal elején ismétlődik, kb. tíz másodperces szünettel. Remek. Pláne ha átlag 3 percesek a dalok. Legyen így a kritikus elnéző, jóságos, kedvesaranyos és dicsérje meg a zenét, úgy, hogy épp mikor belendülne az ember, lehűti a hülye bemondó. Nnaa. Kidühöngtem magam asszem.

Szóval a Spineshank az a csapat, amelyik azt a fajta divatos modern amerikai zenét játssza, amiben vannak súlyoskodó fogós riffek, kis üvöltés, dallamos refrének, groove-orientált dobtémák. Lehet rá ugrálni, zúzni, headbangelni, meg ilyes. Néha próbálnak keménykedni, úgy tesznek, mintha a gyökereik a death metalba nyúlnának vissza és erre nagyon büszkék is.

Képzelj el egy sokkal durvább, riffelősebb, nem hip-hopos, hanem inkább metalos Linkin Parkot, na nagyjából akkor képben lehetsz milyen is a Spineshank. Tipikus divatos slágerzene, Ozzfestre való, amerikai tinédzserek ettől úgy gondolják, hogy lázadnak minden ellen, főleg ha ők is rózsaszín csíkokat festenek a hajukba, mint az énekes. Az énekdallamok kellően ragacsosak, megmaradtak abban a tartományban, amivel mostanában kábé ötezer másik amcsi zenekar próbálkozik, nehogy egy-egy hanggal kibővítsék a repertoárt, mert összezuhanna az amerikai metaltársadalom rögvest.

Közben pörög a lemez, egykaptafára írt dalokkal, amik azért nem feltétlenül rosszak, némelyik tetszik is, ám kicsit sem érzem, hogy feltétlenül egy Spineshank koncerten szeretném találni magam. Nemtom, valahogy a dobtémák olyan kis butuskák, nagyon moderneeeeek meg minden, de egykaptafa az egész. Meg vannak a zenében elektronikus puttyogások, loopok, ilyesmik, abban sincs semmi extra, csak amit megszokhattunk már innen-onnan. Az énekes hangja sem rossz, de nem is túl különleges. Meg hát ugye nem mer mást énekelni, mint amit el lehet várni ettől a zenétől. Azt sem mondanám, hogy nem volt egy-két rész, ahol nem kaptam volna fel a fejem és nem bólogattam volna picikét elégedetten, csupán a tűz nem égette szanaszét a dobhártyámat. Kezd legalább olyan unalmas lenni a nu metal, mint az európai true metal. Ha pedig még egyszer megszólal a kedves fiatalember, aki a hallgató szíves figyelmébe ajánlja a lemezt, asszem hozzávágok egy lábost a hangfalhoz.

De inkább adok egy pontszámot a zenekarnak, többet nem érdemelnek, majd talán ha kicsit izgalmasabb zenét csinálnak, nem ilyen előre kiszámíthatót.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.