Shock!

november 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Soulfly: Ritual

soulfly_cNem mondhatnám, hogy reszketni kezdtem volna az izgalomtól a tizenegyedik Soulfly album megjelenésének hírére. Az a típusú ámokfutásos tömeggyártás, amit Max Cavalera művelt az elmúlt esztendőkben, még az edzett fanok idegeit is próbára tette. Leírtam már az Archangel kapcsán: érthetetlen, hogy valaki miért ragaszkodik makacsul ahhoz, hogy ontsa magából (ilyen-olyan zenekaraival, projektjeivel) az albumokat, miközben azok színvonala enyhén szólva is kívánnivalót hagy maga után. Valamit mintha Cavalera is kezdett volna kapizsgálni a nem túl vidám visszajelzésekből, mert a Ritual ezerszer hallgathatóbb, mint az előző három album.

Örülök ennek az anyagnak, és van miért. Max maga szürkítette bele az előző esztendők produktumaival saját magát a középmezőnybe, s különösen kínos volt ez annak fényében, hogy az általa folyamatosan szapult Sepultura tavaly egy igazi mestermunkát rakott le az asztalra, miközben egykori kollégájuk folytatta a kliséhalmozást. Éppen ezért üdítően hatott rám a Ritual megjelenése előtti szövege, amelyben elmondta: az első albumokat hallgatta folyamatosan, azok inspirálták, így „úgy döntöttünk, hogy kicsit visszakanyarodunk a törzsibb megközelítésű dolgok felé, mert most ehhez volt kedvem". A lényeg az utolsó félmondatban rejlik. Szeretjük a karakán tökösséget, az őszinte szavakat, Max pedig legalább világossá tette, hogy a sok plasztik után valami olyasmit akart, amiben őszintén örömét is lelte.

megjelenés:
2018
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

A kicsi visszakanyarodás a törzsi dolgok felé tényleg nem tekinthető óriásinak, őrültnek pedig végképp nem nevezhető az album (szintén Max jellemezte így az anyagot), de végre nem a fejem fogtak az unalomtól és a fantáziátlanságtól a hallatán. Sőt. Míg az Archangellel a zenekar valóban eljutott önmaga paródiájáig, addig a Ritual mintha újra kezdené irányba pakolni a dolgokat. A nyitó- és címadó nóta nemes egyszerűséggel a Prophecy kezdete, az első másodpercekben jelezve, hogy Max nem kamuból hallgatta a régi albumokat. Kellemes meglepetés, ez nálam tényleg befért volna a kétezres évekhez, még akkor is, ha egyszerű másolatnak tekinthető. A Dead Behind The Eyesban a régi jó ismerős, Randy Blythe üvölti szét magát vendégsakálként, amiért jár a plusz pont. Talán az egész Ritual legjobban sikerült nótáját hozták össze vele, s bár minden elem ismerős (a Metallica-kopin még fel is röhögtem), az energiabomba miatt az egésznek van egy olyan húzós feelingje, ami élvezhetővé teszi az album hátralévő részét is. Már itt érződik az „ehhez volt kedvem" igazsága. Max végre nem túltermelési kényszerbetegségből tojt ki egy albumot, hanem azért, mert élvezte.

A Ritual végig élvezhetően, ötletesen hozza ezt a színvonalat. Ráadásul egyenletesen. Az előző albumokkal szemben nem tudtam egy nótára sem azt mondani, hogy töltelék lenne. Precízen kidolgozott, messze nem paneltételek sorjáznak egymás után, néhány kiugróan színvonalas számmal. Nincs agyonbonyolítás, Max nem akarja bebizonyítani, hogy még mindig ő a legnagyobb ász a pakliban, hozza a finomabbnál finomabb, egyszerű, nem agyonbonyolított riffeket, Marc Rizzo szólói éppen addig és úgy hasítanak, ameddig és ahogyan kell, élvezetesen, játékosan, s egyáltalán, valahogy mintha helyükre kerültek volna az évek óta káoszban lebegő dolgok. Az Under Rapture irgalmatlansága például kiváló példa arra, mitől lehetett a Soulfly egykoron megkerülhetetlen tényező, abban az időben, amikor még szólt is valamiről, míg Bite The Bullet régi időket visszahozó atmoszférája, vagy a Demonized akusztikus gitárból igazi thrashbe átcsapó játékossága és fantáziája az örömzene csúcsa az albumon. Muszáj külön kiemelni a Feedback! című eszelős rock and rollt, amelynél meg is akadtam egy pillanatra, mert annyira Motörhead, amennyire csak lehet, így gyanakodni kezdtem. Pedig saját szerzemény, Max maga árulta el, hogy ez bizony tisztelgés a legnagyobb elődök előtt. Nem kakukktojás, hanem hibátlan szám, amelynek nagyon is ott a helye az albumon.

A Ritual legfőbb erőssége talán az, hogy Max végre elfogadta: tud még jó zenét csinálni a Soulfly-jal, ha nem akar görcsösen megfelelni valaminek vagy valakiknek, ha nem akar túlnyúlni egykori önmagán, hanem szimplán elengedi a fantáziáját, és tartja magát az „ehhez van kedvem" tételhez. Jó volt végre olyat hallani tőle, amiben az örömzene dominált és nem a kényszer. Én is örömmel írtam rá egy erős nyolcast.

 

Hozzászólások 

 
#12 Habbal 2018-11-15 13:01
Idézet - Józsika:
Nem is biztos, hogy ezeket a témákat már Max játszotta fel. szegényke lemaradt még mindig a dzsungeles-metal-nál, a törzsi erőlködésnél.

Megnéztem 1-2 új felvételt, főleg Beneath / Arise turnéról, és ott úgy tűnik mintha megint gitározna valóban. Talán elértek hozzá végre a kritikák.
Idézet
 
 
#11 Józsika 2018-11-14 11:10
Nem is biztos, hogy ezeket a témákat már Max játszotta fel. szegényke lemaradt még mindig a dzsungeles-metal-nál, a törzsi erőlködésnél.
Idézet
 
 
#10 Habbal 2018-11-11 15:05
Sok-sok év után az első anyag Max-től ami tetszik, de azért a Machine Messiah-t nem közelíti meg. Talán itt lenne az ideje leszoknom a két (3) banda összehasonlítga tásáról.
Idézet
 
 
#9 Igor Igorovics 2018-11-09 15:37
Dead Again: Szerintem úgy hozzáálni, hogy mert egy középkategóriás bandánál, így meg úgy értékelnék, szerintem nem okés. Ilyen erővel egy középkategóriás bandánál meg elő lehet venni, "hogy ha ez egy kezdő banda lenne, senkit sem érdekelne" Ilyen összehasonlitás okat mindig lehet mondan, de semmi értelme. Mindent a saját környezetében, a saját szituációjában kell értekelni. Mellesleg a Soulfly nem top kategóriás banda. Tehát nem Slayer, Korn, vagy akár klasszik Sepu szint.
Idézet
 
 
#8 Dead again 2018-11-09 12:45
Hm . . . nem is tudom. Számos hallgatás után is nehéz döntenem. Mert egyrészt ez tényleg jobb lemez, mint az elmúlt évek bármelyik Soulfly lemeze. Én is érzem, hogy valahogy megerőltette magát most Max. Tehát hozzá képest mindenképp egy erősebb lemezt sikerült összehozniuk. A dalok is változatosak, van darálás, Motörhead féle lazaság és meditálós hangulatú zene is.

Másrészt meg ott van az, hogy ha egy középkategóriás zenekar hozza ki ezt, akkor a vállunkat se vonnánk meg. És voltak olyan pontok a hallgatás közben, hogy . . . szóval az egyik, hogy törzsi ritmusokat ígért Max, aztán meg vagy 3 dalban bukkan fel valami téma egy rövid időre . A másik, hogy bizonyos témáknál (Bite the bullet mondjuk teljes egészében) az Ektomorf ugrott be róla. És ez baj, mert régen ők voltak a követők, Maxnak meg sikerült annyira leépíteni magát, hogy már az Ektomorf köröket ver rá. Mondom ezt úgy, hogy amúgy Ektoékkal az égvilágon semmi bajom nincs, és nem sajnálok tőlük semmit. Csak valahol szomorú.

Szóval, folyton oda-vissza ugrálok a 6-7-8 pontok között. De igyekszem pozitívan nézni: Maxhoz képest ez egy erősebb lemez. Jobb eresztés.
Idézet
 
 
#7 Chris92 2018-11-09 12:06
Jé, végre egy Soulfly album, amin érződik hogy Max bácsi megerőltette magát egy kicsit dalírás közben és nem egy rozzant vasdobozban vették fel.
Idézet
 
 
#6 Igor Igorovics 2018-11-09 09:57
Idézet - ElvisPresley:
Mitől nyolc pont az a lemez, ami ennyire jó??? o_O

Szerintem ne a Hammer pontozási rendszeréből indulj ki. Ott a 8 pont a szürke átlag, itt meg az erős, de nem újító, klasszikus stb. szintű albumokra használják. Amúgy szerintem is egy jó erős album.
Idézet
 
 
#5 Gál József kutyája 2018-11-09 09:44
"Szeretjük a karakán tökösséget, az őszinte szavakat, Max pedig legalább világossá tette, hogy a sok plasztik után valami olyasmit akart, amiben őszintén örömét is lelte."

Max mindig világossá teszi ezt. Vagy volt olyan, amikor azt nyilatkozta, hogy a következő lemez plasztik lesz és nem leli őszintén az örömömet benne. A mostani promószövege mitől "karakán tökösség"?
Idézet
 
 
#4 entropy 2018-11-09 09:13
Lehet, hogy csak én öregszem, és nehezebben lelkesedem, de számomra ez ugyanolyan középszerűnek tűnik, mint az utóbbi 5-6 Cavalera-produkció. Valahogy a kockázat, a bátorság hiányzik belőle (az ötletesség mellett). Próbáltam megkedvelni, de úgymond folyton kimászik a lejátszóból. Az itt is méltatott legutóbbi Sepulturát ellenben már elsőre, de harmincadjára is nagy élvezettel hallgattam, ott tényleg érződik, hogy történik valami. (A két zenei út persze immár markánsan különbözik, nem is biztos, hogy van alapja az összehasonlítás nak.)
Idézet
 
 
#3 Zombee 2018-11-09 08:57
Tényleg meglepően jó munka a sok kacat után. Ennek ellenére folytatja a Sepultura retro turnét. Bár ha ennek az lenne az eredménye hogy a Soulfly-al kihozza 2 év múlva az új Beneath the Remains-t, akkor nem szóltam. De lehet ám hogy az utóbbi Sepultara-nál már ő is érezte, hogy kicsit túltolta a fikát, metál meg nincs mögötte és elszégyellte magát hogy egykori társai letolták az útról, bár van akkora egója hogy ezt sose vallaná be. :)
Idézet
 
 
#2 ElvisPresley 2018-11-09 08:42
Mitől nyolc pont az a lemez, ami ennyire jó??? o_O
Idézet
 
 
#1 Lantis74 2018-11-09 07:04
Nálam betalált az album, vissza tért az a színvonal ami a görcsös megfelelés előtt volt. Most kellene a két szuper album után ( Psyihosis / Ritual ) Maxnak elmenni egy hosszabb alkotási pihenőre és átgondolt, legalább ilyen színvonalú muzsikát alkotni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.