Shock!

március 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Soilwork: Verkligheten

soilwork_cKicsit pihentettem az új Soilworköt a megjelenés után, ugyanis nem akartam a lemezt elhamarkodottan az egekbe dicsérni a kezdeti lelkesedés közepette. De mivel a Verkligheten most, egy hónap után is ugyanolyan mellbevágóan erősnek tűnik, mint amikor január elején kicsúszott, nem nagyon maradt más választásom. Mivel a többségnél gyors fellobbanásokhoz és fokozatos ellaposodáshoz szoktunk, valahol egészen meglepő, ha egy bő két évtizede alkotó zenekar ennyi idő után letesz az asztalra egy olyan lemezt, amely egyszerre száz százalékosan jellemző rájuk, mégis képes újat mutatni a jól bejátszott stílusban, emellett kellően változatos, és tele van óriási dalokkal. Itt most mégis ez történt.

Az egyik legostobább rockzenészi promószöveg úgy hangzik, hogy a súlyosabb részek súlyosabbak, a dallamosak még dallamosabbak lettek. Ez egyrészt nem igazán jelent semmit, másfelől az esetek többségében még ehhez képest sem áll meg az adott lemezre. Vicces, hogy mégis ez az egyik lehetséges jellemzés, ami beugrik erről az anyagról, miközben a Soilwork pont nem mondta ezt a Verklighetenre. Bár persze ez a szétkoptatott frázis sem írja le teljesen a helyzetet, maximum érzésre tűnik helytállónak. Az egyik oldalról egészen biztos, hogy sosem volt még ennyire dallamos a banda, e tekintetben nincs kérdés. Brutálisabban, súlyosabban pedig természetesen játszottak már, de valahogy épp a megfelelő kontraszt miatt egyes dalokban minden eddiginél nagyobbat tud ütni egy-egy blastbeat, brutál riff, netán torokszaggató üvöltés.

megjelenés:
2018
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 42 Szavazat )

Félrevezető lenne pusztán annyival leírni a lemezt, hogy a Soilworkre visszahatott a két főembert, Björn „Speed" Strid énekest és David Andersson gitárost is foglalkoztató The Night Flight Orchestra, amely ősrock/AOR-hobbiprojektből fejlődött az utóbbi években komoly zenekarrá. Viszont ez a befolyás is minden eddiginél nyilvánvalóbb, és sokkal jobban teret is engedtek ezeknek a hatásoknak az anyabandában. Elképzelhetőnek tartom, hogy mondjuk a The Nurturing Glance Deep Purple-ízű alapriffje már sok lesz majd valakinek, aki legszívesebben ma is a The Chainheart Machine vagy az A Predator's Portrait horzsolóbb vonalát várná a csapattól, és igazi énekdallamokat, melódiákat legfeljebb a refrénekben hall tőlük szívesen. Viszont szerintem pont attól tud most ennyire izgalmas lenni a Soilwork, hogy szintet léptek a saját markáns stílusukon belül. És egyáltalán nem hülyeség az a másik, szintén elkoptatott reklámduma, amit mondtak, jelesül, hogy ez az eddigi legepikusabb anyaguk. A rockos témák, groove-ok, a dallamok minden eddiginél bátrabb alkalmazása tényleg nagyobb távlatokat, grandiózusabb perspektívát adott ennek az albumnak, mint bármelyik korábbinak.

Nem tudom, mennyire játszik szerepet ebben, hogy a kezdetek óta hallgatom és szeretem a Soilworkot és a The Night Flight Orchestrát is, de a magam részéről kimondottan nagyszerűnek tartom, hogy ezt és így csinálják most. Egészen hihetetlen, ahogyan a Full Moon Shoals szintén nagyon NFO-ízű indítása, nordikusan hard rockos témái, légies verzéi mellett egy dalon belül is teljesen természetesen fér meg egy fűrészelős ősthrash-zúzda, hogy aztán a szólóbetét alatt még egy lánccsörgető death metal riffet is csatasorba állítsanak. Amilyen bizarrul hat ez leírva, annyira magától értetődő, amikor hallgatod. De ugyanez áll a Tomi Joutsennel megerősített Needles And Kinre, ahol megint a '60-as és '70-es évek ősrockos, sőt, musicales (!) ízei csapnak össze blastbeatekkel és ide-oda csavarodó death/black-riffeléssel. Nagyon intenzív, mégis megadallamos a végeredmény, nem nagyon hasonlít senkire a Soilworkön kívül, és biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi színtéren csak nagyon keveseknek sikerülne ennyire organikusan megvalósítani hasonlót.

Nem szeretnék dalonként végigmenni az 50 perces anyagon, mert a csapat tényleg abszolút változatos, végig izgalmas, markáns karakterű nótákkal pakolta tele a Verklighetent. Összességében rengeteg apró finomságot tettek a lemezre, tényleg nincs itt két egyforma karakterű dal, hallhatóan rengeteg munka fekszik a műben, mégis mentes mindenféle görcstől, erőltetettségtől. És ugyan megvannak rajta az elsőre kiugró slágerek – az egyik fő felvezető, azonnal ragadós Stålfågel mellett például a katartikus You Aquiver zárás is ilyen –, teljesen egyértelmű, hogy még hónapok múlva is bőven találunk majd itt újdonságokat. Nem akarok elhamarkodott kijelentéseket tenni, de a januári megjelenés ellenére is biztos vagyok benne: 2019 egyik legerősebb metallemeze a Verkligheten, amely ráadásul a Soilwork karrierjének jelenlegi szakaszában ugyanolyan egyértelmű csúcspont, mint a Natural Born Chaos vagy a The Panic Broadcast volt a maga idejében. Be is vágom rá a tízest.

 

Hozzászólások 

 
#23 Equinox 2020-04-08 08:22
Azóta pótoltam a kimaradt évtizedet, ez egy nagyon nagy banda, nem tudom, hogy maradt ki ennyi lemezük. De azt továbbra is tartom, hogy ez egy fantasztikus lemez. Nem kell hasonlítgatni, hogy jobb-e mint pl a dupla (valószínűleg nem, amúgy), de megáll a saját lábán, és ez fontos.
Idézet
 
 
#22 kornel 2020-04-07 21:08
A Panic-et hallottam teljes egészében utoljára,hosszú távon már az se ragadt be.Nekem eléggé instant Soilwork volt,különösebb izgalom nélkül.Azóta csak belehallgatás,d e ugyanez az érzés.FN5 és főleg Stabbing az abszolút favoritok.Utóbbi azzal az utánozhatatlan sötéten lebegős hangulatával.'00es évek első felében nagy pezsgés volt körülöttük,krea tív értelemben egyértelműen felszállóágban voltak,aztán vhogy mégse... Sajnos.Státuszukat tekintve megragadtak egy szinten,ahol talán jól el is vannak,de akkor is... Ettől függetlenül vagy ezzel együtt minden tiszteletem a Soilwork-é.
Idézet
 
 
#21 Dead again 2019-09-03 10:54
A megjelenése óta érlelem és hallgatom a lemezt, és azt kell, hogy mondjam, hogy objektíven valóban egy kiemelkedő minőségű albumról beszélhetünk. Elismerem minden értékét bármikor. Szubjektívan viszont nekem nem tetszik, hogy összefésülik a zenekar világát a TNFO világával, hiába tudtam már az Amber galactic óta, hogy ez fog történni. Számomra ezzel a zenekar lényege veszett el, nem tetszik ez az irány. Ahogy a hangzás se egyébként, nekem ilyen tipikus Nuclear Blast egyenhangzásnak hallatszik.
Idézet
 
 
#20 Szathmári Zoltán 2019-04-14 14:01
Csak 10 pont lehet. Annyira ott vannak ezek a profi zenészek a szeren. Könnyhullatóan csodálatos gyönyörűség az egész lemez, elejétől a végéig.
Idézet
 
 
#19 Johnny76 2019-02-13 20:23
Nincs mese! Ez bizony 10 pont!
Idézet
 
 
#18 miso 2019-02-13 19:32
Idézet - Bjorn:
Oké, aláírom én jobban szeretem a Steelbath/Chainheart/Predator's vonalat


A Natural óta én is leálltam a hallgatásukkal, a későbbi albumaik számomra egyszer (sem) hallgathatóak voltak.

Ezzel most teszek egy próbát.
Idézet
 
 
#17 Equinox 2019-02-13 17:25
Nekem ez nagyon tetszik, és 2003-ban hallgattam utoljára új Soilwork albumot. (NFO megvolt végig). Nagyon érett dalszerzés, az hogy a projekt visszahatott a főbandára, az csak azt mutatja, hogy mennyire komolyan gondolják a NFO-t is, valamint hogy őszintén ez jön belőlük. Izzadságszag egy szem se, ez egy kreatív és a saját világukon belül újító lemez, mi nagyon szeretjük. Minden számnak nagyon más karaktere van, és én szeretem az összes itt megjelenő hatásukat, nem kell mazsolázni, jó ez egyben és végig.

Flotsam mellett az év 2 legjobbja között van.
Idézet
 
 
#16 Igor Igorovics 2019-02-13 16:32
Na meghallgattam az albumot. Objektíven 10 pont, mert minden dal teljesen jól kidolgozott, változatos és igen, erdeti, újító dolog is van rajta bőven. Szubjektíven viszont túl könnyed nekem. Elég sokat mondó például, hogy most a Dimension Zero This is Hell lemezét hallgatom. Egyszerűen muszáj. :)
Idézet
 
 
#15 Igor Igorovics 2019-02-13 15:51
Még valami: Jól emlékszem, hogy a 90-es évek végén szinte az összes akkor újnak számító banda a power meg a göteborgi vonalról, olyan albumokra hivatkozott, mint a Keepers lemezek vagy Maiden Seventh Son vagy a Somewhere out in Space. Tehát nagyjából 10 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyértelmű legyen: Ezekkel a lemezekkel tényleg valami maradandót alkottak.
Idézet
 
 
#14 Igor Igorovics 2019-02-13 15:06
Nehogy már itt egy ponton vitatkozzatok! :) Amúgy az, hogy valami klasszikus vagy sem, majd kb. 10 év múlva fog kiderülni, mikorra felnő egy új generáció, akiknál majd hallatszik, hogy ez a hatás mennyire erős vagy sem. Ha majd a 2029-ben jelenlévő 2-4 lemezes bandáknál ott lesz ez a hatás, na akkor majd lehet mondani azt, hogy klasszikus. Amúgy nekem tökre bejön, hogy Shockék nem ész nélkül szórják a tízeseket, mert így tényleg érdemes idöt és energiát fordítani a lemezre.
Idézet
 
 
#13 Draveczki-Ury Ádám 2019-02-13 13:02
Idézet - bjorn:
Az új dobosrol amúgy mi a véleményed? Szerintem ő is sokkal fantáziátlanabb , mint akár Dirk Verbueren vagy Henry Ranta, Kockább valahogy

Dobosokról direkt nem szeretek mostanában írni lemezek kapcsán, csak koncert alapján lehet megállapítani, ki mire képes. :) Verbeuren nyilván nehezen überelhető.
Idézet
 
 
#12 Draveczki-Ury Ádám 2019-02-13 13:00
Idézet - Ric$:
De, pontosan hogy az! Nekem is mindig felemlegetnek bizonyos 10 pontos kritikákat... :D :P

Fogalmam sincs, miről beszélsz!!!!
Idézet
 
 
#11 bjorn 2019-02-13 12:42
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - latexbaba:
Csak halkan szögezem le, hogy kedvelem az Opethet és a Ghostot is, de egyiknek sem vagyok első számú rajongója. Persze lehet szubjektíve 10 pontokat szórni, de ismétlem, akkor minek a szabályzat és hol a következetesség ?

Egyrészt három olyan kritikáról beszélünk, amit három különböző ember írt különböző ízléssel, másrészt nem tudom, létezhet-e teljesen objektív lemezismertető, hajlok rá, hogy nem. Nekem ez az album mind a zenekar eddigi munkásságához képest, mind a jelenlegi felhozatalhoz mérve 10 pont. Azzal messzemenően nem értek egyet, hogy a Soilwork valaha is csak egy lett volna a svéd death metal zenekarok közül, de ezen sem fogunk összeveszni.

Olyat, hogy csak stílusteremtő vagy überklasszikus lemezek lehetnek tízesek, soha az életben nem mondtunk, a sokat citált pontozási útmutatóban (és nem "szabályzatban") sincs ilyen, főleg, hogy csak baromi kevés lemezről egyértelmű a megjelenése pillanatában, hogy stílusteremtő vagy klasszikus. Hogy valami hibátlannak tűnik, olyan már előfordul - nekem ez most ilyen eset. Aztán majd öt év múlva visszatérhetünk rá, túlpontoztam-e.

Amúgy ha túlpontoztam, ha nem: tényleg ekkora jelentősége van ennek? A pontszám egy tetszési index, nem valami kőbe vésett örök pecsét.


Az új dobosrol amúgy mi a véleményed? Szerintem ő is sokkal fantáziátlanabb , mint akár Dirk Verbueren vagy Henry Ranta, Kockább valahogy
Idézet
 
 
#10 bjorn 2019-02-13 12:39
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - bjorn:
Valamiert hianyzik az elso kommentembol egy csomo sor pedig semmi tamadot nem irtam :)

Valami nálad törlődhetett vagy szállhatott el, mert én már csak azt az egy sort láttam a szerkesztőfelül eten, ami megjelent.


Ja telon neha furcsa dolgok tortennek :)
Idézet
 
 
#9 Ric$ 2019-02-13 12:38
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Amúgy ha túlpontoztam, ha nem: tényleg ekkora jelentősége van ennek? A pontszám egy tetszési index, nem valami kőbe vésett örök pecsét.


De, pontosan hogy az! Nekem is mindig felemlegetnek bizonyos 10 pontos kritikákat... :D :P
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.