Shock!

április 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Smith/Kotzen: Smith/Kotzen

smithkotzen_cRitkán adatik meg, hogy két szólógitáros egyesíti erejét és közös lemez készítésére adja a fejét, ám amikor mégis megtörténik, legtöbbször őrületes gitármaszturbáció formájában manifesztálódik a jelenség. Adrian Smith és Richie Kotzen közösködése esetében azonban ettől nem kellett tartani, lévén az elmúlt évtizedekben éppen elégszer bizonyították mindketten, hogy gondolkodásmódjuk mindenekelőtt dalközpontú. Az individualista hangszeres szemlélet Adrianre sosem volt jellemző, Richie pedig már 20 évesen, a Fever Dream idején megmutatta, hogy sokoldalú zenész, és jóval több rejlik benne a mezei exhibicionizmusnál.

Mégis, amikor először leírtam egymás után a két gitárlegenda nevét, érdekes érzésem támadt: az, hogy ez így elég furcsa. Oké, hogy mindketten nagyra értékelik az arányosságot és alárendelik magukat a dalok érdekeinek, különbözőségeik viszont még nyilvánvalóbbak. Miről is van szó? Egyikük a tradicionális brit heavy metal alapfigurája, másikuk viszont a rock, a soul, a funk és a blues határmezsgyéjén ténykedő kultmuzsikus, a zenészek zenésze; az egyik valódi csapatjátékos, aki az elmúlt negyven évben azt a bizonyos kitérőt leszámítva alig lépett ki anyazenekara keretei közül, míg a másik elsősorban szólóművész, aki a saját kis világában van igazán elemében; az egyik angolul és hagyományőrzően, a másik pedig amerikaiul és jóval modernebb módon gitározik. És a generációs differenciák? Amikor az egyik a világ legnagyobb metálbandájával már százezrek előtt játszott, a másik még masszívan a középiskola padját koptatta. Akárhogy is, mindezek tudatában ránézésre elég kicsinek tűnt a metszet a két halmaz között, valami mégis összehozta őket. Talán a kaliforniai napfény. Vagy a zene, ami az univerzális nyelv, de az ellentétek vonzása is felmerülhetett, hogy csak a legnagyobb közhelyeket említsem.

megjelenés:
2021
kiadó:
BMG
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

Bárhogy történt, a lemezanyag hallatán egyértelmű, hogy megérte együttműködni. Azt ugye nem kell magyarázni, hogy a Maidenből Dickinson mellett mindig Adrian volt a legnyitottabb és a legkevésbé ortodox gondolkodású zenész, aki anno simán megengedte magának a luxust, hogy a csúcson szálljon ki a Vasszűzből (...), majd a kultikus Silver & Gold lemezzel világossá tette, hogy megáll a maga lábán, más műfajokban, sőt, más szerepkörben is. A pár évvel ezelőtti Primal Rock Rebellion projekttel ismét új arcát ismerhettük meg, de a legfontosabb mégis az volt ezzel kapcsolatban, hogy egyértelművé tette: továbbra is van igénye a Maiden meghatározó szónikus monstrumán kívül ténykedni. Kotzent pedig nem úgy ismerjük, mint aki bármi jó elrontója lenne (a poisonos Rikki Rockett véleményét tegyük most nagyvonalúan félre...), ráadásul az őrülten sűrű szólókarrier mellett alkalomadtán azért nyitott volt a projektezésre, elég a Howe/Kotzen duóra, a Vertúra, a Forty Deuce-ra vagy a The Winery Dogsra gondolni. Eggyel több vagy kevesebb nem számít, ez is simán belefért neki.

Az azért kérdőjeles volt, hogy vajon milyen irányba mennek majd ők ketten, milyen formában fog testet ölteni az együttműködés. Arra nem tettem volna nagy tétet, hogy Kotzen hirtelen elkezd metált gitározni, sokkal valószínűbb forgatókönyvnek tűnt, hogy Smith lesz az, aki asszimilálódik. Így is történt, a közös nevező pedig a '70-es évek blues alapú rockzenéje lett, de ne valami avétos dologra tessenek gondolni: ez az anyag bőven elég friss és izgalmas ahhoz, hogy ne gondoljunk szentimentális és kínosan nosztalgikus múltidézésre, meg „elhagyott a bébim"-típusú csuklógyakorlatokra. Tagadhatatlan, hogy benne vannak azok a régi időkre reflektáló zenei parafrázisok, amik a két zenész DNS-ének nagy részét adják, mindazonáltal ez egy eltéveszthetetlenül mai anyag, már hangzása is erre predesztinálja. Ami a zene milyenségét illeti, a papírforma Kotzen dominanciáját vetítette előre, és ez be is jött, a dalok struktúráit illetően alapvetően Richie elképzelései érvényesülnek. Viszont az összhatás felszabadultabb, változatosabb, mi több, hard rockosabb képet fest, mint a számomra sokszor összemosódó Kotzen-szólóanyagok, ami valószínűleg Adrian szerzői nagyságának és szikárabb stílusának tudható be. Sarkos európai megoldásokat azért ennek ellenére se várjon senki (még a Nicko McBrain által feldobolt Solar Fire-ben sem, bár a brit ősrock azért benne van érintőlegesen), de nyilván valakinek integrálódni kellett a másik világába, és ezt inkább Smith vállalta fel. Persze ez nem jelenti azt, hogy feladta volna önmagát, ám tény, hogy inkább Kotzen hangja és jól ismert dallamvilága határozza meg a felváltva énekelt strófákat.

Adrian nem az a kiköpött szólóénekes-fajta, de ő is szépen teljesít, amit pedig ezek ketten összegitároznak, az tényleg lenyűgöző. Baromi jól kiegészíti egymást Richie bluesos, mégis modern és villogós amerikai játéka, valamint Adrian dallamos frázisokra és kövér tónusra hangsúlyt helyező, old school európai gitározása. Nagyon tetszik, hogy mennyire elegánsan és jó ízléssel vezetik elő a szólókat – sosem tolják túl a biciklit, még a 7 perc fölé kúszó, epikus You Don't Know Me-ben sem. Viszont nagyon érdekes, hogy Adrian sokkal bluesabban játszik, mint a Maidenben, tónusát tekintve pedig olykor oda konvergál, ahol Warren DeMartini hangzása található, és ez számomra különösen kedves. A lemez savát-borsát ugyanakkor a kerekre csiszolt, emlékezetes témák adják, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Egyik dal jobb, mint a másik, legyen szó az Adrian által vezetett I Wanna Stay hangulatos blues-balladájáról, a Some People funkosan lüktető perceiről, a ZZ Top-os alapokkal játszadozó Glory Roadról, a modernebb felfogású riffekkel támogatott, kiváló refrénű Runningról, a már említett You Don't Know Me-ről vagy a sejtelmesen füstös Scarsról, ami az első számú kedvencem, és Adrian úgy gitározik benne, hogy libabőrös leszek tőle.

Nem ragozom tovább, ez egy kiváló album, tele biztos kézzel megírt és kivitelezett, tökéletesen letisztult darabokkal. Kotzen-rajongóknak nem okozhat csalódást, de Adrian híveinek is ajánlott belefülelni.

 

Hozzászólások 

 
#15 coligny 2021-04-10 14:37
Idézet - frontiers:
Idézet - coligny:
Mit értesz azon, hogy nem ültél fel a honi mainstreamnek? Tényleg érdekel.

Világ életemben törekedtem arra, hogy különböző emberek vegyenek körül, ezért több rétegü társasági életem volt a virus előtt. A legtöbb egyébként igy, vagy úgy, de a zenéhez köthető. Érdekes, hogy amikor rockra terelődött a szó, akkor általában metál közeg jött elő, élén a Maidennel, Priest, AC/DC-vel, Halloween-nel, esetleg Manowarral. Vagyis inkább metálos arcok vettek körül kb mindenhol.
Középsuli alatt is kb ezek a bandák forogtak, akkor már kiegészitve a Slipknot-tal, SOAD-dal de nagyjából mindenki ugyanazt hallgatta, nekem meg ezek unalmasak, voltak, egysikuan hatottak.
Akkor talált meg az AOR a Toto-val, Journey-vel és egy olyan zenei világgal, ami úgy jó 30-40 évet lazán fel tud ölelni, kontinentális kötöttségek nélkül. Mivel rajtam kivül a kutya nem ismerte ezeket a bandákat a közvetlen környezetemben, nekem ez ilyen Mátrix érzést hozott, ami azóta is tart. De a Maiden esetében kivételt tettem, ők tényleg jók.

Minden érthető, csak azt hittem, honi mainstream alatt a médiára gondoltál. Az ízlés kérdés amúgy tök érdekes, amiket felsoroltál az elején, az én fejemben szinte popzenének számítanak, számomra a metal az extrémitást jelenti, én abban találom meg a változatosságot és az igazi undergroundot. De ez így van jól, nem kell ugyanazt szeretni mindenkinek.
Idézet
 
 
#14 frontiers 2021-04-10 06:19
Idézet - coligny:
Mit értesz azon, hogy nem ültél fel a honi mainstreamnek? Tényleg érdekel.
Idézet - frontiers:
Idézet - Simon Zoltán 2:
Idézet - frontiers:
Ha már megcimezted a Kotzen rajongókat, akkor jelentkezem és jegyezném is rögvest, hogy nekem biza ez egy teljes értékü Kotzen lemez, (vendégzenészek kel).

rögvest leszögezném, hogy amúgy up the irons, de akkor is na...

Kotzen nagyon erős egyéniség.Ez annyira igaz, hogy még az első Winery Dogs album is simán Kotzen és vendégei. A második album talán 60-20-20 % de csak talán. Smith pedig pont az a nyitottabb zenész, akinek a dalai zeszik a Maident több dimenzióssá.....hiányzott mikor nem volt ott...na de ez egy jó lemez

Én Aor, HardRock körögben mozogtam világ életemben, a klasszik metált direktbe kerültem, nem ülve fel a honi mainstream-nek.
Aztán már mai füllel talált meg a Maiden és az a fura, -hogy egyrészt tetszik-, másrészt, hogy nekem nem is a metál jut elöször eszembe róluk, ha hallom őket -bár kétségtelen, hogy némelyik riffjük jóvalta keményebb az általam korábban hallgatottaknál -, hanem azok a blues eredetü, dallamor hardrock szólók. Szerintem ők valahaol alapból hardrock banda lettek volna, csak továbbmentek -annyira nem vagyok otthon Maiden eredettörténetb en-.

Világ életemben törekedtem arra, hogy különböző emberek vegyenek körül, ezért több rétegü társasági életem volt a virus előtt. A legtöbb egyébként igy, vagy úgy, de a zenéhez köthető. Érdekes, hogy amikor rockra terelődött a szó, akkor általában metál közeg jött elő, élén a Maidennel, Priest, AC/DC-vel, Halloween-nel, esetleg Manowarral. Vagyis inkább metálos arcok vettek körül kb mindenhol.
Középsuli alatt is kb ezek a bandák forogtak, akkor már kiegészitve a Slipknot-tal, SOAD-dal de nagyjából mindenki ugyanazt hallgatta, nekem meg ezek unalmasak, voltak, egysikuan hatottak.
Akkor talált meg az AOR a Toto-val, Journey-vel és egy olyan zenei világgal, ami úgy jó 30-40 évet lazán fel tud ölelni, kontinentális kötöttségek nélkül. Mivel rajtam kivül a kutya nem ismerte ezeket a bandákat a közvetlen környezetemben, nekem ez ilyen Mátrix érzést hozott, ami azóta is tart. De a Maiden esetében kivételt tettem, ők tényleg jók.
Idézet
 
 
#13 coligny 2021-04-09 13:50
Mit értesz azon, hogy nem ültél fel a honi mainstreamnek? Tényleg érdekel.
Idézet - frontiers:
Idézet - Simon Zoltán 2:
Idézet - frontiers:
Ha már megcimezted a Kotzen rajongókat, akkor jelentkezem és jegyezném is rögvest, hogy nekem biza ez egy teljes értékü Kotzen lemez, (vendégzenészek kel).

rögvest leszögezném, hogy amúgy up the irons, de akkor is na...

Kotzen nagyon erős egyéniség.Ez annyira igaz, hogy még az első Winery Dogs album is simán Kotzen és vendégei. A második album talán 60-20-20 % de csak talán. Smith pedig pont az a nyitottabb zenész, akinek a dalai zeszik a Maident több dimenzióssá.....hiányzott mikor nem volt ott...na de ez egy jó lemez

Én Aor, HardRock körögben mozogtam világ életemben, a klasszik metált direktbe kerültem, nem ülve fel a honi mainstream-nek.
Aztán már mai füllel talált meg a Maiden és az a fura, -hogy egyrészt tetszik-, másrészt, hogy nekem nem is a metál jut elöször eszembe róluk, ha hallom őket -bár kétségtelen, hogy némelyik riffjük jóvalta keményebb az általam korábban hallgatottaknál -, hanem azok a blues eredetü, dallamor hardrock szólók. Szerintem ők valahaol alapból hardrock banda lettek volna, csak továbbmentek -annyira nem vagyok otthon Maiden eredettörténetb en-.
Idézet
 
 
#12 Lázár Ferenc 2021-04-09 13:17
Idézet - Gábor:
Idézet - Lázár Ferenc:
Idézet - Danev György:
Idézet - Simple:
Szerintem Dickinson szállt ki a csúcson.
De ami hiányzik nekem az ilyen kritikákból, ha nem egy közismert, állandó tagságú zenekarról van szó, hogy kik a közreműködők. Meg van említve, hogy egy dalban Nicko dobol, és a többiben? Lehet, hogy ez másoknak nem nagy meglepetés, de nekem igen: a legtöbben maga Richie bácsi :)


Valóban nem írtam le, hogy Kotzen áll a legtöbb hangszer mögött, mert úgy gondoltam, hogy a munkásságát ismerőknek ez nem jelenthet újdonságot, ráadásul a lemezt felvezető cikkekben többször leírtuk ezt. Nem ez az első és nem is a második olyan lemeze, amin ők kezeli szinte az összes instrumentumot, de nyilván elfogadom a kritikádat, akár szerepelhetne ez az információ is az ismertetőben. Ami a
Maident illeti, szerintem Adrian szállt ki a csúcson, a Seventh Son és az azt követő turné mindenképpen annak számít. A No Prayer és a Fear Of The Dark már lejtmenet volt minden szempontból, zeneileg, üzletileg és morálisan is.


A No Prayer és a Fear üzletileg lehet, hogy "lejtmenet" volt, de zeneileg és morálisan biztosan nem.


Én Gyurival értek egyet. Az üzleti oldalát nem ismerem ugyan (és annyira nem is izgat, de zeneileg ezek a legkevésbé jó Maiden lemezek. Nálam a Fear a totális mélypont, kb a címadó szám menti meg, még hangzásban is a legrosszabb. A sokat szidott Blaze-es lemezeket sokkal szívesebben hallgatom.


Hát akkor ez is az ízlések és rokonok esete. A No Prayer-en hallható az egyik legjobb Maiden dal, az Assassin, de a többi sem rossz. A Bring Your Daughter bohóckodásán meg átsiklok. A Fear lehetne rövidebb pár dallal, de ezen van egy másik nagyon jó, mégpedig a Afraid To Shoot Strangers. Ez is a legjobb Maiden dalok egyike. Szerintem.
Idézet
 
 
#11 Adam 2021-04-08 21:11
Sokat nem tudok hozzátenni az előttem szólókhoz, azt kivéve, hogy a dobhangzás állat a Solar Fire-ben, azonnal felismerni, mert másképp szól mint a többi dal. A Maidenben is Niko dobhangzása és játéka a legjobb. Néha lehetne technikásabb, de amúgy nagyon jók a dolgai (én amúgy csak az X-Faktort tartom jó lemeznek a Maidentől, szóval nem vagyok rajongó).. Ez a lemez meg? Én nem érzem, hogy ez nagyon más lenne mint Kotzen egyéb dolgai, de mégis hallgatható és kellemes muzsika, háttérzenének jó.
Idézet
 
 
#10 Gábor 2021-04-08 18:41
Idézet - Lázár Ferenc:
Idézet - Danev György:
Idézet - Simple:
Szerintem Dickinson szállt ki a csúcson.
De ami hiányzik nekem az ilyen kritikákból, ha nem egy közismert, állandó tagságú zenekarról van szó, hogy kik a közreműködők. Meg van említve, hogy egy dalban Nicko dobol, és a többiben? Lehet, hogy ez másoknak nem nagy meglepetés, de nekem igen: a legtöbben maga Richie bácsi :)


Valóban nem írtam le, hogy Kotzen áll a legtöbb hangszer mögött, mert úgy gondoltam, hogy a munkásságát ismerőknek ez nem jelenthet újdonságot, ráadásul a lemezt felvezető cikkekben többször leírtuk ezt. Nem ez az első és nem is a második olyan lemeze, amin ők kezeli szinte az összes instrumentumot, de nyilván elfogadom a kritikádat, akár szerepelhetne ez az információ is az ismertetőben. Ami a
Maident illeti, szerintem Adrian szállt ki a csúcson, a Seventh Son és az azt követő turné mindenképpen annak számít. A No Prayer és a Fear Of The Dark már lejtmenet volt minden szempontból, zeneileg, üzletileg és morálisan is.


A No Prayer és a Fear üzletileg lehet, hogy "lejtmenet" volt, de zeneileg és morálisan biztosan nem.


Én Gyurival értek egyet. Az üzleti oldalát nem ismerem ugyan (és annyira nem is izgat, de zeneileg ezek a legkevésbé jó Maiden lemezek. Nálam a Fear a totális mélypont, kb a címadó szám menti meg, még hangzásban is a legrosszabb. A sokat szidott Blaze-es lemezeket sokkal szívesebben hallgatom.
Idézet
 
 
#9 Bazsi 2021-04-08 17:51
Szerintem, ha két zseniális zenész egy ilyen projektre szánja el magát, azt csak így szabad megtenniük. Az utóbbi években rengeteg olyan együttműködésse l találkozhattunk , ahol kizárólag a neveknek kellett volna eladniuk a zenét. Mert a dalok közepesek vagy sokszor még annál is gyengébbek voltak. A valóban hatalmas szólók mellett itt valódi, szórakoztató, nagyszerű dalok sorakoznak. Én Adriant is érzem bennük, igaz nem azonos súllyal. Soha rosszabbat!
Idézet
 
 
#8 Cseke Feri 2021-04-08 15:25
Idézet - Martin:
Idézet - frontiers:
Idézet - Simon Zoltán 2:
Idézet - frontiers:
Ha már megcimezted a Kotzen rajongókat, akkor jelentkezem és jegyezném is rögvest, hogy nekem biza ez egy teljes értékü Kotzen lemez, (vendégzenészek kel).

rögvest leszögezném, hogy amúgy up the irons, de akkor is na...

Kotzen nagyon erős egyéniség.Ez annyira igaz, hogy még az első Winery Dogs album is simán Kotzen és vendégei. A második album talán 60-20-20 % de csak talán. Smith pedig pont az a nyitottabb zenész, akinek a dalai zeszik a Maident több dimenzióssá.....hiányzott mikor nem volt ott...na de ez egy jó lemez

Én Aor, HardRock körögben mozogtam világ életemben, a klasszik metált direktbe kerültem, nem ülve fel a honi mainstream-nek.
Aztán már mai füllel talált meg a Maiden és az a fura, -hogy egyrészt tetszik-, másrészt, hogy nekem nem is a metál jut elöször eszembe róluk, ha hallom őket -bár kétségtelen, hogy némelyik riffjük jóvalta keményebb az általam korábban hallgatottaknál -, hanem azok a blues eredetü, dallamor hardrock szólók. Szerintem ők valahaol alapból hardrock banda lettek volna, csak továbbmentek -annyira nem vagyok otthon Maiden eredettörténetb en-.


Nagyon egyetértek veled.
Én gyerekkorom óta szeretem a Maident és pont azok miatt a bluesos dallamok és riffek miatt. Szerintem részben ez is közrejátszott abban hogy nem tipikus heavy metal banda lett belőlük. Egyébként nekem vicces hogy volt idő amikor a Maiden a legkeményebb bandák közt volt, most meg ha meghallgatod a zenéjüket semmi kemény nincs benne, tök dallamos az egész az utánuk jövő metal bandákhoz képest.
Egyébként a Maiden blues-os eredete abból fakad szerintem hogy valamelyik gitáros nagyon szerette Rory Gallaghert.
(Hallgassátok csak meg Rorytól a Moonchild riffjét...tök ugyanaz mint a 2 minutes to midnight.)


Az első két Maiden is tele volt punk hatásokkal és a későbbi dalok szerkezetei is nagyrészt blues pentatonokra épültek. A Maiden sokkal inkább a szövegek miatt lett metál, a zenéjük nekem mindig is a Thin Lizzy-féle hard rockhoz állt közelebb. Ami Harris talán legnagyobb hatása is volt egyben.
Idézet
 
 
#7 Lázár Ferenc 2021-04-08 15:18
Idézet - Danev György:
Idézet - Simple:
Szerintem Dickinson szállt ki a csúcson.
De ami hiányzik nekem az ilyen kritikákból, ha nem egy közismert, állandó tagságú zenekarról van szó, hogy kik a közreműködők. Meg van említve, hogy egy dalban Nicko dobol, és a többiben? Lehet, hogy ez másoknak nem nagy meglepetés, de nekem igen: a legtöbben maga Richie bácsi :)


Valóban nem írtam le, hogy Kotzen áll a legtöbb hangszer mögött, mert úgy gondoltam, hogy a munkásságát ismerőknek ez nem jelenthet újdonságot, ráadásul a lemezt felvezető cikkekben többször leírtuk ezt. Nem ez az első és nem is a második olyan lemeze, amin ők kezeli szinte az összes instrumentumot, de nyilván elfogadom a kritikádat, akár szerepelhetne ez az információ is az ismertetőben. Ami a
Maident illeti, szerintem Adrian szállt ki a csúcson, a Seventh Son és az azt követő turné mindenképpen annak számít. A No Prayer és a Fear Of The Dark már lejtmenet volt minden szempontból, zeneileg, üzletileg és morálisan is.


A No Prayer és a Fear üzletileg lehet, hogy "lejtmenet" volt, de zeneileg és morálisan biztosan nem.
Idézet
 
 
#6 Martin 2021-04-08 14:24
Idézet - frontiers:
Idézet - Simon Zoltán 2:
Idézet - frontiers:
Ha már megcimezted a Kotzen rajongókat, akkor jelentkezem és jegyezném is rögvest, hogy nekem biza ez egy teljes értékü Kotzen lemez, (vendégzenészek kel).

rögvest leszögezném, hogy amúgy up the irons, de akkor is na...

Kotzen nagyon erős egyéniség.Ez annyira igaz, hogy még az első Winery Dogs album is simán Kotzen és vendégei. A második album talán 60-20-20 % de csak talán. Smith pedig pont az a nyitottabb zenész, akinek a dalai zeszik a Maident több dimenzióssá.....hiányzott mikor nem volt ott...na de ez egy jó lemez

Én Aor, HardRock körögben mozogtam világ életemben, a klasszik metált direktbe kerültem, nem ülve fel a honi mainstream-nek.
Aztán már mai füllel talált meg a Maiden és az a fura, -hogy egyrészt tetszik-, másrészt, hogy nekem nem is a metál jut elöször eszembe róluk, ha hallom őket -bár kétségtelen, hogy némelyik riffjük jóvalta keményebb az általam korábban hallgatottaknál -, hanem azok a blues eredetü, dallamor hardrock szólók. Szerintem ők valahaol alapból hardrock banda lettek volna, csak továbbmentek -annyira nem vagyok otthon Maiden eredettörténetb en-.


Nagyon egyetértek veled.
Én gyerekkorom óta szeretem a Maident és pont azok miatt a bluesos dallamok és riffek miatt. Szerintem részben ez is közrejátszott abban hogy nem tipikus heavy metal banda lett belőlük. Egyébként nekem vicces hogy volt idő amikor a Maiden a legkeményebb bandák közt volt, most meg ha meghallgatod a zenéjüket semmi kemény nincs benne, tök dallamos az egész az utánuk jövő metal bandákhoz képest.
Egyébként a Maiden blues-os eredete abból fakad szerintem hogy valamelyik gitáros nagyon szerette Rory Gallaghert.
(Hallgassátok csak meg Rorytól a Moonchild riffjét...tök ugyanaz mint a 2 minutes to midnight.)
Idézet
 
 
#5 frontiers 2021-04-08 13:27
Idézet - Simon Zoltán 2:
Idézet - frontiers:
Ha már megcimezted a Kotzen rajongókat, akkor jelentkezem és jegyezném is rögvest, hogy nekem biza ez egy teljes értékü Kotzen lemez, (vendégzenészek kel).

rögvest leszögezném, hogy amúgy up the irons, de akkor is na...

Kotzen nagyon erős egyéniség.Ez annyira igaz, hogy még az első Winery Dogs album is simán Kotzen és vendégei. A második album talán 60-20-20 % de csak talán. Smith pedig pont az a nyitottabb zenész, akinek a dalai zeszik a Maident több dimenzióssá.....hiányzott mikor nem volt ott...na de ez egy jó lemez

Én Aor, HardRock körögben mozogtam világ életemben, a klasszik metált direktbe kerültem, nem ülve fel a honi mainstream-nek.
Aztán már mai füllel talált meg a Maiden és az a fura, -hogy egyrészt tetszik-, másrészt, hogy nekem nem is a metál jut elöször eszembe róluk, ha hallom őket -bár kétségtelen, hogy némelyik riffjük jóvalta keményebb az általam korábban hallgatottaknál -, hanem azok a blues eredetü, dallamor hardrock szólók. Szerintem ők valahaol alapból hardrock banda lettek volna, csak továbbmentek -annyira nem vagyok otthon Maiden eredettörténetb en-.
Idézet
 
 
#4 Danev György 2021-04-08 13:05
Idézet - Simple:
Szerintem Dickinson szállt ki a csúcson.
De ami hiányzik nekem az ilyen kritikákból, ha nem egy közismert, állandó tagságú zenekarról van szó, hogy kik a közreműködők. Meg van említve, hogy egy dalban Nicko dobol, és a többiben? Lehet, hogy ez másoknak nem nagy meglepetés, de nekem igen: a legtöbben maga Richie bácsi :)


Valóban nem írtam le, hogy Kotzen áll a legtöbb hangszer mögött, mert úgy gondoltam, hogy a munkásságát ismerőknek ez nem jelenthet újdonságot, ráadásul a lemezt felvezető cikkekben többször leírtuk ezt. Nem ez az első és nem is a második olyan lemeze, amin ők kezeli szinte az összes instrumentumot, de nyilván elfogadom a kritikádat, akár szerepelhetne ez az információ is az ismertetőben. Ami a
Maident illeti, szerintem Adrian szállt ki a csúcson, a Seventh Son és az azt követő turné mindenképpen annak számít. A No Prayer és a Fear Of The Dark már lejtmenet volt minden szempontból, zeneileg, üzletileg és morálisan is.
Idézet
 
 
#3 Simon Zoltán 2 2021-04-08 11:51
Idézet - frontiers:
Ha már megcimezted a Kotzen rajongókat, akkor jelentkezem és jegyezném is rögvest, hogy nekem biza ez egy teljes értékü Kotzen lemez, (vendégzenészek kel).

rögvest leszögezném, hogy amúgy up the irons, de akkor is na...

Kotzen nagyon erős egyéniség.Ez annyira igaz, hogy még az első Winery Dogs album is simán Kotzen és vendégei. A második album talán 60-20-20 % de csak talán. Smith pedig pont az a nyitottabb zenész, akinek a dalai zeszik a Maident több dimenzióssá.....hiányzott mikor nem volt ott...na de ez egy jó lemez
Idézet
 
 
#2 Simple 2021-04-08 11:50
Szerintem Dickinson szállt ki a csúcson.
De ami hiányzik nekem az ilyen kritikákból, ha nem egy közismert, állandó tagságú zenekarról van szó, hogy kik a közreműködők. Meg van említve, hogy egy dalban Nicko dobol, és a többiben? Lehet, hogy ez másoknak nem nagy meglepetés, de nekem igen: a legtöbben maga Richie bácsi :)
Idézet
 
 
#1 frontiers 2021-04-08 06:24
Ha már megcimezted a Kotzen rajongókat, akkor jelentkezem és jegyezném is rögvest, hogy nekem biza ez egy teljes értékü Kotzen lemez, (vendégzenészek kel).

rögvest leszögezném, hogy amúgy up the irons, de akkor is na...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.