Shock!

november 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Slipknot: All Hope Is Gone

Nem kétséges, hogy a mai, totálisan felborult zenei világban, amikor tonnaszám ömlenek a zenekarok, lemezek minden sarokból, nagyon is egészséges dolog, ha egy csapat pár évet vár két album között. A Slipknot egészen pontosan négy éve jelentette meg a Vol. 3-t, amely tagadhatatlanul mestermű a saját műfajában.

megjelenés:
2008
kiadó:
Roadrunner
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 83 Szavazat )

A felfokozott élettempó természetesen a tagok közti feszültséget is megnövelte, jobbnak látták, ha szünetelnek kicsit, addig Corey Taylor és James Root újra Stone Sourozhatott egy ideig. Hihetetlenül jót is tett ez a szünet az iowai srácoknak, így a 2008-as Slipknot korong csont nélkül az év lemezei közé kerül.

A harapós, deathes riffek sokkal jobban kigömbölyödnek, mint eddig bármikor, mindamellett a refrénekben nem lehet nem észrevenni, hogy Coreynak a Stone Sour mennyire az élete része. Igen, tény, hogy nem egy énekdallam simán helyet kaphatna akár egy következő lemezes SS nótában is, mindamellett itt sem idegen ez a dallamvilág, sőt. Totálisan elcsépelt, de szintet léptek ezzel (is). A cd legfogósabb, legpuritánabb nótája a Psychosocial, a lüktető pofonegyszerűség magával ragad pillanatok alatt, csupán a refrén résznél lanyhul a feszes fegyelem. Egyértelműen koncertfavorit lesz a jövőben. A Dead Memories ragadós-szomorú refrénjével szintén elsőre üt, noha az old-school Slipknot rajongók simán le fogják nyálasozni, pedig kifogástalan nóta.

Néhány súlyosabb téma (pl. Vendetta, This Cold Black) mellé régisulis Slipknot dalok is (pl. Butcher's Hook, Wherein Lies Continue) felfértek a korongra, gyakorlatilag elmondható, hogy minden korszakukba belenyúltak és átformálták az eddigi ötleteiket a mostani arculatukra. Mindezek mellett gitárszólók tekintetében jóval bátrabbak most, mind bármikor, és tulajdonképpen szinte érthetetlen, korábban miért nem "tekert" többet a Jim Root és Mick Thomson, hiszen egyértelműen kiderül, hogy baromi jó gitárosok. Mindamellett vélhetően ők is élvezik, hogy szabadabban zenélhetnek.

A pszichedelikusabb, tripes vonalat a Gehenna viseli, amelynek refrénjében Corey Avenged Sevenfoldos (vagy akár Muse-osnak is mondható) kissé pikánsan rózsaszín árnyalatú felfelé hajlítását elsőre talán nehéz befogadni, ám a teljes dal ismeretében tökéletesen ott a helye ennek is. Gonosz kis nóta ez, remek szöveggel. Apropó, szövegek, mindig, most is érdemes átböngészni őket, Corey Taylor kiváló szövegírói vénájával úgy tudja megfogalmazni a hétköznapi dolgokat, és a világról alkotott véleményét, hogy korántsem válik ettől megmondóemberré. Csak emberré. Líraiakban is kapunk ismét óriási nótát, a Snuff abszolút könnyfakasztó, mégsem giccses darab, de hát ilyenekhez kell néhány pofont kapni az élettől. Utána érkezik óriási kontraszttal a címadó All Hope Is Gone egy igazi energiabomba, ökölrázós, terpeszben headbangelős fajta.

A digipackos verzióra felkerült három bónuszdal is: a Child Of Burning Time gyakorlatilag kb. a lemez egyik legjobbja, óriási a felépítése, gyönyörűen kinyílik a refrénnél, majd a Vermilion Pt. 2. átmixelt változata kápráztat el, és a szintén lírikus Til We Die zárja a cd-t. A dvd-n egy 35 perces filmet tekinthetünk meg, Shawn Crahan rendezésében, aki még mindig azt képzeli magáról, hogy ehhez is van tehetsége, pedig véleményem szerint nem élvezhető mindez. Pár jópofa felvételtől eltekintve gyakorlatilag tényleg csak az überfanoknak érdemes végigülni.

A borító, booklet, csomagolás pazar - már megint, valahogy a Slipknot mögött álló gépezet mindig hozzá tud adni egy kis pluszt a zenéhez mindezzel, és a mai letöltés-centrikus világban ez tényleg arra ösztönzi a rajongót, hogy igenis vegyük meg és tegyük a polcra. Ugyan azt a varázsát már elveszítette a dolog, hogy a bookletben böngésszük a szövegeket - ember nincs aki a kényelmes net helyett a bolhányi kézírás-szerű karaktereket bogarászná. Furcsamód már a zenekartagok neveit (vagy számozását) sem lehet megtalálni az egyébként igencsak vaskos füzetkében, ellenben zseniális fotókban lehet gyönyörködni.

Ha valakit még mindig az tántorít el, hogy "de hát idétlen maszkokat viselnek", gondoljon csak arra, hogy a KISS annak idején még idétlenebb, mai szemmel vásári gyerekarcfestés-jellegű maszkokat hordott, és mégis egy világ hódolt nekik. Ez is csak egy plusz ahhoz, ami a lényeg; és a lényeg minden esetben a zene, semmi más.

Összegezve nem jobb, nem rosszabb az All Hope Is Gone, mint a Vol 3. volt, csak... csak más. A Vol 3. sokkal tömbszerűbb volt, az új lemez pedig jóval szerteágazóbb, színesebb, mindamellett, hogy a kütyüzés kevésbé szúrja ki a hallgató fülét és a két perkást sem túl sok helyen tolták az előtérbe – igaz, ők hárman mindig inkább élőben érvényesültek. Az pedig nem kérdés, hogy az ember egy ideig azt üvölti csendben magában, hogy all hope is gone, all hope is gone...

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 pelu 2016-12-06 13:57
Már csak a Psychosocial miatt is érdemes meghallgatni! Übernagy nóta!

Egyébként tényleg úgy tűnik, h kicsit elfogytak erre a lemezre, és olyan, mintha néhol Stone Sourral töltötték volna fel az egészet. Viszont egész jó ez a keverék is, de megértem azt is, ha a Slipknot-fanok belekötnek. :)
Idézet
 
 
-16 #1 cápaidomár 2014-10-25 01:32
Nahát, senki?! Ez meglepett.

Separa, akkor én most ide is beírom totális értetlenkedésem . Egyszerűen elképzelésem sincs, hogy mit esztek ezen az izzadságszagú, az ötlettelenséget és a fogyó kreativitást jól leplező áthidaló megoldásokkal teli, szerintem cseppet sem slipknotos izé.. valamit...? Hogy kaphat ez a Vol3-vel egyenértékű pontozást? Mire?
Az énekre? Nekem senki se mondja, hogy nem csökken a színvonal. Vagy a dobtémák. Pedig már a vol3 se szerettem, de arról elismerem, hogy egy jó lemez csak nem a világom. De ez? Ez egyszerűen túlértékelés. A nevet pontozzák egy idő után. Mindig a nevet.

Na, dobáljátok a mínuszt, ha erre jártok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.