Shock!

március 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Silver Lake by Esa Holopainen: Silver Lake

silverlake_cAz elmúlt bő egy év értelemszerűen sok zenekarból/zenészből hozott ki olyan dolgokat, amelyeket biztos, hogy nem terveztek előre táblázatba szedve, a sokéves menetrendbe illesztve. Mindeközben szegényebbek lettünk megszámlálhatatlan koncerttel és ehhez kapcsolódó élménnyel, cserébe gazdagodtunk néhány EP-vel, karanténkoncerttel, szólólemezzel. Persze a mérleg nyelve így is elég csálén áll, de a művészi önkifejezés legalább valamelyest szabadabban burjánzik mostanában. Esa Holopainen, az Amorphis egyik zenei agya is épp ráért, és összerakta szólólemezét, amihez egyébként évek óta gyűjtögette a dalokat. Némi töprengés és teljesen jogos önkritika után úgy döntött, hogy nem ő fog énekelni rajta, ezért minden dalhoz más-más vendéget hívott. Ennek megfelelően a Silver Lake egyaránt hív eklektikus és a szerző sajátos zenei világa miatt valamennyire mégis egységes zenei világba.

megjelenés:
2021
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 19 Szavazat )

Holopainen elmondása szerint a '80-as éveket is megidézi a helyenként melankolikus és popos jellegű lemez, amivel nem nagyon tudok vitatkozni, mert akad itt minden a felsoroltakból, noha a '80-as évekről nekem nem ez a bánatos északi hangulat jutna elsősorban az eszembe. A nyitó címadó dal tagadhatatlanul amorphisos finnes, szívbemarkoló, drámai, lírai instrumentális darab. Hangulatos, de indokolatlannak érzem első dalként elsütni, jobban mutatott volna a legvégén. Jonas Renkse rögtön két dalban is vendégénekel, a lemez elején a Sentimentben és a végén az Apprentice című számban – persze mindkét szerzeményt erősen körüllengi a bánatos Katatonia-hangulat, főleg utóbbit.

Két vendégvokalista nevére kellett rágugliznom, az egyik a ráspolyos, idős hangú Håkan Hemlin, aki a Nordmand nevű svéd zenekar énekese volt, ami a '90-es években volt ismert arrafelé, aztán Hemlin drogfogyasztási szokásai miatt széthullott. Valószínűleg kultikus arc, és az északi országok zenerajongóinak lábadt a szeme könnybe ettől a vendégeskedéstől a furcsán fülbetapadó, de kicsit mégis idegesítő Stormban. A másik név Vesa-Matti Loirié: finn zenész, humorista, színész, a melankolikus dalban (Alkusointu – azaz kezdőbetűk a dal címe) csak szövegmond a dalban, méghozzá finnül, de bizonyára ő is helyi kultikus forma lehet, talán a helyi Koós János/Bajor Imre, ki tudja. Einar Solberg felkapott figura lett mostanában – megérdemelten –, persze az ő dala a legéjtízesebb, már megint az a-ha jut eszembe róla, a dal pedig gitárok nélkül tán még jobb lenne. Ha bírod a hangját, tetszeni fog, ha nem, akkor lépteted majd.

Furamód Tomi Joutsen is vendégszerepel a lemezen, az In Her Solitude-ban, hörög és énekel, de valahogy nekem nem áll össze a szám, amiben próbál nem amorphisos lenni, csak hát azért ezt nehéz ilyen háttérrel. Björn „Speed" Strid is szinte minden utcasarkon ott kukucskál már, a Promising Sunban megmutat magából egy szeletet errefelé is, amiben a szokásos ragadós, popos refrént hozza. Nem tudom, hogy miatta-e, de számomra ez a legrokonszenvesebb darab a lemezről, de még ettől sem dobtam hátast, ha értitek, mire gondolok. Ugyanezt lehetne elmondani a holland kisasszonyra, Anneke van Giersbergenre, ő is szinte mindenhol megfordul, ahol van lehetősége, és miért is ne tenné. Itt is tök jó, mint mindenhol, kár, hogy a dal körülötte sajnos semmilyen. (Érik egy Strid - Giersbergen duett, nem?)

Sokat vártam ettől a lemeztől, de számomra úgy összességében meglehetősen nagy csalódás lett a vége. Néhány részlet rokonszenves, de nem áll össze a kép. Középutas dalok, bántón műanyag dobsound, hiába a sok vendég, valahogy nem akaródzik újra és újra meghallgatnom, nincs meg az a hűha érzés, amire ilyen nevek miatt számítanál. Kihagyott ziccer, de talán a főhősnek most pont erre volt szüksége, és jól érzi magát, hogy elkészítette. Nincs ezzel igazából nagy baj, csak sokat ne várj a daloktól, mert nem fognak libabőrt okozni. Nekem ráadásul valahogy az az érzésem, hogy ezt még jóra sem fogom hallgatni.

 

Hozzászólások 

 
-1 #3 Gábor Szabó 2021-06-20 08:25
Szeretem az Amorphist, de az utóbbi időkben nagyon nem találták meg az útjukat, változnak az idők ahogy ők is. Esa Holopainen csinált egy olyan lemezt ahol meghívott előadókkal adta elő ötleteit, ami önmagában nem lenne baj, a baj ott kezdődik, hogy nagyon B kategóriás nóták sikeredtek. Számomra egyetlen egy dal ami eltalálta az irányt, ami szerintem simán felfért volna az utolsó Amorphis lemezre ez pedig az In Her Solitude. Valószínű hogy ez a lemez is megy a levesben. Igazán kár érte.
Idézet
 
 
-1 #2 P.R. 2021-06-14 18:35
Imádom az Amorphist, ezért nagy reményekkel vártam az albumot. Lehet, hogy pont ez volt a baj. Persze egy szólólemez ne legyen ugyanolyan mint az anyabanda albumai, de ez akkor is nagyon gyenge lett.
Sajnos nem hinném hogy még egyszer meg fogom hallgatni.
Idézet
 
 
-1 #1 CChutney 2021-06-14 05:02
Tök szomorú vagyok, de egyet kell értenem. A Storm nekem mondjuk tetszik, de azt nem gondoltam volna, hogy kb. az lesz a legerősebb dal a lemezen.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.