Shock!

augusztus 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ruin Of Romantics: Velvet Dawn

ruinofromantics_cSoha az életben nem hallottam volna erről a zenekarról, ha James Kent, azaz Perturbator nem teszi ki pár hónappal ezelőtt közösségi felületeire a Bleeding In The Fields klipjét, mondván, van neki a szólóprojekt mellett egy ilyen csapata is. Mondanom sem kell, egyből kíváncsi lettem, miben utazik hagyományos zenekari keretek között a synthwave irányzat egyik apostola, aztán gyakorlatilag elsőre padlóztam is a méltóságteljesen hömpölygő húzású, tonnás torzgitárok nélkül is baromi súlyos, hihetetlenül hangulatos daltól. Meg utána a Laura Branigan által híressé tett Self Control zseniális feldolgozásától is: ősszel előfordult, hogy kis túlzással napokig loopban szólt nálam ez a két dal. Aztán nem sokkal később megérkezett a teljes nagylemez is, amely szintén beváltotta a hozzá fűzött reményeimet.

megjelenés:
2021
kiadó:
Music Of The Void
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Ha velem ellentétben epét hánysz a synthwave/darkwave/coldwave/outrun/akármi vonaltól, és esetleg máris nyomnád jobbra fent azt a kis X-et, még ne tedd: a Ruin Of Romantics más mezsgyét tapos. Kent eleve csak az egyik tag itt Vince Mercier énekes/basszer (ex-Mass Hysteria), Mehdi Thepegnier dobos/gitáros (Hangman's Chair) és Françis Caste gitáros (Dysfunctional By Choice) mellett, a stílus pedig klasszikus dark/goth/ambient rock. Ha neveket kell mondanom, a Fields Of The Nephilim és a Bohren und der Club Of Gore elég gyorsan beugrott, de inkább csak hangulati párhuzamként, viszonyítási pontként, mert a csapatnak a hatásokkal együtt is meglehetősen markáns saját atmoszférája van. A végeredmény egy kimondottan dalközpontú, lehúzó, mégis szép hangulatával durván a hallgatóra telepedő album.

A Ruin Of Romanticsben tényleg az említett masszív hangzáskép az első, ami feltűnik: szabályos gyomrossal ér fel, mennyire monumentálisan, megkerülhetetlenül tornyosul az ember fölé a zene Mercier pulzáló basszusával, Kent nagyon finom ízléssel adagolt, mindenütt ott lévő, jellegzetes terminátorszintijeivel és Caste cseppfolyós, csilingelő-pattanó gitárhangjaival. Már önmagában ez a megszólalás is baromira tiszteletet parancsoló, nem lehet szó nélkül elmenni mellette, de hosszabb távon nem érne sokat, ha nem töltenék ki megfelelő tartalommal. Viszont a 47 percben felcsendülő kilenc dal túlzás nélkül állati erős, még azzal együtt is, hogy egyvégtében azért nem mindig fűlik a foga az embernek ehhez a tömény, mindent elborító, éjfekete melankóliához. Ha azonban épp telibe kap, elképesztően jól tud esni, pláne, hogy egyébként nem nevezném a muzsikát kimondottan depressziósnak, szuicidnak meg aztán végképp nem. Az említett Bleeding In The Fieldsben például a sound után, másodjára éppen az fogott meg, micsoda katartikus, megtisztító erő rejlik benne. (Meg hogy micsoda tízpontos refrénje van, nyilván.)

A hétperces From Above nyitás hömpölygő borulata helyből megadja az alaphangulatot, hogy aztán egyre jobban berántsanak az olyan dalokkal, mint a new wave-es lüktetéseket gigászi belassulásokkal váltogató, briliáns 7AM, a szívszaggató We Dead Hearts, a Bleedinghez hasonlóan korábbról már szintén ismert, elvágyódós-romantikus Blue Sick és az álomszerű, repülős-lebegős Helena párosa, netán a záró Long Cigarette. És nem túlzok, némi ólomujjú riffeléssel tovább vastagítva ezek némelyike akár még a Type O Negative repertoárjában sem mutatott volna rosszul. Sem az érzésvilág, sem a megközelítés nem áll olyan messze a néhai New York-iaktól.

A tökéletes Self Control feldolgozás mellőzését nem igazán tudom mire vélni, de ezt leszámítva nehezen tudnék fogást találni a Velvet Dawnon. Kissé sajnálom, hogy csupán mellékprojektről, bevallottan alacsony hőfokon üzemelő zenekarról beszélünk, mert a Ruin Of Romantics rengeteg embernek bejöhetne, ha megkapná a megfelelő reflektorfényt. Ha vonzódsz a fentebb említett nevek bármelyikéhez, szerintem tegyél velük egy próbát – nálam a 2021-es év egyik nagy kedvence ez az album.

 

Hozzászólások 

 
-2 #7 smca 2022-01-12 09:35
nagyon jó lemez, nekem is Type O, Lycia, és Cure:Disintegra tion.
Idézet
 
 
-2 #6 JR 2022-01-10 11:10
Én is köszönöm a tippet, szuper lemez.
Idézet
 
 
-2 #5 nsz 2022-01-10 10:25
Frankó lemez, köszi a tippet!
Némi Ulver illatot is érzek.
Idézet
 
 
-2 #4 ezrrl 2022-01-09 16:33
Keresem az állam!

Az említett párhuzamokon kívül,eszembe jutott még a Szárnyas fejvadász világa...a Katatonia klasszikus lemezei(Dotds,B MD)...Terminátor,és igen a Type O Negative.

Köszönöm Ádám,zseniális élménnyel gazdagodtam.
Idézet
 
 
-2 #3 janomano 2022-01-09 15:41
A Lycia regi lemezei meg emlithetöek mint hatas, ha ez egyaltalan szamit valamit. Prima album,tenyleg az ev egyik legjobbja.
Idézet
 
 
-2 #2 Equinox 2022-01-09 13:54
Na ez nagy meglepetés lehet. Synthwave-et élvezem élőben vagy háttérben, de aktívan nem hallgatom, a közeljövőben nem is tervezem (max, ha belopakodik AOR lemezekre), de ez a Fields meets Bohren felvezetés nagyon érdekes hangulatot ígér.
Idézet
 
 
-2 #1 sbxslade 2022-01-09 10:17
uh koszi, hogy szoltatok errol, nekem teljesen kimaradt valamiert, pedig folyamatosan kovetem a dolgait!

JK-nek van meg egy vonatkozo side projectje 2015-bol, amirol viszont nem szokas tudni, mert mindenhol aprobetus reszben emlitik csak. gyakorlatilag black metal.

L'enfant de la forêt - ABRAXAS

YT-on az egesz album fent van, feltolto: JCarpenter :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.