Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Royal Republic: Club Majesty

royalrepublic_cBevallom őszintén, hogy a 2007-ben alakult, svéd Royal Republicot eddig még soha nem voltam képes komolyan venni. Elkönyveltem őket befutott, agyonhájpolt divatbandának, akik amellett, hogy képesek megtölteni az észak- és nyugat európai fesztiválokat az új generációból kikerülő lelkes rajongókkal, még alkalmazkodnak is az éppen aktuális trendekhez. Kevés kivétellel az ilyesmi eleve nem tűntet fel jó színben senkit nálam, ezért előítéleteimnek „köszönhetően" nem is próbálkoztam soha a zenéjükkel. Aztán végül a szerkesztőség tagjainak ítélőképességeibe vetett tudatalatti bizalmam, és az ebből kipattant kíváncsiság végül győzedelmeskedett a közömbösség felett. S milyen jó, hogy így alakult, hiszen azóta a Club Majesty gyakorlatilag kirobbanthatatlan a médialejátszóimból.

Persze nem árt leszögezni, hogy nagyon megosztó zenét játszó csapatról van szó. A súlyosabb muzsikákon nevelkedett, hardkór réteg valószínűleg enyhe hányinger kíséretében hajítaná ki az ablakon a csapat hangzóanyagát első ismerkedéskor, de általánosságban véve a rock- és metalzenéken szocializálódott embereknek is nehéz dolguk van a svédekkel, ugyanis esetükben rockzenéről csupán érintőlegesen beszélhetünk. Az itt látható és hallható napközis teadélutánt ugyanis leginkább a '70-es évek végén virágkorát élő diszkó, funk és soul műfajok pecsétjével illene megbélyegeznünk, ami azért nem kifejezetten mutat jól egy szigorú tekintetű Kerry King-fotóval feldíszített portálon. Aki viszont ezt képes tolerálni, és korának köszönhetően akaratlanul is volt valami köze az egykori szivárványos, diszkógömbös korszakhoz, az most a lehető legjobb helyen jár.

megjelenés:
2019
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )

Legjobb viszonyítási alapnak persze az ugyancsak svéd, szintén szerkesztőségi kedvenc (egyesek szerint diszkóba oltott borzalom) The Night Flight Orchestrát tudom felhozni, mindössze annyi különbséggel, hogy utóbbi csapatban a nyilvánvaló Toto- és Survivor-hatások mellett egy fokkal vastagabban van jelen az elektromos gitár. A magas színvonal, a dalok minősége és úgy általában véve a produkció ugyanakkor egy szikrányival sem marad el Björn Stridék munkássága mögött, akikkel ráadásul még egy időben is indították útjára e különböző, de valahol mégis nagyon hasonló vállalkozást. Hangzás tekintetében persze az NFO egy cseppet organikusabb, zsigeribb, s talán emiatt szerethetőbb is, mint a Club Majesty tükörfényesre polírozott dalai, azonban e tulajdonság valójában szinte semmit nem von le a szerzemények értékéből. Azok ugyanis egytől egyig zseniálisak. Hannes Irengard ezredmilliméteres pontossággal beillesztett, többnyire tiszta hangszínen megszólaló ritmusgitár-alapjai, illetve a még ezeknél is valótlanabbul helyére passzintott vokális megoldások persze néha már súrolják a lehetetlenség határát, ámde valahogy ebben a közegben mégis működnek, gyorsan belekapaszkodnak a lelkedbe, és ami a lényeg: szórakoztatnak. Ez persze nagyban köszönhető a frontember Adam Grahn szuggesztív előadásmódjának és kellemes orgánumának is.

Mivel az előzményeket még nem nagyon ismertem, viszonyítási alapok nélkül csavarodtak körém a nóták szinte már az első pillanatokban is. És persze mi mással is kezdődhetne ez az egész őrület, mint az anyag legidiótább momentumával, a Táncoló Tűzoltó dalával (Fireman & Dancer), ami úgy vicckategória, hogy közben óriási nóta is egyben. Nem mindenkinek van ehhez gyomra, ez tény, de még ettől függetlenül is érdemes lecsekkolni az ehhez készített agyatlan klipet is, amelyben teljes mértékben visszahozták a '80-as évek elejének hangulatát, a szmokingban bohóckodó bandatagok mozgáskultúrájára pedig nem is nagyon találok jelzőt. Legfőképpen a pár másodperces snittekben bevágott Per Andreasson dobosra érdemes külön figyelmet fordítani!

A folytatásban hallható lüktető Can't Fight The Disco és Boomerang sem a Katatonia melankóliájával rokonítható elsősorban, sokkal inkább az RnB-ben erős egykori Hot Chocolate és Kool & The Gang a kiindulási alap. Aztán az Under Coverrel meg is érkezik az igazi bugi: innen már tényleg csak John Travolta pörgő lábai, a villogó színes lámpák és a Bee Gees hiányzik, ráadásul a refrén is hatalmas. S ha ez így még mindig nem tűnik túl meggyőzőnek, az erotikától fűtött, verejtékben úszó Like A Lover már tutira felolvasztja a legtartózkodóbb prűdségben szenvedőket is. Amikor meghallom, mindig egy blúzt gombolok le valakiről a nóta belassított, gyönyöröket késleltető ritmusában – persze csak gondolatban ugye... Szegény Prince elementáris erejű, feltörő sikolya azért nagyon meggyőző lenne egy ilyen dal végére, amelyet akár ő is komponálhatott volna, annyira egyértelműek a stílusjegyek.

A fúvósokkal is színesített Blunt Force Trauma és a „Muse szteroidokon"-típusú Fortune Favors némileg ki is lóg a sorból, azonban a Flower Power Madness ismét komoly Boogie Nights-atmoszférát hordoz, és úgy hajít vissza a '70-es évek végére, hogy szobor legyen a talpán, aki ezt bírja megmozdulás nélkül. A majdnem technósított Stop Movin' miatt viszont jár a fekete pont. Ez már egy kicsit nekem is sok. Azonban az ezt követő, bajuszt, verejtékes mellszőrzetet és szőrmeinget reklámozó (lásd klip) Anna-Leigh-vel ismét helyére billen a mérleg. De talán jobb szó lenne az, hogy csattan, ugyanis nem kérdéses, hogy már most az év egyik legkiemelkedőbb daláról beszélhetünk, legalábbis ebben a műfajban. Nem is tudom, hogy mikor és kitől hallottam ekkora slágert utoljára. Talán az ABBÁ-tól. Ez után az elmarháskodott Bulldoggal már nem is nagyon lehet mit kezdeni, de ez így van rendjén.

A lényeg persze az, hogy – annak ellenére, hogy a háttérben komoly munka folyt – mégsem kell ezt az egész műsort komolyan venni, hiszen tulajdonképpen egy hatalmas fricskáról, a pofátlanul laza életigenlésről és a ma már trendivé váló retrózás tudatos meglovagolásáról van szó. Ezt vagy tudod szeretni és élvezni, vagy pedig besokallsz tőle, és meghívod a rókát is a buliba. Üdv a fenséges klubban!

A Royal Republic december 5-én Budapesten, az A38 Hajón koncertezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#6 Nagy Andor 2019-07-14 18:46
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - bogar:
Az ismertető felkeltette a figyelmem, de a Franz Ferdinand párhuzam már el is tántorított. :-)


Keress rá youtube-on pár dalra, aztán dönts.


A jó ízlés nevében könyörgök Neked, bogar, ne tedd!
Idézet
 
 
#5 Valentin Szilvia 2019-07-14 12:36
Idézet - bogar:
Az ismertető felkeltette a figyelmem, de a Franz Ferdinand párhuzam már el is tántorított. :-)


Keress rá youtube-on pár dalra, aztán dönts. A FF-tól én rosszul vagyok, a RR azonnal megvett magának, az összes előző lemezt is beszereztem már. Már a jegyet is megvettem a koncertre. :)
Idézet
 
 
#4 bogar 2019-07-14 12:34
Az ismertető felkeltette a figyelmem, de a Franz Ferdinand párhuzam már el is tántorított. :-)
Idézet
 
 
#3 Bertli Zoli 2019-07-14 09:02
You rock harder, we shine brighter
You go faster, we go high...
Idézet
 
 
#2 River I 2019-07-13 15:42
Na jó,a klón túlzás,de pár dal simán elfért volna valamelyik korai Ff albumon.
Idézet
 
 
#1 River I 2019-07-13 15:35
Franz Ferdinand-klónok. Amúgy nem rossz zene.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.