Shock!

október 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Red Fang: Arrows

redfang_cÖt év telt el a legutóbbi Red Fang-lemez óta, több mint korábban bármikor, és nyilván a portlandi négyes sem igazán így tervezte a dolgokat, de hát mégis, ki a fene látta előre, hogy mi vár ránk 2020/21-ben, és még ki tudja, meddig. Bryan Gilesék is készen voltak már az Arrows felvételi munkálataival 2019 végére, majd tavaly februárban már éppen be akarták jelenteni, hogy akkor itten van az ötödik stúdiólemez, mikor messze keleten valaki beleharapott egy fertőzött denevérbe, vagy éppen tobzoskába, de lehet, hogy csak résnyire nyitva hagyta a titkos laboratórium kapuját, majd földhöz vágva néhány ampullát, jó szelet kívánt a vírusnak, a világ pedig bezárkózott. Most viszont végre enyhülni látszik a helyzet, így hát a Red Fang nyilai is messzire szállhatnak. Még ha az eddigieknél sokkal messzebbre nem is.

megjelenés:
2021
kiadó:
Relapse
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Az Arrows ugyanis olyasmi, mintha egybegyúrnánk az első két Red Fang-lemezt (a másodikból azért kicsit többet tennénk bele), elfelejtve a legutóbbi két anyag olykor-olykor kicsit „kísérletezősebb" világát, és mindezt egy kimondottan fésületlen, retrós hangzásképbe csomagolnánk. Az Arrows ezáltal a csapat talán legzajosabb és leginkább nyers albuma lett, ha nem is mindvégig, de a durvábbra vett dalokban jól érezhetően. Aaron Beamék több interjúban is elmondták, hogy ezúttal szándékosan kacsingattak vissza az általuk aranykornak tekintett kilencvenes évek hangzására, ráadásul a felvételek során olyan trükköket is bevetettek, mint hogy John Shermant és dobfelszerelését egy töküres úszómedencében helyezték el, és ettől lett a doboknak olyan kongó hangzása. Aztán ez persze vagy igaz, vagy sem, de az tuti, hogy még sosem szóltak olyan punkos dühvel és zsigeri energiával, mint az olyan darabokban, mint a My Disaster, a Rabbits In Hives, vagy épp a Dr. Owl.

Egyébiránt pedig a lemez jelentős része olyan, mintha a Red Fang a pandémia időszakának nagy részét azzal töltötte volna, hogy magáévá tegye a Melvins életművét. A nyitány kettőse (Take It Back – Unreal Estate) hamisítatlan King Buzzo témákat jelenít meg, de a melvinek később is rendre felütik rút fejüket az olyan tételekben, mint a szutykos Two High, vagy a rendkívül kiábrándult Days Collide (ami az anyag egyik csúcspontja), még ha ezt nyilván nem is negatívumként hozom fel. Persze itt vannak a már-már hamisítatlan Red Fang témákat alkalmazó dalok is: a keményebb vonalról a pattogós Anodyne, a dallamosabbról meg a csapat legnagyobb slágerének tekinthető Wires kistestvérét jelentő Arrows (amire a nyíltan saját maguktól nyúló klip csak rátesz egy lapáttal), vagy a függőségekről valló Why, aminél jobb dallamokat Aaron mindezidáig még nem nagyon énekelt korongra. (Ennek a klipje is megér egy zárójelet azért, az állatjelmezekbe bújt zenészekkel, akiket egy lecsúszott, parmezánfüggő kardfogú tigris vezet, vagy valami ilyesmi.)

Kellemes meglepetés, hogy a Red Fang úgy megy előre, hogy közben kettőt hátra lép, és a magam részéről ezt a koszosabb hangzást is simán tudom szeretni, de az igazság az, hogy ennél magasabb pontszámot azért mégsem kaphatnak a kimondottan ocsmány borítóba csomagolt lemezre, mert a rövidebb tételeknél egyszerűen túl sokszor érzem az időhúzást. Élőben persze ezekkel is ugyanúgy hengerelni fognak, mint a többivel, ha egyszer újra elvetődnek majd felénk. Bár ott tartanánk már!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.