Shock!

Nem hiszem el, ván for óll, jaj de béna, micsinájjak, előítéletekkel vagyok kénytelen leülni hallgatni az új Ravent. Ez most megint egy újjáalakulás vagy mi? Nagyon olyan szaga van, aztán ki tudja, lehet évi egy sorlemez rendben megvan. Kedvemet a borító sem hozza meg, kábé két perces munka, szégyen tényleg ilyen rosszat csinálni, bár lehet ez már maga a művészet.

Vigasztatljon a lendületes - de húsba azért nem maró - zene, olyan - tudod - szélesen, látványosan doboló emberrel, virgás gitárosokkal, akik úgy csinálnak, mintha az eget is lejátszanák, pedig nem, csak hangzatos riffeket és fogásokat mutatnak be. Énekelőember karcos, jó torkú, illik a zenéhez, pedig néha visít is, megbocsájtható. Talán túlságosan is előtérbe tolták a keverésnél, második számnál már kifejezetten zavaró, itt nyüszög, zenét alig hallani mögötte, kár. Pedig elkap a rock'n roll hangulat, előttem lebeg egy régi rockklub képe, homályos, füstös, tele lóhajúakkal, vbk a kézben, a szemek már opálosak és mégis, az együvé tartozás ott figyel, hát igen, ez nem 2000, az biztos.

Valahová a 80-as évekbeli Los Angelesbe helyezném a Raven új lemezét, persze ez hülyeség, mert időgép ugye nincs, ami kár, mert akkor talán nagyobb sikerük lenne, mint most. Hallgasd hangosan, ha szereted az ilyet, lengesd hozzá a sörényed, a léggitárt kötelező pengetni, de legalábbis úgy tenni, mintha. Hiába, nincs mit tenni, a One For All az összes ideológiájával együtt ma már poros, és leporolva sem vágott gyomorszájon.