Shock!

május 24.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Possessed: Revelations Of Oblivion

possessed_cA San Franciscó-i Possessed jelentőségét és történetét most inkább nem kezdem el elemezgetni, a csapat két régi nagylemeze, az 1985-ös Seven Churches és az 1986-os Beyond The Gates ugyanis teljesen egyértelműen a Klasszikushockba kívánkozik. (Tulajdonképpen a legkellemetlenebb restanciák közé tartoznak a legnépszerűbb rovatunkban, szóval előbb-utóbb mindenképpen pótolni fogjuk a mulasztást.) A harminchárom év után megjelent visszatérő lemez kapcsán igazából csak annyit kell kötelezően megjegyezni, hogy alapzenekarról, a death metal egyik előfutáráról beszélünk, amely nélkül bizonyosan másképp festene a súlyos muzsikák mai térképe.

Előzetesen minden hasonló esetben lehet vitázni azon, vajon van-e értelme ennyi év után új albumokat készíteni, hiszen nyilvánvaló: az akkori lemezek árnyéka átugorhatatlan, de még a metal hőskorának hangulata sem hozható vissza maradéktalanul. Sőt, aki ilyesmivel próbálkozik, az nem ritkán nevetségessé is teszi magát, hiszen a régi híveknek úgyis a korai lemezek maradnak a kedvencek, a mai tizenévesek meg a legritkább esetben izgulnak az ilyen korú bandák aktuális produktumaira (tisztelet persze a kivételnek). Viszont a Possessed új albuma pont arra szolgáltat szép példát, hogy a hasonló kísérletek sikere csak és kizárólag az adott zenekar hozzáállásától függ. Márpedig ez a lemez kifejezetten erős lett. Nyilván nem lesz belőle új Seven Churches, de mivel nem is akar az lenni, egy pillanatra sem feszeng az ember kínosan, hogy ne már, mit akarnak itt ezek az arcok ezzel a névvel ennyi év után.

megjelenés:
2019
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 16 Szavazat )

Pedig a dologban nem kevés kockázat rejlett, hiszen a klasszikus éra tagságát egyedül Jeff Becerra énekes képviseli. És bizony a Possessed annak idején korántsem one-man show-ként működött: a zenei irányt egyértelműen Mike Torrao gitáros dominálta, de komoly szerepet játszott a dalok kialakításában Larry Lalonde is (akit ma már a többség persze nem innen, hanem a Primusból ismer). Nos, ennek ellenére a végeredmény kielégítő, és egyértelműen benne rejlik a Possessed jellegzetes sötét, hideg érzésvilága. Viszont sikeresen elkerülték a legcsalogatóbb csapdát, és egy pillanatra sem érzi úgy a hallgató, hogy újra akarták írni a harminc-akárhány évvel ezelőtti albumaikat. Old school a megközelítés, de ezt a lemezt ezzel együtt is simán oda lehet rakni akármilyen mai brutál album mellé mind hangzását, mind a rajta hallható zenét tekintve.

Mint ebből is sejtheted, a mai Possessed is Possessed – és nem kizárólag Becerra jellegzetes bömbölése miatt –, de mégsem teljesen ugyanolyan, mint a régi. Ha mindenáron kategorizálnom kell a zenét, a régi ős-death/thrash-egyveleg felől most egyértelműen inkább a thrash felé hajlik a mérleg nyelve, és maga a lemez is gyors alaptónusú. Az említett összekeverhetetlen, kriptaszagú érzésvilág meg Jeff hangja azonban beleteszi azt a pluszt, amitől adott a természetes kapocs a múlttal, és nem csak egy hatezredik újabb thrash-albummal állunk szemben. Szerintem ez már helyből több, mint amit az ember egy efféle visszatérésnél várna, és ha még azt is hozzávesszük, hogy a dalok is kimondottan jól sikerültek, tényleg nincs ok panaszra. Nem mondom, hogy odasorolnám a Revelations Of Obliviont minden idők legjobb visszatérő albumai közé, mert ez itt azért nem Tempo Of The Damned vagy Monotheist, de az anyag így is simán kiemelkedik a mai felhozatalból.

Nem akarom mindenáron ízekre cincálni az albumot, de ha csúcspontokat kell kiemelnem, a vészterhes intro után brutális Bay Area-riffeléssel robbanó No More Room In Hell nyitás, a legdallamosabb Dominion, netán a leghosszabb, hét percet közelítő Omen gonosz, delejes ősmetalja mindenképpen köztük lenne. De jólesnek a fülnek a Demon téma- és hangulatváltásai is, hiszen itt egyaránt felvonulnak slayeresen vészjósló gitármelódiák, betonozós, groove-os betétek és óvatos dallamkísérletek Becerrától. Az Abandoned patinás thrash/death-méregkotyvalékába pedig még blackes áthallású témák is vegyülnek, és azt is érdekes megfigyelni, mennyire durván a régi Metallicát idézi a riffelés a Damned bevezetésében. Hiába, a Bay Areában mindenki kölcsönösen tanult a másiktól... A lemez hangzása pedig szerencsére nem valami túlkompresszált, 21. századi egyen-izé, hanem nagyon is lélegző, szellősebb soundot kreáltak a nótákhoz.

Elég sűrű egyvégtében hallgatva az új Possessed, és emiatt nem is lehet mindig betenni, de nincs okom kötözködni a zenekarral, mert ez egy élvezetes, jól hallgatható nagylemez. Egy szubjektív plusz fél pontot meg is szavazok nekik, amiért ennyire természetesen sikerült levezényelniük e cseppet sem könnyű attrakciót. Bár minden visszatérés így sülne el!

 

Hozzászólások 

 
#2 Equinox 2019-05-17 20:59
Én nem vagyok elájulva tőle. Respekt meg minden, élőben is jók voltak, és most jön a DE rész.

Ez egy ujjgyakorlat. A 8.-9. szám körül már pislogtam, hogy na lesz valami ötletes is már? Mikor lesz már vége? Szerintem nem kellett volna bolygatni a múltat. Ez a banda olyan Venom státuszú kellett volna maradjon. Első 2 lemez klasszikus, utána meg különböző problémák miatt nem kellett volna erőltetni. Egyszerűen a Possessed nem tud újat mondani 2019-ben, oké, ez teljesen világos volt, de a figyelmet sem tudja fenntartani. Nekem olyan 6/10, mert alapjában vége nincs ezzel semmi baj, de ez a legjobb, amit mondhatok róla.

Kevés esélyét látom, hogy egyszerre csak beüssön, ennek a zenének elsőre működnie kellene, az első két és fél lemez olyan is volt.

Példák hosszú idő utáni komoly visszatérésre pedig vannak: Accept - Blood of the Nations, Exodus - Tempo, Whitesnake - Good to Be Bad, vagy Monotheist ahogy írjátok fennebb, de ez (nagyon) nem az a szint
Idézet
 
 
#1 Chris92 2019-05-17 12:24
Óriási respect Becerra-nak, hogy bár tolószékbe lett kényszerítve mai napig életben tartja a bandát és sikerült annyi év nyűglődés után kihozni ezt a lemezt. Igazi kaotikus ős-thrash-death metal, piszok húzos és gonosz riffekkel, de a hangzás, a szólok, a vokál, a hangzás egyszerre old-school mégis modern. Remek visszatérés.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.