Shock!

október 20.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Paradise Lost: Medusa

paradiselost_cA Paradise Lost önmagában is nehéz eset. Voltak ugye valaha az aranyévek, amikor műfajukon belül kiüthetetlenek voltak a középsúly kategóriában. Ha azt mondjuk, Gothic, Icon, Draconian Times, pontosan tudja mindenki, mekkora alapvetés a csapat. Aztán teltek-múltak az esztendők, s egy hanyatló korszak után elkezdődött egy izgalmas útkeresés, amelynek eredménye a Faith Divides Us - Death Unites Us és a Tragic Idol albumokon bontakozott ki teljes pompájában. Személy szerint azt éreztem a helyes iránynak, azt a rendkívüli fantáziával, elképesztő dallamokkal megtűzdelt hömpölygést. Nick Holmesék azonban nem így gondolták, s a 2015-ös The Plague Within albummal elég egyértelműen jelezték, hová is szeretnének visszakanyarodni.

A Medusa a kanyarból egyenesbe váltott, megfelelve az előzetes promós megjelenéseknek, amely egyfajta vissza a gyökerekhez teóriát hirdetett. Tudja a fene. Értem a szándékot, nem értem a miértet. Az a zenekar, amelyik összehozta a Faith Divides Us - Death Unites Us anyagát (és ne feledjük azt a gyönyörű, nyomasztó videót sem), annak minden apró trükkjével és a fekete ezer árnyalatával, hirtelen kukázza az útvonalat, és visszatér egy valaha érthető, mára azonban szép emlékké váló, képzeletbeli origóhoz.

megjelenés:
2017
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 66 Szavazat )

De miért? Megfelelési kényszerről szó sincs. Az egyik legfájóbb zenei interjúban, amit valaha olvastam, Holmes azt fejtegette, hogy ők teljesen elfogadták magukat középkategóriás zenekarnak. Pedig ha valami nem középkategóriás, hát az a Paradise Lost. Tény, hogy a koncerteken nyújtott teljesítmény sokat lehúz a legendából, de azok, akik a kilencvenesekben olyan alapalbumokat tettek le az asztalra, mint ők, majd az új évszázadban képesek volt összehozni a Faith Divides Ust, eléggé az élmezőnybe tartoznak. Nem a közönség igényeit lesik, inkább valami belső kényszerről lehet szó, aminek okait nem egészen tudjuk. A visszakanyarodással persze semmit nem veszítenek, hiszen minden korszakuknak megvolt megvan a maga közönsége: akik a 2009-es és 2012-es albumoknál hátat fordítottak egy időre, azok most örülhetnek, akik a The Plague Withinnél kezdték a szemöldöküket húzogatni, sóhajtva legyinthetnek.

A Medusa a nyolc és fél perces nyitószámával, a Fearless Sky-jal elég merészet húzott, és ha valami összezavarhatta a drága hallgató lelkivilágát, az éppen ez a nóta. Alapból a hőskort idézi, ám a közepén befigyelő tiszta vokál és a király gitárdallam éppen az utóbbi évek legjobb két albumának ízét hozza vissza. Bizonytalansággal vegyes izgalmat érezhetünk hallgatása közben: hibrid album, szerencsés ötvözet? Sajnos nem. A végtelennek tűnő hömpölygés után gyakorlatilag egy összeolvadó masszát kapunk. A széttorzított hangzás és Holmes hörgése minőségi, ám egyben némi csalódást okozó produktummá áll össze. Az előzetesen emlegetett Shades Of God, mint összehasonlítási pont nekem nem jött le, persze huszonöt év elteltével nem is vártam csodát. Az egyforma doom-patakok párhuzamosan csörgedeznek egymás mellett, hogy a végén ugyanabba a tóba fussanak bele. Nincs akadály az útjukban, a monoton, lehangoló csobogás kiszámíthatóan dübörög a fülünkbe, s csak akkor emeljük fel depresszióban őszülő fejünket, amikor néha egy-egy nótában Holmesék megtalálják eltemetett fantáziájukat, és becsempészik az adott dalba azt a játékosságot, ötletességet és tudást, amit egyébként tanári szinten birtokolnak. (Lásd a Blood And Chaost, ami építkezésével, lüktetésével és ismerős dallamvilágával kivillan az egyenszürkéből.)

A Medusával nem az a gond, hogy nem hallatszik mögötte a tudás. Szőröspöcsű öreg rókákról beszélünk, akik patikamérlegen is ki tudják adagolni, hogy stílusukon belül miből mennyi kell egy eladható albumhoz. Jelen esetben azonban a gondos porciózás egy unalmasan hosszú és hosszan unalmas album formájában öltött testet, amelynek hallgatása közben egy idő után elveszítjük a fonalat, és ásítozni kezdünk a szó szerint és átvitt értelemben is lehangolt dalok egyformaságán. Nincsenek etapok, nincsenek megállók az anyagban, nincsenek igazán kedvelhető, s kapaszkodót kínáló riffek vagy dallamok. Csak valamilyen szeánszjelleg, amivel az aranykor egy szeletét szerették volna visszaidézni, de mindössze néhány (igaz, profin összehozott) emlékfoszlányt kapunk.

A Medusa hallgatható, és a többségnek nyilván kedvelhető album is. Azoknak azonban, akik az évtized fordulójának ötletességét keresik, csalódni fognak. A Medusa sajnos nem a gyökerekhez visszatérést hozta el, inkább a vágyat a visszatéréshez. Korrekt, ám halvány lenyomata a múltnak, kicsit olyan, mint egy szándékosan megfakított és megöregített fotó. Tudjuk, mit akar ábrázolni, de el kell gondolkodnunk rajta, mi is az értelme a dolognak.

A Paradise Lost október 15-én Budapesten koncertezik a Pallbearer és a Sinistro társaságában. Részletek itt.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
0 #24 SiriKeeton 2017-10-10 10:33
Még csak néhányszor hallgattam meg, de ez már önmagában rossz jel, az előző albumot hetekig kirobbantani se lehetett a lejátszóból. Úgyhogy most úgy érzem, ez sokkal gyengébb lett, mint az előzőek, és tényleg nagyon messzire kell visszamenni (talán Believe in Nothing lemezig...), hogy ennyire kevéssé szívesen hallgatott albumot mondjak. A Tragic Idol okozott hasonló csalódást annak idején, de aztán idővel valahogy megszerettem, talán még jobban is, mint a Faith Divides Ust, úgyhogy most is meglátjuk majd. Különösen azért fura, mert elvileg a Beneath Broken Earth dal vonalán jön ez az album is, és a Beneath szerintem az előző album (sőt, jóformán a teljes PL pályafutás) legjobb dala, de ez most akkor se jön be, legalábbis nem az első néhány hallgatásra.

Vannak rajta jó pillanatok, de nyilván egy Paradise Losttól többet várok, talán ezért is nehéz a dolguk. Majd egy év múlva többet tudok mondani. A The Plague Within bő két év elteltével még mindig a legjobb albumaik mellé rakhatónak tűnik számomra (sőt az utóbbi időben jobban is kedvelem, mint az Icont, pedig régen az Icon volt az abszolút és utolérhetetlen kedvenc), a Medusa egyelőre nem.
Idézet
 
 
+3 #23 747 2017-09-19 20:23
Szerintem eddig simán az év lemeze. És ezt úgy írom, hogy kb 20 éve nem hallgattam Őket. A lemez hangzása pedig baromi jó, olyan jó kis analóg. Javaslom minőségi cuccon meghallgatni, a basszusgitár hangja bizsergető.
Idézet
 
 
+5 #22 metanor 2017-09-17 16:19
Idézet - pumpika666:
az első 6(igen a one second-ig bezárólag!) lemez annyira meredeken felfelé ívelő minőségi görbét mutat, hogy onnét csakis lefelé vihették tovább a bandát. vannak jó dalok azóta is, de lemezügyileg már nem tudnak meghatni :(

Tökéletesen egyetértek!
Idézet
 
 
0 #21 GTJV82 2017-09-16 19:02
Összességében jó lemez, de ugyanaz a gondom vele, mint az előzővel, hogy sok helyen azt érzem, hogy direkt, kényszerből került a hörgés a számokba. A Longest Winter pl. tökéletes lenne hörgés nélkül is...
Mivel nekem is az Icon / Draconian Times / One Second éra a kedvencem ami a múltat illeti, az újabbakból pedig az In Requiem / Faith Divide Us.. / Tragic Idol trió, azt érzem, hogy az előző albummal egyetemben ez is jó, sőt, nagyon jó, de kicsit olyan, mint a franciasaláta (mindent bele), ha értitek.
A hangzás viszont egyáltalán nem tetszik, túl mély, torz, a dobok (főleg a pergő) hangzása pedig iszonyúan műanyag.
De mondjuk 50 felé ilyen zenével egyenesen nézhetnek a tükörbe.
Idézet
 
 
0 #20 Lantis 74 2017-09-16 10:11
Szerintem jó lett az album. Nekem tettszik. Négy csillagot kapott tőlem. A Blood & Chaos különösen tettszik a lemezről. Igazi metál zene.
Idézet
 
 
+2 #19 19EmpEroR75 2017-09-16 03:43
Laslo: köszönöm az infót. Ez az interjú nekem kimaradt.
Idézet
 
 
+3 #18 Laslo 2017-09-15 22:29
Tancrede, 19EmpEroR75: Úgy látszik nincs különösebb oka.

"When the first details about "Medusa" were announced, the classic "Frozen Illusion" was still listed as a bonus track, but is missing on the pre-order albums. Why did he disappear?

I think he will only be on a very very littered number of special editions, which come out a little later. The label asked us which track we would like to add as a special extra to the most limited edition and we opted for "Frozen Illusion". I do not know when this special edition will come out, but it will have only a very limited edition. It's a great version of this song and I think it's really very good. I am very happy with it."
Idézet
 
 
+1 #17 Laslo 2017-09-15 22:25
Számomra felemás lemez lett az előzőhöz hasonlóan. Longest Winter, Until the Grave, Shrines és a Symbolic Virtue a jobban sikerült számok között van, a Medusa, Blood and Chaos, Fearless Sky oké, de a többi kuka. A dobos váltás mondjuk jót tett a csapatnak, a finn srác jobb témákat hoz, mint Erlandsson.
Ahhoz képest, hogy Greg azt nyilatkozta, hogy ezúttal máshogy közelítették meg a dalszerzést és nem komplett számokat írtak, hanem csak dalfoszlányokat , riffeket küldött el Nicknek, aki ezekre többféle énektémát is rögzített, majd ezek közül válogatva alakították ki a dalokat, nem érzem a számokban a húdenagy változatosságot (a dallamos és hörgős ének váltakozását 2017-ben had ne vegyem már annak… ráadásul már az előző lemezen is volt ilyen) sőt, mintha kevésbé lennének sokszínűek a számok, mint kéne. Viszont ezúttal Nick dallamos énektémái számomra jobban megidézték volna a One Second-PLX korszakot, amit egy ideje hiányolok, remélem a következő lemezzel inkább ilyen irányba fordulnak.
Idézet
 
 
+5 #16 pumpika666 2017-09-15 20:35
az első 6(igen a one second-ig bezárólag!) lemez annyira meredeken felfelé ívelő minőségi görbét mutat, hogy onnét csakis lefelé vihették tovább a bandát. vannak jó dalok azóta is, de lemezügyileg már nem tudnak meghatni :(
Idézet
 
 
+2 #15 SiriKeeton 2017-09-15 19:46
Én majd akkor hallgatom meg, ha megérkezik az előrendelt lemez, amit a Nuclear Blast eddig még nem tudott eljuttatni hozzám több mint két hét elteltével. Remélem, jobban tetszeni fog, mint a Shocknak.
Idézet
 
 
+2 #14 Batwing 2017-09-15 18:26
Nick Holmes kérlek fejezd be a hörgést.
Idézet
 
 
+2 #13 Tulus 2017-09-15 17:30
Nekem nagyon tetszik az új lemez, az előzőket egyiket se hallgattam, csak a klasszikus lemezeket.

10/9
Idézet
 
 
+3 #12 19EmpEroR75 2017-09-15 16:47
Tancrede: ezen először én is csodálkoztam. A "Frozen Illusion" a japán kiadás bonus trackja. A limited edition-on nincs rajta. Lehet, a japánok az eredetit kérték, de az is lehet, hogy mivel az első dalaik egyike (először az 1989-es demón szerepelt), lehet, nem akartak javítani rajta. Az igaz, hogy két válogatásalbumo n is szerepelt, és mintha a 2009-es verzió remasterelt lenne (mert az első szerintem nem az). Egy előzetes interjúban azt olvastam, hogy a Medusán teljes visszakanyarodá st akarnak hangzásban a korai érához, és úgy gondolták, az eredeti így ide jobban passzol. Igazából találgatok, de jobb magyarázatom nincs.
Idézet
 
 
+6 #11 Tancrede 2017-09-15 15:48
Szerintem olyan 10/8 a lemez. A kritika viszont kicsit felületes...nem tér ki az olyan zseniális dalokra, mint a címadó vagy a The Longest Winter. Greg megmondta, hogy ez egy doom lemez lesz, ne is számítsunk másra, se nem több, se nem kevesebb... Nekem alapvetően tetszik, pedig én is a Faith-Tragic albumokat szeretem, de a Host-ot is gyakran pörgetem. Azt viszont nem értem, miért tették fel a debütalbumos Frozen Illusion-t bónuszként. Ha remasterelve vagy újrafelvéve lenne, akkor érteném, de ez így nagy kérdőjel.
Idézet
 
 
+7 #10 Jester 2017-09-15 12:39
Érdekes, nekem az utóbbi évek legjobban hype-olt Lostjai, a Faith meg a Plague jöttek be hosszabb távon kevésbé. Az Idol zseniális, és ez az új lemez is nagyon jó. Féltem tőle, mert a Plague Beneath Broken Earth-je folytatásaként harangozták be, de arra köröket ver. Végig nagyon jó, trademarkos dallamokat hoz MacIntosh, Nick meg amikor előveszi a tiszta éneket, az mindig remek pillanatokat hoz nekem. Első blikkre kissé túlzott volt a hörgésarány, de a kétbónuszos verziót birtokolva kiegyenlítődik a dolog. Az év lemeze eddig nálam, utoljára metal albumot ennyire 2013-ban élveztem (DT -
Construct), előtte pedig pont a Tragic Idol. Az ősz zenéje idén...
Idézet
 
 
+5 #9 bjorn 2017-09-15 12:00
Idézet - bluevoodoo:
Ez a cikk nekem hozott pár meglepetést, Greg állít fel sorrendet a Paradise Lost albumok közt. A Faith Divides Us ezek szerint nála is kiemelkedő darabja az életműnek (szerintem is az a legerősebb album a Draconian utáni időszakból).

https://www.decibelmagazine.com/2017/09/01/rank-defile-greg-mackintosh-orders-paradise-losts-records/


Cool, h neki is a SOG a kedvence :) Nalam SOG, Icon, Draconian lenne a Top 3 sorrend :)
Idézet
 
 
+8 #8 Skeletron 2017-09-15 11:38
Érdekes lemez. Szerintem sokkal homogénebb mint a Plague Within. Mivel elég régen hozzáférhető már ezért sokat hallgattam és volt egy időszak amikor azt mondtam hogy nem tetszik, de aztán csak meghallgattam mégegyszer és utána mégegyszer... és egyre több jóság tűnt fel. Bejön, hogy nem teljesen hozzák a Beneath Broken Earth (az adott évb legjobb száma) érzéseit, hanem keveredik ez az újkori dallamokkal. Van pár kicsit középszerűbb szám, vagy ami nem ragad meg elsőre (No Passage For the Dead, Until the Grave), de a többi nagyon szép. A Medusa kicsit emlékeztet a Your Hand in Mine-ra (hangulatában). A bónusz számok emelik az egész album értékét, a Symbolic Virtue mintha a Tiamat előtti tisztelgés lenne :). Egyébként nem tartom lehúzó-súlyos-fekete-stb doomnak. Simán hangulatos stílusmunka, az érfelvágás egyáltalán nem jut eszembe hallgatás során.
Idézet
 
 
+7 #7 BSND 2017-09-15 10:49
Nem olyan rossz ez, a borító meg egyenesen kurva jó. A legjobb dal szerintem a Symbolic Virtue, ami volt az előzetes EP-n is, bár asszem itt csak bónuszként szerepel.

Egyébként a különböző korszakok tökéletes egyvelege szerintem a Plague Withinen valósult meg, számomra az és a Tragic Idol az újabb korszakuk csúcspontja. A Fates Divide Us se volt rossz, de szerintem az utóbbi kettőtől elmarad kicsit, ahogy ez az új is.

Annak viszont nagyon örülök, hogy jön velük a Pallbearer is (bár az új album ott nekem kicsit csalódás, de még így is jó azért).
Idézet
 
 
+6 #6 Silencer 2017-09-15 10:46
Tényleg érdekes ez a Decibel-es cikk, nekem is a Shades of God a kedvencem tőlük. Valószínűleg azért, mert nagyon fiatalon azt hallottam tőlük először, de mai fejjel is azon vannak a legjobb riffek a teljes karrierben. Nagy kár, hogy max. 1 számot szoktak róla játszani, és az is legtöbbször az As I Die.
Idézet
 
 
-24 #5 metanor 2017-09-15 10:12
Ez a lemez valami borzadály....egyszer sem voltam képes végig hallgatni.Unalmas,ötlette len.Abba kellene hagyniuk,kiégte k.
Idézet
 
 
+14 #4 Chris92 2017-09-15 08:58
Hát nem tudom, nekem ez a banda szinte soha nem okozott csalódást, sőt mindig is szerettem azt, hogy sosem horgonyoztak le egy hangzásnál, hanem keresik kutatják az új utakat, még akkor is amikor visszakanyarodn ak a gyökerekhez. Az utolsó lemezhez hasonló stílusturmix ez a lemez is, van korai death-doom, klasszikus PL-féle gótika, és a késői évekre jellemző variálások, ezúttal némi skandináv hatás képében. Nekem a The Pauge Within jobban tetszett, de szerintem ez is tele van hatalmas dalokkal, a nyitószám vagy a The Longest Winter abszolút az év csúcspontjai között van számomra.
Idézet
 
 
+3 #3 Lantis 74 2017-09-15 08:32
Nálam az Icon az abszolúlt favorit tőlük. Az új anyagot is megfogom kagylózni mindenképp.
Idézet
 
 
+5 #2 bluevoodoo 2017-09-15 08:14
Ez a cikk nekem hozott pár meglepetést, Greg állít fel sorrendet a Paradise Lost albumok közt. A Faith Divides Us ezek szerint nála is kiemelkedő darabja az életműnek (szerintem is az a legerősebb album a Draconian utáni időszakból).

https://www.decibelmagazine.com/2017/09/01/rank-defile-greg-mackintosh-orders-paradise-losts-records/
Idézet
 
 
+17 #1 19EmpEroR75 2017-09-15 06:45
A Paradise Lost mindig is kemény dió volt. Akik az első két lemez doom-death elegyét és morózus hangvételét szerették, azoknál már a Draconian Times is minimum szemöldök összehúzást okozott, aztán persze megkerülhetetle n klasszikussá vált az Iconnal együtt.
Én a Draconian Times-ig tudtam mit kezdeni a bandával, aztán már nem tudtam követni őket. Aztán szerencsére szép lassan visszataláltak a metalos irányvonalhoz és lettek lemezről lemezre újra egyre szerethetőbbek és hallgathatóbbak (és ne felejtsük el a Vallenfyre projectet sem, igaz, egy tragédia kellett a létrejöttéhez, de talán nem véletlen, hogy pont akkor érezte Mackintosh, hogy pont az és pont akkor kell neki valami a régi érából, Holmsnak meg 2014-ben kellett a Bloodbath-tal kooperálnia).
Én a magam részéről örülök a visszakanyarodá shoz, ezt a vonalat éreztem mindig is a legközelebb magamhoz. Az, hogy ez egyfajta turmix, az természetes, az útkeresés, a lassú visszatalálás nem múlik el nyomtalanul - talán nem is kell (és az is igaz, hogy a csapat nem szólhat ugyanúgy, mint 27 évvel az első album után - mint ahogy egy újabb világmegváltást sem várok el tőlük).
Az ismerkedéssel még az elején tartok, de nekem bejön az új lemez, és valószínűleg a mostani hangulatom is belejátszik abba, hogy ennyire üdvözlöm a pincemély, dohos hangulatú új albumot. Nehéz hallgatnivaló, sokkal kevesebb azonnali fogódzóval, mint az előző két albumon.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.