A Sonic Age kiadó még egy kiadványához van szerencsém, a borító hasonlóan csodálatos, mint a Made Of Iron-é volt, pedig egy állítólag neves olasz fantasy/képregény rajzoló ember készítette, bizonyos Giza Di. A hangzás zsérebb, a gitárokat alig hallani, a dob is fosul szól, a vokalista viszont jól az előtérben sikolt és igyekszik Bruce Dickinson hangrezegtetéseit utánozni. Túlzottan is.
Egyébként megtévesztően hasonló a hangszíne olykor. A magasai viszont meg sem közelítik, kicsit sem: az Overlorde-os srác karcosan hozza a magasakat, nem tisztán, mint Bruce. És túl sokat tartózkodik a magas tartományokban, pedig néha a kevesebb több lenne. Egyébként most nézem, hogy a Seven Witches régi énekese, Bobby Lucas zeng itt. Na igen, ő eddig is arról volt híres, hogy hasonlít a hangja Bruce-éhoz...
A csapat gyökerei még a nyolcvanas évek közepére nyúlnak vissza, de most nem írom le a történetüket, mert kb. még három oldalt tenne ki. Ugye megértitek. Zeneileg nem vészes a dolog, amolyan európai-ízű (illetve a korai Queensryche hatása azért fellelhető benne), nem túl eredeti power metal, de nem a speedelős fajtából, jó sok gitárszólóval, ízes bőgőjátékkal (érdemes figyelni rá!). Szóval Bobby Lucas tök jól hozza Dickinsont, de hol van a saját hangja? A zoknijában tán? Meg némelyest hiányoltam az érzelmeket is a hangjából, túl vonalasan énekel. Úgy elénekelte a témákat, de izé. Kifejezőkészsége nem sok. Azt is tanulhatna Dickinsontól, mert neki aztán van, nem kevés. Kaphatott volna szegény zene jobb hangzást. Talán majd a következő.
Aki bírja az ilyen zenéket, vesse rá magát azonnal, meg persze akit nem zavar Bobby Lucas érzelemmentes sikolyozása. Hosszú távon fárasztó, hogy 80 százalékban egy hangtartományban mozog fel-le két-három hangot. Meg az is igaz, hogy túl sok megjegyezhető, atomtámadás-erejű dal sem volt a lemezen. No, azért kapnak egy hetest.
A Jedi visszatérése után visszatért a hómonstrum is. Elképzelni nem tudom, milyen szövegeket tudtak erről írni, de jaj nekünk.
