Shock!

április 18.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Necrophobic: Dawn Of The Damned

necrophobic_cA svéd Necrophobic veterán csapat, ám ennek ellenére sosem számítottak különösebben felkapottnak, mi magunk sem foglalkoztunk velük túl bőkezűen a Shock! hasábjain. Pedig ott voltak a pionírok között a '90-es évek hajnalán, amikor a hideg, sötét és hosszú északi éjszakákon az a bizonyos nagy generáció elkezdte összekeverni a black metalt, a death metalt, a thrash metalt, a heavy metalt és még ki tudja, milyen irányzatokat. Mégis, a feketefémes vonalon a Dissection, a halálmetálból kiindulók közül a göteborgiak mindannyian sokkal többre vitték náluk. Nem szeretném megfejteni ennek okait, de az mindenesetre bizonyos, hogy amikor a Morbid Angel előtt láttam őket koncerten, egyáltalán nem voltak meggyőzőek. De ez csak egy lehetséges tipp a sok potenciális ok közül, ráadásul az akkori felálláshoz képest nyugodtan mondhatjuk: ez egy másik Necrophobic. Az új album pedig egészen kiválóan sikerült.

megjelenés:
2020
kiadó:
Century Media
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

A Dawn Of The Damned a kilencedik lemez a csapat műhelyéből, és két évvel követi a sorban a legutóbbi Mark Of The Necrogramet. Utóbbi igen komoly visszarendeződést hozott a bandában, hiszen ott lehetett először hallani az 1993-as The Nocturnal Silence óta Anders Strokirk énekest, de a 2011-ben távozott gitárduó, Sebastian Ramstedt és Johan Bergebäck sem sokkal előtte tért vissza a fedélzetre. Az egyetlen fix alaptag, Joakim Sterner dobos nyilván alap, a múltkori leosztáshoz képest csak a basszusgitárosuk új Allan Lundholm személyében. Én pedig hajlamos vagyok belehallani egyfajta megszilárdultságot, extra magabiztosságot ebbe az albumba.

A Necrophobic nem akarja 2020-ban újraírni saját történelmét, azt csinálják továbbra is, amiben erősek: éppúgy nevezhetjük a zenéjüket deathrashes melo-blacknek, mint black-alapú, thrashes melo-deathnek, különösebben nincs jelentősége. A stíluselemek adottak, és egy kimondottan jó hangzású, fogós dalokkal teli albumban öltenek testet. A számok kiérleltségét nem tudom kellően méltatni: már a Mark Of The Necrogram is tetszett, de ez még annál is erősebb dalgyűjtemény, tényleg baromira hallgattatja magát. A banda bevallottan rá akart gyúrni a változatosságra, ami sikerült is nekik, emellett a gitárszólók terén is feltűnő az előrelépés. A tagok a '80-as évek nagyjait, Lynchet, Jake E. Lee-t és társaikat emlegették a felvezető interjúkban – konkrét megoldásokat tekintve nem pont őket nevezném irányadónak, de a megközelítés terén jó példát jelentenek. A virtuóz, kiművelt, megadallamos és szépen felépített szólók gyakorlatilag minden egyes dalban kiugróan sikerültek.

Persze mindez nem érne sokat bivaly dalok nélkül, azokból pedig bizony bőven akad. Voltaképpen üresjáratoktól mentes az album: már a nagyívű Aphelion intróból kibontakozó Darkness Be My Guide indító tika-tikája is meggyőző a jellegzetes blackes sikálásokkal, a meglassulós szólóblokknál pedig padlózol. De ugyanígy kiemelhetem az első felvezetésnek választott, már-már röhejesen ragadós Mirror Blacket, a gyilkos, címéhez méltó módon fergeteg-szerű riffeléssel operáló Tartarian Windset, netán a hét és fél perces The Infernal Depths Of Eternity tökéletes felépítését. De a szintén hét perc fölötti, epikusan gonosz The Return Of The Long Lost Soul még utóbbira is ráver egy kört: ennél kerekebb, hatásosabb, erőteljesebb, hangulatosabb dalt aligha lehetséges írni manapság ebben a stílusban. Ha pedig mindez nem lenne elegendő, a záró Devil's Spawn Attackben egy igazi legenda, Schmier mester vendégüvöltözik Anders mellett, és mondanom sem kell, maga a nóta is ehhez illő, mániákusan thrashes szögelést visz a nordikus sötétségbe.

Itt és most nagyon betalált nálam ez a lemez, az év kiemelkedő albumainak egyike, és ugyan nagy vívmányokat nem rejt, a topra tett nóták miatt megszavazok nekik plusz fél pontot az objektívhez képest. Azt is megígérem, hogy ha egyszer befejeződik a koncertstop, és elvetődnek hozzánk, nem a legutóbbi élő találkozást veszem majd alapul, hanem ezt a lemezt.

 

Hozzászólások 

 
#11 Draveczki-Ury Ádám 2021-01-05 06:16
Idézet - Carmax:
Egy kis off: Van rá esély, hogy az amúgy remekbeszabott új Inquisition lemezről is lesz kritika, vagy azt a pedofil vádak miatt teljesen ignoráljátok?

Hát ott nem pedofil "vádakról" van szó, hanem jogerős ítéletről. Hír volt a lemezről, kritikát nem ígérek.
Idézet
 
 
#10 Carmax 2021-01-04 18:32
Egy kis off: Van rá esély, hogy az amúgy remekbeszabott új Inquisition lemezről is lesz kritika, vagy azt a pedofil vádak miatt teljesen ignoráljátok?
Idézet
 
 
#9 bjorn 2021-01-04 09:43
Szerintem a Mark of the Pentagram egy hangyafasznyiva l jobb volt, de ez is baromi jó lemez
Idézet
 
 
#8 tónyó 2021-01-03 12:34
év lemeze lett
Idézet
 
 
#7 Nornagest 2021-01-02 18:14
[quote name="Carmax"]Jól tudom, hogy a dark funeralos, később öngyilkosságot elkövető Blackmoon ebben a bandában kezdte?[/quote

Lord Ahriman pár éve tett egy homályos nyilatkozatot Blackmoon halála kapcsán amit akár úgy is lehet értelmezni hogy túl adagolta magát de ha jól tudom, ez nem hivatalos infó.
A lemez meg simán a Necrophobic legjobbja a Darkside óta.
Idézet
 
 
#6 Equinox 2021-01-02 13:05
Csak ezt meg az elsőt hallgattam rendesebben, mindkettő nagyon jó, örülök, hogy írtatok róluk.
Idézet
 
 
#5 nemmondommeg 2021-01-01 21:58
A 2019-es pesti koncert zseni volt szerintem, a setlist is nagyon jó volt. Tsar Bombara durván beindult mindenki. :D
Az egyik gitárosuk nagy Pokolgép fan amúgy, ennek tiszteletére "A Jel" volt az introjuk.
Idézet
 
 
#4 P.R. 2021-01-01 20:56
A Necrophobic alapítója volt.
De az öngyilkosságot kevered egy másik svéd zenésszel....
Idézet
 
 
#3 Carmax 2021-01-01 16:40
Jól tudom, hogy a dark funeralos, később öngyilkosságot elkövető Blackmoon ebben a bandában kezdte?
Idézet
 
 
#2 Zoli 2021-01-01 12:58
Nem olyan régen voltak nálunk, 2019 nyarán. Ott elég jó kis koncertet adtak.
Idézet
 
 
#1 Tulus 2021-01-01 11:03
"az év kiemelkedő albumainak egyike"

Érdekes, ez a megállapítás nálam minimum 10 pontot jelentene.... nem nyolc és felet.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.