Szeretitek a progresszív zenét? Hogy álltok az instrumentális lemezekkel? Nyitottak vagytok a jazz felé? És kíváncsiak vagytok egy tehetséges magyar zenekarra? Ha igennel válaszoltatok a fentiekre, akkor ne is olvassatok tovább, titeket nem kell győzködni, irány a boltba és szerezzétek meg ezt a felvételt.
A Szendőfi névről eddig csak a kiváló jazzdobos, Péter ugorhatott be, itt az idő, hogy megismerjük testvérét, Balázst, aki a basszusgitár mellett saját (illetve atyai) készítésű chapman sticken is játszik. Szentpál Zoltán gitárossal ketten alapították a zenekart, hogy a Dream Theater bűvöletéből indulva, zenéjükbe olvasztva némi jazz és egyéb rockzenei elemeket, igazán izgalmas és igényes zenei társulássá fejlődjenek. Két társuk, Gáspár Gergely dobos és Nagy Zsolt billentyűs is mestere hangszerének, és dalírásban sem kellett a szomszédba menniük.
A nyitó Red Spider mondjuk iszonyat nagy Dream/Liquid Tension témákkal nyit, de picit szellősebb, mint az említett zenekarok művei. Feszes alap, virtuóz szólók - pont jó nyitónóta. A Falling máris jazzesebb, Stingesebb mezőkre evez. Persze a hangsúly itt is a gitárdallamokon van (ennél a dalnál direkt nem szólót írtam, majdnem hogy énektémát játszik a hathúros), no meg a trükkösen és pontosan alapozó bőgőn. A Sick Spirit vegyíti az okosan málházós gitártémákat a szellősebb szintiszőnyegekkel, kellemes darab, némi billentyűszólóval - és így tovább, egymást követik a jól megírt dalok, hol súlyosan, hol finoman... de ami fontos: nem vált unalmassá a sok szóló, Dalok szólnak és nem hangszermaszturbáció. Néhol finom keleti motívumok köszönnek vissza (Crying Skies), hol leheletfinom akusztikus gitár szól alig hallható billentyűsök felett (Why?), hol viccesen egy mobiltelefonra írják át a bőgőtémát (mekkora ötlet már!!!!!) a Knowing The Path elején.
A Flo's Kisses egy csodálatos hegedűs darab, ahol a vonós (by Horváth Flóra) játéka tündérien ugrál a finom alapok felett, és néha Balázs bőgője válaszol, aztán együtt játszanak kicsit... A hegedű és a bőgő úgy évődnek egymással, mint két szerelmes tapogatózó beszélgetése. A lemez egyik legkiemelkedőbb tétele ez.
Huszonkét perces mega-tétellel zárnak a fiúk, ebben megint érzek némi Dreamet, főleg a gitár Petruccis, de most ezt sem érzem bajnak. Sok minden történik ebben a szép, nagyívű dalban is, mindenki megkapja a lehetőséget a szólózásra, ki is élik magukat rendesen.
No, meggyőztem az első kérdésekre nemmel válaszolókat is? Remélem! Mert ez a lemez egy telitalálat, és nagyon örülök, hogy találtam négy olyan tehetséges zenészt, akik képesek voltak egy tehetséges zenekart összehozni. Tízes, sőt!
