Shock!

május 20.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Mick Mars: The Other Side Of Mars

mickmars_cNem tudom, öreg barátunk mennyire sorozatnéző típus, de neve alapján eléggé adta magát a szójáték a régóta ígérgetett szólólemez címéhez, az alternatív történelmes For All Mankind pedig, melyet jómagam éppen a megjelenés környékén abszolváltam, szintén adja magát kikacsintásos párhuzamként. Ironikus véletlen, és hát a jó Mick nyilván egész életében hallgathatta a Mars-küldetéshez kapcsolódó „poénokat″, vélhetően egykori zenésztársaitól is. Az efféle froclizásoknak kevés köze lehetett végül ahhoz, hogy kenyértörésre került sor a Mötley Crüe berkein belül, de ettől még tekinthetjük komoly missziónak ezt a végre teljes valójában élvezhető zeneanyagot.

Egyrészt annak is örülhetünk, hogy egyáltalán elkészült, tekintve, hogy az immár 73 éves Mick egészségi állapotáról is sok aggasztó hír érkezett az elmúlt években; másrészt pedig a projekt is eléggé nyögvenyelősen haladt. Az első infók egy esetleges szóló EP-ről már tíz éve megjöttek, képbe került aztán John Corabi is, végül ő balra el, és a vele készült dalok is mentek a levesbe. Ki is akadt ezen a maroknyi, de annál hangosabb Motley Crue-rajongótábor, ugyanakkor kijelenthető, hogy a ma már harmincéves klasszikus szellemisége nem lett az enyészeté.

megjelenés:
2024
kiadó:
1313 / MRI
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

A kifejezetten húsos riffelés, a húzós dobalapok (Ray Luzier rules!) általánosságban is megidézik a nagy művet, konkrétabban pedig a nyitódal Loyal To The Lie és a második Broken On The Inside eleje, de főleg a Killing Breed juttatja eszembe azt – ez utóbbinál már tényleg csak Corabi hangja hiányzik a teljességhez. Na, nem mintha az Adler zenekarból ismert, dalszerzőként is tevékeny részt vállaló Jacob Bunton és a számomra teljesen ismeretlen Brian Gamboa gyenge lenne, sőt. Más kérdés, hogy elég nehéz őket megkülönböztetni, és valahogy a zene sem olyan igazán egetverő, még a lemez relatív rövidsége ellenére sem ragad magával annyira, mint azt vártam volna. Abszolút prémium színvonal hangzásilag, zenélésileg és mindenhogy, de nekem az összkép kicsit túlságosan is amerikai mainstream rock, amivel egyébként az égvilágon semmi gond nincs, viszont sem nem értek hozzá, sem nem fogott meg soha különösebben.

Mármint dehogynem, hiszen szeretem a gyorskaját is és tök jó dolog Ain't Going Back-típusú ökölrázós slágerekre bólogatni bármilyen szituban, de valahogy egy Mick Mars-szólólemeztől én valami bluesosabbat, mélyebbet vártam volna. Van persze bluesnóta, de az inkább csak levezetés a legvégén, és itt sem az jut eszembe, hogy bárcsak az egész ilyen lenne. Ellenben simán elviselnék némi akusztikus gitárt, kis country feelinget, egyebeket, bőven elférnének a rengeteg keménykedés között. Amikor aztán lírába megyünk át, akkor tiszta Sixx: A.M. a feeling, persze, ha belegondolok, ez sem meglepő, elvégre a gyökerek és hatások mindig is közösek voltak. Az Alone merengősebb darab, a Memories pedig egyszálzongorás-szimfonikus hangszerelésű és mint ilyen, Bunton nagy pillanata is egyben – mondjuk a hangjára engedett effekttől kicsit erőltetett is lesz az egész, igazából semmi szükség nem lenne ilyesmire, de hát manapság nyilván boomer dolog számonkérni ezt, és a dal ettől nem lesz rosszabb.

Összességében véve tehát megüti a szintet ez a bemutatkozás, és minden Mötley-rajogót csak biztatni tudok a meghallgatására, de Mick gitározásának nagy barátjaként nekem kissé csalódás, mert többet is mutathatott volna saját magából. Na nem baj, majd legközelebb – izgalmas idők következnek, mert a nélküle készült új Mötley-szám is kimondottan érdekes lett.

 

Hozzászólások 

 
#3 queensryche999 2024-05-01 22:21
Idézet - Martin - a régebbi:
Az elején én is vártam de aztán nagy csalódás lett. Semmivel sem különb mint akármelyik mainstream rock lemez ami kijött idén, vagy akár az elmúlt 20 évben bármikor. (...) Pedig én még csak nem is vártam tőle Motley Crue II-t.


Mások nevében nem nyilatkozhatok, de szerintem kb. senki nem várt már M.C. II-t, legalábbis senki, aki józanul gondolkodik. Plusz mégiscsak egy 72 éves emberről van szó. Ezt figyelembe véve (és mindent egybevetve) - bár nekem sem ez lesz a favoritom - szerintem a 7 (vagy akár a 7,5) pont egy reális értékelés. (A Corabi-szál nekem azért lett volna fontos, mert John a Mötley után sem szarral gurigázott, ezért kíváncsi lettem volna a közös munka gyümölcsére, legyen az akár csak 2-3 dal.
Idézet
 
 
#2 Martin - a régebbi 2024-05-01 19:11
Az elején én is vártam de aztán nagy csalódás lett.
Semmivel sem különb mint akármelyik mainstream rock lemez ami kijött idén, vagy akár az elmúlt 20 évben bármikor.
Zeneileg nekem leginkább a Papa Roach-hoz és a Stone Sour-hoz (vagy épp a Sixx A.M.-hez) áll közel, amivel nem is lenne baj csak sajnos totál semmilyenek lettek ezek a dalok.
Pedig én még csak nem is vártam tőle Motley Crue II-t.

Azok akik a mai napig várják hogy egyszer majd akár Corabi akár a Crüe valami olyasmit készít mint a '94-es lemez, próbálkozzanak meg a Beautiful Creatures első albumával (DJ Ashbával a gitáron.).
Annál közelebb szerintem a mai napig nem jutott senki a 94-es Motley megidézéséhez.
Idézet
 
 
#1 queensryche999 2024-05-01 09:50
A Corabi-sztori miatt számomra keserédes picit ez az egész és modernebb is lett annál, mint amire kvázi "számítottam", ezektől függetlenül szerintem tök korrekt, főleg Mick korát figyelembe véve.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.