Shock!

április 18.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Lunatic Soul: Through Shaded Woods

lunaticsoul_cŐsidők óta ismeretes tény, hogy amikor az ember fel akar töltődni pozitív energiákkal, csak ki kell mennie az erdőbe és a természetbe, függetlenül attól, hogy az időjárási tényezők éppen milyen hangulatot teremtenek. Ha csak a fák lombkoronája mögül kacsingat be a napfény, netán a felerősödő szél zörgeti meg a lehullani készülő leveleket, vagy amikor a madarak énekével keveredő titokzatos zörejek szabályosan megsemmisítik az otthonunkban megszokott, mesterségesen előállított dolby surround hangzásokat, mindig felbukkan az ellenállhatatlan érzés: legszívesebben örökre itt bolyonganánk a vonzó, varázslatos fák között.

Mariusz Duda, a Riverside frontembere a fentiekhez hasonló koncepcióra építhette fel legfrissebb dalainak gyűjteményét, ami immár Lunatic Soulra keresztelt mellékprojektjének hetedik (!) nagylemeze. A Shock!-on eddig csúnyán elhanyagoltuk e sokkal nagyobb figyelemre méltó vállalkozást, amiről azért erős túlzás lenne azt kijelenteni, hogy csupán az anyabanda árnyékában totyorászik. A Riverside fő dalszerzője és énekese eleve nem is tudná megtagadni önmagát, így nagyon sok tekintetben lehetséges párhuzamokat is vonni a projekt és a lengyelek legüdvösebb progresszív rock alakulata között. Már csak azért is, mert a korábbi, jóval sötétebb hangulatú Lunatic Soul-anyagokon hallható elektronikát ezúttal szinte teljes mértékben száműzte, ennek helyét átvették az organikus, akusztikus hangszerek és az északi folk, ködös, sejtelmes hangulata.

megjelenés:
2020
kiadó:
Kscope
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 17 Szavazat )

Jómagam már az előzetesen bemutatott single-re is a vadászó sólyom eleganciával párosuló gyorsaságával csaptam le, ugyanis ezzel a fajta, rögtönzésből és ösztönösségből született muzsikával mindig is meg lehetett venni kilóra, pláne azzal a különleges kettősséggel, amikor az ilyen típusú zenékben hallható melankólia, felperzselő energiával is párosul. A Through Shaded Woodson hallható, gyönyörű hangszerelésben megszólaló muzsika pedig pontosan ilyen: egyszerre légies és súlyos, adrenalin-termelő és lenyugtató, zsigerekig ható és transzba ejtő. S közben minden agressziótól mentesen válik eggyé az elemekkel, utaztat a fák közötti ismeretlen ösvényeken, repít az erdők és a folyók felett, s beszél a természet nyelvén. A szerzőnek saját bevallása szerint a skandináv és a szláv folk adta a legnagyobb inspirációt e dalohoz, valamint gyerekkori élményei is nagyjából mostanra tisztultak le úgy, hogy ilyen jellegű személyes nótákat faragjon belőlük.

Pillanatok alatt elbűvöl, ahogy a tábortűz melletti hangulatot árasztó, misztikus kórusokkal alátámasztott Navvie megszólal, egymondatos refrénjének csodás dallama pedig már az első körben is olyan biztosan rögzül, hogy nem fogsz egykönnyen szabadulni tőle. De vannak itt nagyon tipikus Riverside-ízű melankóliával nyakon öntött tételek is, pontosan olyanok, amelyeket az anyabandánál olyan nagyon megszerettünk. Ilyen a zongorás, bontogatós The Fountain, valamint a szintén kitörölhetetlen és fennkölt melódiákkal rendelkező Oblivion. De akár a csúcspontok között említendő Summoning Dance is nyugodtan elfért volna mondjuk a legutóbbi Wasteland szerzeményei között is, csak valószínűleg a zenekar másfajta hangszereléssel rögzítette volna. Viszont talán jobb is, hogy nem így történt, ugyanis címét nem meghazudtolva, a dal a második felvonásban egy finom ritmikára épülő rituáléba csap át, melyet még megfejelnek egy végtelenül pazar és jól időzített basszuskiállással is, ami végül úgy helyezi fel a koronát erre a műre, ahogy kell. És akkor még nem is említettem azt, ahogyan Duda az „Oooh you want it..." sort énekli a szokásos lebegős-folyós-álomszerű, emocionális töltettel, ahogyan csak ő tudja.

A legnagyobb meglepetés azonban egyértelműen a The Passage, ami rögtön el is nyerte nálam az Év Dala címet ebben az esztendőben: ahogyan átfordul valamiféle törzsi rituáléba, majd ahogyan ebből még tovább fokozódik egyfajta önkívületi extázisba, az valami csoda. Ezekkel együtt a hangulati tényezői is abszolút premier ligásak. Totálisan úgy érzed, mintha egy nyomasztó rémálomban rohannál a sűrű erdőben, valami ismeretlen entitás elől. Egyszerűen óriási: „must hear" kategória!!! A deluxe verzión további három szerzemény is ott figyel, melyek leginkább a Dead Can Dance egyedi ritmikára alapozott, éteri muzsikájára emlékeztetnek, s amelyek közül kiemelkedik a majd fél órás (!) Transition II, ami sokkal inkább egy révedezős zenei utazás, mint dal, de annak viszont nagyon jó. Főleg a mostani ködös, felhős, fátyolos időkben.

Ha elmélyülős, melankolikus, de ugyanakkor nagyon ragadós, magával rántó és rituálé-jellegű zenére vágysz, ne is keress tovább. Riverside-rajongóknak és erdő imádóknak pedig kötelező és kihagyhatatlan hallgatnivaló a Through Shaded Woods!

 

Hozzászólások 

 
#5 Gábor 2020-12-05 16:59
Én a második lemezzel kezdtem pár napja! Semmi mást nem hallgatok azóta sem :). A Transition II. egyszerűen zseniális!!!
Idézet
 
 
#4 Gyuszi 2020-12-04 09:59
(Atmoszférikus) prog/post-rock-vonalon a lengyelek piszkosul erősek. Csak három példa: Distant Dream, Feather Child, Widek...
Idézet
 
 
#3 Anomander 2020-12-04 00:11
Szeretem a Riverside-ot, de a Lunatic Soul eddig elkerülte a figyelmemet, viszont jelen írás hatására nekem is nagyon kedvem támadt meghallgatni a lemezt. Jól tettem, nagyon hangulatos, kiváló éjszakai hallgatnivaló - most is ez megy.
Egyszerre melankolikus és mégis tele van pozitív energiával.
Nagyon köszi az írást!
Nincs bajom az algoritmusokkal és az AI alapú ajánlórendszere kkel, de azért mégis az a legjobb, amikor egy élő ember írása kapcsán kedvet kapsz egy zenéhez és tényleg beválik.
Idézet
 
 
#2 Aldor 2020-11-27 19:46
Tényleg remek, varázslatos atmoszférájú ez az album. Én is a kritika hatására hallgattam bele - nem bántam meg.
Idézet
 
 
#1 Thasaidon 2020-11-27 19:29
Ez most de jól jött. Rég hallgattam már új zenét, sőt egyáltalán bármit (a Blood, a Doom2 és a Day of the Tentacle zenéin kívül, de az kicsit más műfaj...); zavarban is voltam magam előtt, amiért ennyire elhanyagolom a muzsikát, pedig szeretek kalandozni az underground világában (bár most a fesztiválok ugyebár cseszhetik). Na, jó, néha az olasz Messát beraktam, az azért elég szép kis doom.

De ez az ajánló nagyon lelkesítő volt, ezért tettem a Lunatic Soullal egy próbát, és tényleg zseniális az album; már az első hangjaival megfogott, és nagyon átjön az ajánlóban megfogalmazott hangulat, plusz még a borító is eltalált. A zárótétel pedig, a Transition II, az valami félelmetesen atmoszférikusan fejezi be a lemezt, ráadásul ha jól láttam, közel fél órás tétel.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.