Shock!

október 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lostprophets: The Betrayed

A Lostprophets az évtized egyik nagy kedvencének számít nálam, mindhárom lemezüket eddigi rengeteget hallgattam, de a The Betrayed hallatán azért tudatosult bennem, hogy a hátrányai is megvannak annak, ha egy zenekar már az első albumán is teljesen kialakult, érett zenei világgal és letisztult hangzásképpel rendelkezik.

megjelenés:
2010
kiadó:
Sony / BMG
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Mielőtt még azt hinnéd, hogy a rock, metal, funk, indie, pop, hardcore/punk és ki tudja még, milyen elemeket olyannyira mágikusan ötvöző walesi gyerekek valami összecsapott, unalmas tákolmánnyal rukkoltak elő, igyekezlek megnyugtatni: szó sincs ilyesmiről. Ez az album is ugyanúgy hallgattatja magát, mint a korábbiak, de mivel a stílus és az eszköztár tulajdonképpen jottányit sem változott a 2000-es thefakesoundofprogress óta, már nem képes olyan erővel mellbevágni az embert, mint elődei. A The Betrayed egy korrekt Lostprophets album a jól ismert keretek között, és kész.

Ian Watkinsékben az elejétől fogva ott volt a potenciál a gigantikus mainstream áttörésre, de hála a jó égnek ez végül – Nagy-Britanniát leszámítva – nem következett be, így meg tudtak maradni emberközelinek, és a banda lényege is csorbítatlan maradt. Bizonyára ennek köszönhető az is, hogy a legutóbbi, 2006-ban megjelent Liberation Transmission óta mindössze egy doboscseréjük volt, a csapat magját alkotó ötös a debütáló anyag óta változatlan. Ennek ellenére a The Betrayed elég kalandos úton készült el, több verziót félkész formában kidobtak, sőt, néhány hétnyi közös munka után még az utolsó anyagon velük melózó Bob Rocknak is búcsút intettek. A végeredményen szerencsére nem hallatszanak az előzetes kavarások nyomai, a zenekar ugyanolyan szabadon és természetesen ugrál a stílusok között, mint eddig, az energia is változatlan, a dalok is rendben vannak, visszatértek a nóták közötti effektgazdag kis hangjátékok, amiket Rock legutóbb kiirtott, és természetesen jól is szól az album.

A The Betrayed a rövid, de fogós If It Wasn't For Hate, We'd Be Dead By Now nyitás után az erősen Tom Morello-ízű riffre épülő, üvöltős refrénű Dstryr / Dstryrrel indul, és az ember már itt nyugodtan dől hátra. A folytatás is hasonlóan meggyőző, de azt azért még a banda nagy barátjaként is muszáj elismernem, hogy izgalmasnak a legkevésbé sem nevezhető. Emlékszem, amikor az évtized elején először hallottam a srácok bemutatkozó anyagát, jóformán csak kapkodtam a fejemet, annyira friss energiával, már a 21. századot jelző dinamikával zenéltek, újítaniuk azonban azóta sem nagyon akaródzott. Ez önmagában véve természetesen nem baj, de a Lostprophetsben azért nem megkeseredett, a zeneiparba belefásult negyvenes-ötvenes arcok muzsikálnak, mindannyian a harmincas éveik legelején járnak még, szóval aligha bennem van a hiba, amikor szívesen hallanék tőlük valami olyat, amit eddig még nem csináltak...

A fenti egyetlen tényezőt leszámítva ugyanakkor nem igazán tudok negatívumokat kiemelni az album kapcsán, mert még mindig nagyon tudnak dalokat írni. Ennek megfelelően valószínűleg nem létezik olyan Lostprophets fan, akinek ne szaladna széles vigyorra a szája az együtténeklős It's Not The End Of The World, But I Can See It From Here (címekben, szövegekben mindig is nagyok voltak...), a már-már röhejesen slágeres Where We Belong, az energikus Next Stop Atro City, a punkos-popos Streets Of Nowhere vagy a finom, de roppant szenvedélyes The Light That Shines Twice As Bright... zárás hallatán. A legnagyobb kedvenc azonban egyértelműen a jellegzetesen kesernyés A Better Nothing, amiből megint elég komoly sláger lehet a briteknél libabőrös, úsztatott gitárdíszítéseivel és lefojtott refrénjével, ha kihozzák single-ként.

Nincs meglepetés, gyakorlatilag negyedszerre is megkaptuk ugyanazt, a nóták azonban továbbra is erősek, így nem tudom nem szeretni a The Betrayedet, de legközelebb már tényleg nem ártana némi vérfrissítés a Lostprophetsnél. És persze jó lenne már őket végre élőben is elkapni, mert aligha okoznának csalódást...

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.