Shock!

október 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Little Caesar: Redemption

A Little Caesar 1990-es bemutatkozó albumát a mai napig a valaha megjelent legjobb bluesos hard rock lemezek között tartom számon. A New Yorkból elszármazott széttetovált kidobóember, Ron Young vezette csapat semmi forradalmit nem csinált, de olyan hihetetlen érzékkel vezették elő mocskos, mégis lélekkel teli muzsikájukat, hogy annak sem akkor, sem azóta nem akadt igazi párja ezen a vonalon.

megjelenés:
2009
kiadó:
Dirty Deeds
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 3 Szavazat )

Sajnos a szélesebb közönségrétegek előtt végül rejtve maradtak a csapat értékei... Hiába szerepelt a lemezen legalább öt-hat olyan dal, ami némi kis MTV-s vagy rockrádiós nyomatással lazán hozhatta volna nekik a platinát, a Geffen kiadónak – akkoriban még rájuk abszolút nem jellemző módon – valahogy mégis sikerült elbaltáznia a dolgot. 1992-ben még kijött egy pofás, de a debüttel azért nem versenyző folytatás Influence címmel, ám akkor már Seattle volt az új jelszó, így esélyük sem volt vele a túlélésre, villámgyorsan bele is álltak a földbe. Azóta néha mozgolódtak ilyen-olyan formában, de a ritkaságokat rejtő '98-as This Time It's Different gyűjteményt leszámítva több mint 15 évig nem történt velük semmi érdemleges. Egészen mostanáig...

Youngék számára persze ma sem fenékig tejfel a zeneipar, mással legalábbis nem tudom magyarázni, hogy a Redemption még csak rendes kereskedelmi forgalomba sem került, gyakorlatilag kizárólag a zenekar myspace-éről lehet beszerezni elsősorban mp3-as formátumban. Aki persze kellően ásatag, és még mindig ragaszkodik a CD-hez – főleg ilyen régi favoritok esetében –, az innen-onnan megrendelheti a cuccot, hogy aztán kapjon belőle egy írott (!) példányt. Ez a full igénytelen beleszarósdi azért ad némi támpontot amellé, hogy a csecsemőket elevenen felfaló és érzékeny művészeit fasiszta módon elnyomó gonosz lemezcég támogatásának hiánya mellett miért nem jutott soha semmire ez a remek banda... És senki se jöjjön nekem azzal, hogy biztos nem volt pénzük, mert napjainkban már magyar demós zenekarok is képesek normális produktumot kiadni a kezükből! Mindenki tisztában van vele, hogy a CD manapság már legfeljebb csak bónuszajándék lehet a borult fanatikusoknak, és néhány év múlva a tízezres léptékű fizikai eladások is komoly sikernek számítanak majd, de ez azért akkor is nagyon gáz!

Az illúzióromboló körítést leszámítva a Redemption szerencsére méltó a Little Caesar nevéhez, és ízig-vérig jellemző is rájuk. Persze nem lehet az első albumukhoz mérni, de stílusát tekintve alapvetően ugyanaz a bluesos, boogie-s muzsika hallható rajta, amiben régen is annyira erősek voltak: olajszagú motoros rock'n'roll ez Ron Young továbbra is óriási hangjával, amiben ugyan mindvégig ott rejlik a kellő erő és dögösség, de valami nagyon szívhezszóló finomság is társul mellé. Jók a dalok is, gyakorlatilag az összes beül a hallgató fülébe néhány hallgatás után, és ez igen örömteli. Legyen szó az olyan védjegyszerű témákról, mint a Same Old Story, a groove-os Loving You Is Killing Me, az első lemez hangulatát visszahozó Sick And Tired vagy a bulizós Real Rock Drive, egyik sem hagy maga után kívánnivalót, és a nagy erősségüket jelentő lassabb, érzelmesebb darabok is a helyükön vannak, mint a szép címadó dal, a kellemesen melankolikus That Was Yesterday vagy a steel gitáros Just Like A Woman zárás. Félreértés ne essék, semelyik '90-es nótát nem cserélném el rájuk, de még ezzel együtt is öröm hallgatni a Redemptiont, mert a Little Caesar ma is felsőfokon műveli ezt a muzsikát, fanatizmusukat pedig mi sem példázhatná jobban, minthogy a jelenlegi ötösből négyen már a bemutatkozó albumon is játszottak. A sound természetesen nem versenyezhet az első album Bob Rock kreálta megahangzásával, de azért megállja a helyét: kicsit nyersebb, földközelibb, természetesebb ez a megszólalás, ám ugyanúgy illik a csapathoz.

Nincsenek nagy reményeim azt illetően, hogy most majd hirtelen az egész glóbusz felfedezi magának a Little Caesart – pláne ilyen vérprofi háttérmunkával... –, ez a zenekar a kultbandák között is kultbanda marad, amíg csak világ a világ, de akkor is jó, hogy megint itt vannak. Nem állítom, hogy nem lehet teljes életet élni a Redemption nélkül, összességében azonban jobb vele, mint nélküle, ez egészen biztos.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.